Szakmai világelitben a magyar csokoládé

Újabb nemzetközi szakmai elismerést kapott a chocoMe, amivel “hivatalosan" is a világ legjobb csokoládékészítői közé lépett.

A magyar csokoládémanufaktúra ezúttal a nemzetközi, független és a világ egyik legrangosabb csokoládéversenyén, az International Chocolate Awards-on mérettetett meg, és ezüstérmet nyert. A verseny jelentőségében a Michelin-csillaghoz hasonlítható, míg jellegében a Bocuse d’ Or versenyhez.

A chocoMe az első magyar vállalkozás, amely díjat nyert a világ egyik legjelentősebb csokoládészakmai versenyén.

A legnevesebb külföldi csokoládészakértők, gasztronómiai szakértők, sommelier-ek és séfek alkotta nemzetközi zsűri a nemrég bevezetett Raffinée termékcsalád egy tagját, a Fahéjas tejcsokoládéval bevont Piemonte-i mogyorót találta méltónak arra, hogy a legmagasabb piedesztálra emelje. A zsűri elnöke, egyben a díj alapítója Martin Christy , a Seventy csokoládé-degusztációs portál szerkesztője – ma a világ egyik legnagyobb csokoládészakértője.

“A világ legfinomabbjának tartott Piemonte-i mogyorószemeket fahéjjal finoman átszőtt, 40% kakaótartalmú tejcsokoládé-köntösbe burkoltuk, hogy bársonyosan krémes, jellegzetes ízük az édes réteg alatt is megmaradjon.” – így jellemezték a terméket az induláskor.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.