Szavazzon az Air France fotópályázatának döntőseire!
Nyerj saját fotókiállítást! – ezzel a címmel hirdetett amatőr fotósok számára versenyt az Air France.
A játék Facebook oldalára olyan fotókat lehetett feltölteni, amelyek azt tükrözték, hogy kinek mit jelent a „gondtalan utazás”. A verseny szoros volt, több száz fotó érkezett. Ketten vannak a döntőben, július 13-án kiderül, hogy ki nyerte a fődíjat, a budapesti saját kiállítás lehetőségét. A két döntősnek Nánási Pál fotóművész, a verseny zsűrijének elnöke tartott workshopot, majd június 27-én a megújult párizsi Charles de Gaulle repülőtéren az ő irányítása alatt elkészültek a mindent eldöntő reptéri fotók.

„A párizsi fotózást életem legjobb napjai közt fogom emlegetni” – fogalmazott Rizmajer Antal, a másik döntős. Antal 13 éves kora óta fotózik, alkalmazott fotográfus szakon még tanulmányokat is folytatott. Éppen Ausztriában nyaralt, amikor a Facebookon meglátta a versenyfelhívást. Volt nála fényképezőgép, neki is sikerült megörökíteni egy kedves pillanatot, a fotót azonnal feltöltötte, és mozgósította a barátokat. A szavazatok gyűltek, és hamar az élre került. „Párizsban nagyon sokat tanultam, feltöltődtem, jó volt olyan emberek társaságában lenni, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, ugyanaz a hobbijuk. Még nem voltam a Charles de Gaulle repülőtéren, az épület fotózás számomra egy új terület. Nagyon meglepett a repülőtér felépítése, hogy a tervezők ilyen nagy figyelmet fordította a praktikusság mellett a dizájnra is. Természetesen nagyon örülnék, ha én nyerném meg a versenyt, abban bízva, hogy ez nem valaminek a végét, hanem egy új dolog kezdetét jelenti” – összegezte Antal a párizsi tapasztalatait.

A verseny zsűrijének tagjai: Reisz Anna (az AFKLM képviseletében), Nánási Pál fotóművész (a zsűri elnöke) és Benesch Ferenc (meghívott zsűritag, kreatív igazgató).
A Margareta és Antal által készített fotókra ide kattintva lehet szavazni, július 13-ig! A tét egy saját budapesti kiállítás!
