Telekommunikációs fejlesztések

...a vasúti ágazat kiugrási lehetőségét jelentik. Többek között ez is elhangzott a Nokia Siemens Networks (NSN) által életre hívott kerekasztal beszélgetésen, amelyen a napokban megrendezésre kerülő nemzetközi RNS Vasúti Hálózati Megoldások című konferencia főbb témáit vitatták meg a szakemberek.

Hogy jön össze a telekommunikáció és a turizmus? A válasz egyszerű. Idővel ajándékozzuk meg az utast, ha utazása alatt az internet segítségével dolgozni, szórakozni tud. Ha a vonatokban ingyenes internetezési lehetőség van, akkor az utasok komfortérzése növekszik, és élményt nyújtó lesz az utazás számára, így szívesebben ül vonatra.

Az eseményen Ungvári Csaba, a GySEV Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, valamennyi GySEV kocsiban idén márciustól ingyenes az Internet. Nyártól a nagyobb hazai állomásokon is elérhető a hálózat, például Győrben, Mosonmagyaróváron.

Dr. Tömpe István, a MÁV Zrt. fejlesztési igazgatója beszámolt róla, hogy tíz InterCity járatukon már van ingyenes internezetési lehetőség.

Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Hungary ügyvezető igazgatója által idézett előjelzések szerint 2020-ra várhatóan megduplázódik a vasúti személyforgalom. 

A beszélgetésen elhangzott, hogy a telekommunikációs szolgáltatások Magyarországon is - eddig - kiaknázatlan gazdasági és üzleti lehetőségeket rejtenek magukban. A vasúti kommunikáció fejlesztése nemzetgazdasági szempontból a vasúti ágazat kiugrási lehetőségét jelenti. A vonattal utazók száma ugyan lassan, de hazánkban is folyamatosan növekszik. A fokozódó kényelem, biztonság, idő- és költséghatékonyság, valamint az új szolgáltatások miatt Európa szerte minden más utazási formánál többen választják. A szakemberek egyetértettek abban, hogy számtalan kényelmi és biztonsági szolgáltatás és alkalmazás lesz elérhető a szélessáv elterjedésével.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.