Több mint félezer nevezés ezen a hazai borversenyen

Huszadik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt, amelyre 501 nevezés érkezett Tokajtól Sopronig. A jubileumi verseny siófoki díjátadóján a Béres Szőlőbirtok és Pincészet, Maróti Attila, a Maul Zsolt Premium Winery és a Szentpéteri Borpince egy-egy bora kapta a SynVino-díjakat. A rendkívül erős mezőnyt a zsűri rajtuk kívül öt nagyarannyal és 114 aranyéremmel jutalmazta.

„Nagy örömmel tölt el minket, hogy két év kényszerszünet után ismét, immár huszadik alkalommal rendeztük meg a nagyszabású versenyt. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen nagy számú, összesen 501 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a jubileumi borversenyre", hangsúlyozta Eric Thomas. A rendezőcég növényvédelmi marketingvezetője ismertette: az idei borverseny bírálói 262 fehér-, 166 vörösbort, 53 rozét, 10 pezsgőt, 8 gyöngyözőbort és két sillert minősítettek. A 2022-es évjáratból 216 nevezés érkezett.

 

„Növényvédelmi szempontból a tavalyi évjárat a szélsőségek éve volt. Borvidékenként, de azon belül akár dűlőnként változó volt a szőlőbetegségek szerepe. Az év jelentős részét jellemző aszály miatt a kórokozók csak lokálisan egy-egy helyen okoztak jelentősebb problémát. A szeptemberi csapadéknak köszönhetően azonban a szürkepenész okozott jelentős kártételt az ország szinte egész területén. Természetesen ez a növényvédelem szempontjából kedvező helyzet nem több, mint évjárati sajátosság, és továbbra is számolnunk kell a szőlőt veszélyeztető betegségek megjelenésével", mondta Eric Thomas az elmúlt év termesztési tapasztalataival kapcsolatban.

Az illatos szőlőfajták – Irsai Olivér, Cserszegi Fűszeres, Muskotály – esetében kifejezetten jó évjárat lett a 2022-es, és sok helyen a kékszőlők is minőségi termést hoztak. A 28 aranyérmük is jelzi, hogy a nehézségek ellenére minőséget képviselnek az évjárat borai.

Az elmúlt évtizedekben számos európai fajtát honosítottak meg a szőlészek Magyarországon, ilyen újabb fajta például a Syrah. Az éghajlati változások következtében a Kárpát-medence mikroklímája egyre inkább dél-európai termesztési viszonyokhoz kezd hasonulni, ez nemcsak lehetőségeket, de kihívásokat is tartogat a szakma számára. Ide tartozik egyebek mellett a magasabb alkoholtartalom kezelése a szüret megfelelő időpontjának megválasztásával, amely most már minden évben fejtörést okozhat a szőlészeknek-borászoknak.

A jubileumi borverseny díjátadó gáláján a kategóriagyőzteseknek járó SynVino-díjat kapott a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. 2017-es Béres Tokaji Hatputtonyos Aszúja, Maróti Attila 2022-es Zenitje, a Maul Zsolt Premium Winery 2018-as Dávid cuvée-je, valamint a Szentpéteri Borpince 2022-es Nero Rosé Válogatása. Nagyarany elismerést vett át a Cerazus Hun-Kert Kft. (Cabernet Franc, 2018), a Fitomark-94 Kft. (Tokaji Hatputtonyos Aszú, 2004), a Sauska Borászat Villány (Cuvée 7 Villány, 2018), a Schieber Borászat (L'aura Cuvée, 2019), valamint a Tolcsva-Bor Kft.- Sajgó Pincészet (Tokaji Hatputtonyos Aszú, 2013).

Rajtuk kívül 114 arany, 312 ezüst és 66 bronz minősítéssel jutalmazta a borászokat a zsűri.

 

Forrás: Turizmus Online


Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.