Tradicionális magyar ételek és zene az ARAZ-ban

A Continental Hotel Budapest ARAZ étterme és a Hungarian FolkEmbassy – Magyar Népzenei Nagykövetség közös projektbe fogott; a magyar ételek és a népzene igényes szórakoztatás keretében a mindennapokba való beemelését tűzték ki célul.

Hétről hétre minden péntek este itt az ARAZ Étteremben a hagyományos magyar ízekkel, Barka Áron séfünk által összeállított büféasztalos választékkal várjuk vendégeinket. Az asztalra kerül a közkedvelt szürkemarha gulyásleves házi csipetkével, harcsapaprikás juhtúrós csuszatésztával, libacomb káposztás cvekedlivel és mákos guba vanília öntettel. Az ételek mellé tökéletesen passzoló 3 féle magyar borvidékről kínálunk borválogatást: Kadarka, Kéknyelű és Rosé borokat.

 A Vendégek folyamatos háttérzene mellett fogyaszthatják a fogásokat, 20 órától pedig egy húsz perces bemutatót tekinthetnek meg pármondatos ismeretterjesztő magyarázatokkal (melyek igény szerint angolul, németül, olaszul és lengyelül is megszólalnak). A műsor keretében fellépő táncosok segítségével megismerkedhetnek az adott vidékek népviseletével, táncaival és a hagyományos nagy vonószenekari felállással; két hegedű, három- és négyhúros brácsák, cimbalom, bőgő.

Este 22 óráig élvezhetik a Vendégek Szatmár, Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld, és más tájak népzenéjét, melyet a két Junior Prima díjas prímás által vezetett Hungarian FolkEmbassy - Magyar Népzenei Nagykövetség és barátai szolgáltatnak.

 Az est célja a Hotel külföldi vendégei mellett a budapesti érdeklődők kiszolgálása; lehetőséget nyújtani mindazok számára, akik igényes és kifinomult szórakozásra vágynak, nem utolsó sorban pedig elegáns találkozási helyet kínálni akár külföldi vendégek reprezentatív fogadásához is.

A különleges menüsor az ARAZ étterem hivatalos honlapján olvasható. 

Forrás: Vendég & Hotel


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.