Indul az új nemzetközi, Budapest-megakampány

Soha nem látott összeget költ az MTÜ mától nemzetközi kampányra, amelyben Budapestet népszerűsíti többek közt a CNN-en, a Vice-ban és számos európai, ázsiai és tengerentúli légitársaság járatán.

Egy fiatal párról szóló imázsfilmet készítettek, akik végigvágtázzák, járják Budapest  olyan helyeit, ahol jókat esznek, kóstolnak.

Hipszter piacon bámészkodnak, a Müpában nézelődnek, a Várkert Bazárban is megfordulnak, megmártóznak a Széchenyi-fürdőben, ahonnét aztán a Gellértbe transzportálódnak át, és ott kerülnek elő a mélyből a víz felszínére.

Földalattiznak, sietnek, sétálnak a Várban, van még a Szabadság-híd korlátjánál lazulás, futás a Duna-parton, Aria-tetőteraszozás és biztos kihagytam valamit, annyi minden még.

Egy biztos, ez a film az összes kampány hozzávalóval együtt (komplett arculat logoval, új weboldallal stb) 235 millió forintba került, a május 15-én induló nemzetközi méretű kampányra pedig június végéig mintegy 1,3 milliárd forintot költ a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), majd a következő időszakban is foglalnak be további különböző médiafelületeket 4,5-5 milliárd forint értékben. Mindezt Guller Zoltántól, az MTÜ vezérigazgatójától hallottuk a megakampány indulását megelőző napon, a kampány beharangozó programján, a pesti Uránia moziban. "Célunk az, hogy vendégéjszaka számban hamarosan túlszárnyaljuk Prágát, és bevegyük a volt császárváros, azaz Bécs impozáns számait is.", mondta a kampány stratégiai céljával kapcsolatban az MTÜ-vezér, majd bemutatta a Spice of Europe néven futó reklámkampány három célcsoportját is, ezek a következők: 25-40 közötti fiatal kalandkeresők, az élményszerető családosok és a 30-55 év közötti kozmopolita világutazók.

Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke mindehhez hozzátette, annyira sosem látott méretű a most induló kampány, hogy ennyi volt az MTÜ elődjének, a Magyar Turizmus Zrt. teljes éves költségvetése.

A megakampány médiaköltése sem akármi. Íme, néhány szám a tervezett kiadásokból: az össz médiabüdzsé 65 százalékát online platformokon költik el, tévére 25 százalék jut (fő médiapartner a CNN, ahol 812-szer adják majd a Spice of Europe szpotot), kiemelt költési helyek lesznek a repülőjáratok fedélzeti magazinjai, az American Airlines járatait külön is kiemelte közülük Guller Zoltán. Valamint olyan printmegjelenést is terveznek, mint amilyen a Condé Nast Travel magazin, vagy a Vice. A hirdetések megjelennek majd az Iberia, a Ryanair, a British Airways, a Lufthansa, az American Airlines és a United Airlines fedélzetein. A WizzAir magazinjának június-júliusi számában 8 oldalas melléklet szól majd Budapestről.

A nyári kampány teljes kreatív anyagát a korábban a FINA és a Budapest 2024 anyagain is dolgozó Graphasel stúdió készítette. 

Látta már az új nyári Budapest imázsfilmet, amely hihetetlen számú turistát csalogat majd hozzánk?

{youtube|id=9JYvIerSFlE} 

A Budapest-kampánnyal párhuzamosan két másik kommunikációs kampányt is indít az MTÜ. Elindul a tavaszi-nyári forgalomélénkítő belföldi kampány, amely Magyarország felfedezésre váró, kevésbé ismert helyszíneire és attrakcióra koncentrál. A napokban induló harmadik kampány pedig a regionális országokban népszerűsíti majd Magyarország vidéki desztinációit.

Társoldalunk, a Kreatív.hu szintén beszámol az MTÜ hétfői eseményéről egy másfajta szemszögből. Szerintünk érdemes elolvasni!

Forrás: Fotók: Bálint Attila


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.