Nálunk designverseny, lapcsoportunk másik tagjánál diákverseny

Harmadik alkalommal hirdet idén pénzügyi versenyt Legyél te is pénzügyi junior klasszis! címmel lapcsoportunk tagja, a Privátbankár.hu Kft., ezúttal a technikumok és szakiskolák számára. A versenyre október 14-ig délig várják a 14-19 év közötti diákok jelentkezését, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón az Aria Hotel Budapestben.  

Gáspár András, a Privátbankár.hu lapigazgatója elmondta, a két korábbi, szakiskolák számára kiírt versenyen több mint 1500 négyfős csapat vett részt. Mostanáig, mintegy tíz nappal a jelentkezési határidő előtt már több száz csapat jelentkezett.

Elhangzott még, hogy a diákok szakértők által összeállított, valós élethelyzetekre alkalmazható tananyagból készülhetnek a versenyre, amely a mostani nehezebb gazdasági helyzetben elengedhetetlen a boldoguláshoz. Az első két forduló online lesz, a harmadik, országos döntőn pedig személyesen vesznek részt a megyei forduló győztesei Budapesten december 8-án. Rangos és komoly díjak kerülnek majd kiosztásra a verseny győzteseinek kihirdetésekor, amelyeket a támogatók ajánlottak fel a diákoknak - és nem egy esetben a felkészítést irányító tanároknak is.

Pénzügyi tudatosság a fókuszban
Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára kiemelte, hogy az elmúlt években jelentősen javult a lakosság, különösen a fiatalok pénzügyi tudatossága, amit az egész társadalom, és nemzetgazdaság számára kedvező. Ezt tükrözi a lakossági állampapírok iránti igény növekedése és a nyugdíjcélú- és lakossági megtakarítások emelkedő szintje is. Megjegyezte azt is, hogy 2017 óta a pénzügyi ismeretek átadása számos tantárgy keretében a Nemzeti alaptanterv részévé vált, és kerettantervek is részletes előírásokat tartalmaznak a témakörben. A Pénzügyminisztérium honlapján elérhető okosanapenzzel.hu oldalon pedig minden élethelyzetre - a gyerekvállalástól, a nyugdíjra való felkészülésig - naprakész tanácsok érhetők el közérhető nyelven.

Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója a 2008-as válság óta a bankszektortól elvárt nagyobb társadalmi felelősségvállalás jó példájának nevezte a verseny támogatását, és megjegyezte, hogy az oktatás az egyik olyan terület, ahol mérhető ennek társadalmi hasznossága.

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a pénzügyi szektor szereplőinek is érdeke az ügyfelelek pénzügyi tudatosságának növelése, Lambertus József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője pedig arról beszélt, hogy a Nemzeti Adóhatóság (NAV) a kezdetektől fogva támogatta a versenyt, munkatársai részt vettek a tananyagok kidolgozásában. Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke leszögezte, a MÁK kötelezettségének érzi, hogy erősítse a pénzügyi tudatosságot.

Forrás: MTI


Best of Balaton 2024: Ön mit szeret a Balatonon?

Best of Balaton 2024: Ön mit szeret a Balatonon? 

A Best of Balaton negyedik éve mutatja be, miért érdemes bármely évszakban felkeresni a „magyar tengert”.
Hamarosan Auer Fesztivál Veszprémben

Hamarosan Auer Fesztivál Veszprémben 

A veszprémi születésű Auer Lipót hegedűművész és hegedűpedagógus emlékére július 29-én kezdődik a komolyzenei rendezvényfolyam.
A Weight kapta az 56. Kékszalag KPMG Fair Play Díját

A Weight kapta az 56. Kékszalag KPMG Fair Play Díját 

Véget ért az 56. Kékszalag vitorlás verseny, és a programsorozat zárásaként átadták a KPMG Fair Play Díjat is.
Ezek a legkedveltebb balatoni nyaralóhelyek a magyarok körében

Ezek a legkedveltebb balatoni nyaralóhelyek a magyarok körében 

A Balaton térségét választók körében az apartmanfoglalások voltak a legnépszerűbbek.
Egy közel 800 éves műemlék mostantól teljes szépségében látható

Egy közel 800 éves műemlék mostantól teljes szépségében látható 

A harmadik romemlék fejújításánál tart a Market Építő Zrt. CSR programja.
Reptéri feketeleves ellen: napi egy kávé árából utasbiztosítás

Reptéri feketeleves ellen: napi egy kávé árából utasbiztosítás 

A repülő járatok mindennapossá váló sok órás késései, az ebből következő kiadások és további bajok láttán olyanok is elgondolkoznak a külföldi utazásuk biztosításán, akik eddig ezzel nem foglalkoztak.
Hatszáz nevezést vártak, végül ötszáztízen indultak a Kék Szalagon - idén nincs csúcsdöntés

Hatszáz nevezést vártak, végül ötszáztízen indultak a Kék Szalagon - idén nincs csúcsdöntés 

FRISSÍTVE A rohanógépek elől vágtattak délidőben, a tavalyi győztes Fifty-Fifty azonban jóval az élmezőny mögött haladt. Időközben azonban változott a helyzet - alaposan beleszólt a verseny alakulásába az időjárás. És igencsak váratlan végeredmény született!
Ne induljon szombaton Balaton-átúszásra!

Ne induljon szombaton Balaton-átúszásra! 

A szervezők ugyanis a szombatra szervezett programot a következő napra, július 21--re, vasárnapra tették át.
Bor és jazz a debreceni Nagyerdőben

Bor és jazz a debreceni Nagyerdőben 

Idén augusztus 8-11. között várják a borbarátokat és jazzkedvelőket a Nagyerdőre, ahol a Békás-tó partján a fesztivált a zöld természet ölén rendezik. Világsztár is érkezik a rendezvényre.
Így változott a Balaton az elmúlt háromszáz év alatt

Így változott a Balaton az elmúlt háromszáz év alatt 

Többszáz éves katonai térképek és a legfrissebb műholdfotók rajzolják ki, mit tettünk a Balatonnal 300 év alatt.

Interjú

Pesti István: Kiderül, kiben van meg az a plusz, amire érdemes odafigyelni

Pesti István: Kiderül, kiben van meg az a plusz, amire érdemes odafigyelni 

A két Michelin-csillagos étterem konyháját vezető séffel többek közt a versenyről és megosztó ételekről beszélgetünk, és mesél arról is, miért nem követi a trendeket.
Dubicz Borászat: Abban hiszünk, hogy az ikonikus múlt és a modern jövő jól összeegyeztethető

Dubicz Borászat: Abban hiszünk, hogy az ikonikus múlt és a modern jövő jól összeegyeztethető 

Az idei újdonságokról és megújulásról a borászat tulajdonosával, Dunai Ágnessel beszélgettünk.
Csernus Imre: „Szeretnék már jönni-menni, mint egy falevél”

Csernus Imre: „Szeretnék már jönni-menni, mint egy falevél” 

Csernus Imrével szőlőről, borokról és a vidéki életről beszélgettünk, és nemrég megjelent könyve kapcsán egy kicsit rólunk, magyarokról is.