Indiai turizmus: réspiacok és fejlődő infrastruktúra

Tavaly 5,58 millió turista kereste fel Indiát, a magyarok száma 5929 volt, az idén további bővülés várható – hangzott el a Jetwing Travel múlt heti rendezvényén.

Az egyik fővárosi indiai étteremben megtartott vacsoraesten részt vett Sushil Singhal, a budapesti indiai nagykövetség első titkára, valamint M. N. Javed, az Indiai Turisztikai Hivatal frankfurti regionális igazgatója.

Elhangzott, hogy Indiába több mint 5,5 millió külföldi turista érkezett 2010-ben, a magyarok száma a következőképp alakult: 2008-ban 5263, 2009-ben 4980, 2010-ben pedig 5929 volt. Az idei adatot még nem lehet tudni, mivel a szezon csak most kezdődik.

Javed úr szerint az indiai turistaforgalom bővülése várható, mivel változatos a turisztikai termékkínálat, és folyamatosan fejlődik az infrastruktúra. Kiemelte, hogy 21 repülőteret modernizáltak az utóbbi időben, több nagyvárosban (Delhi, Mumbai, Hyderabad, Bangalore) vadonatúj légi kikötőt avattak.

A statisztikák szerint az Indiát megjárt utazók 98%-a elégedett a látottakkal, 42%-uk pedig visszatérő vendég. Az 5000 éves kultúra, a 104 nemzeti park, a szállodává alakított erődök, a több száz kilométer hosszú homokos tengerpartok és a luxusvonatok mellett India a réstermékekre is kiemelt hangsúlyt fektet.

Ezek közé tartozik a MICE-piac, az orvosi turizmus (egy műtét átlagos költsége harmada az USA-belinek), a wellness (jóga és ajurvéda), valamint a falusi turizmus. Ez utóbbi keretében 158 faluban kínálnak komplett szolgáltatáscsomagot a turistáknak.

A vacsoraestet szervező Jetwing Travel ügyvezetője, Wimal Morapitiye elmondta, hogy a sri lankai székhelyű, egyebek mellett 13 szállodát is üzemeltető, 1973. óta működő Jetwing-cégcsoport az idén arculatot váltott.

A társaság képviselete immár 15 éve működik Magyarországon. Klasszikus tour-operátorként működnek, útjaik 90%-át a viszonteladó partnerek értékesítik. Sri Lanka mellett Indiába, a Maldív-szigetekre és az Egyesült Arab Emirátusokba utaztatnak.

Népszerűek sri lankai körutazásaik, amelyhez magyar csoportkísérőt biztosítanak. Egyre többen keresik a több desztinációt érintő kombinált útjaikat, például az India-Sri Lanka, az India-Nepál vagy a Dubai-Maldív-szigetek variációt.

Wimal Morapitiye elégedett az előfoglalási adatokkal, véleménye szerint jó téli szezon ígérkezik.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.