Kétmilliárd forintos fejlesztés a Gyógyvizek völgyében

Kilencszázmillióért négycsillagos gyógy- és wellness hotel, egymilliárd forintért barlangfürdő épül a Heves megyei településen.

A beruházást hitelből és önerőből, illetve az Európai Unió által biztosított támogatásból végző Demjén Termál Fürdő Kft. ügyvezetője, Tóth Péter elmondta: a Demjéni Termálfürdő folyamatosan fejlődik, már eddig is több mint háromszázezer vendéget fogadott. A továbblépéshez, a látogatók Demjénben és környékén tartásához ugyanakkor elengedhetetlen a Völgy fejlesztése. A tervek megvalósítására Uniós pályázaton a hotel megépítésére 267 millió forint, a barlangfürdő megvalósítására 500 millió forint vissza nem térítendő forrást nyert a beruházó. A várhatóan augusztusban átadásra kerülő szálloda a wellness-, az egészség-, valamint a konferenciaturizmus igényeit kívánja kiszolgálni.

Demjén határában a Termál-völgyben 690 méter mélyről tör fel az ország legújabban feltárt, 68 Celsius-fokos gyógyvize, melyre alapozva készült el a közel tízhektáros területen a Demjéni Gyógyfürdő és Aquapark hét medencével 2007-ben. A víz gyógy- és rekreációs hatása miatt a régióban soha nem látott látogatószám növekedés történt.

A mostani fejlesztést megelőzően kérdőíves felméréssel, több száz vendéggel folytatott beszélgetést követően képet kaptunk arról, hogy milyen szolgáltatásfejlesztéseket látnának szívesen a Termál Völgybe látogató vendégek a következő években – mondta Tóth Péter, aki hozzátette: azonnal tudták, hogy ebbe bele kell vágniuk. A természet adta lehetőségeket kihasználva egy hegybe vájt, jelenleg épülő barlangfürdő és a hamarosan átadásra kerülő wellness szálloda a régióban egy olyan turisztikai attrakció, amely további százezreket csábít majd a borvidékre, nemzeti parkokba, a turizmus minden területére, növelve ezzel a régió gazdasági teljesítményét.

Az ÉMOP-2009-2.2.1 Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások minőségi fejlesztése kiírásban Négycsillagos gyógy- és wellness hotel létesítése a Demjén Termál Völgyben című nyertes beruházás célja, hogy a meglévő fürdő jelenlegi, illetve a barlangfürdő fejlesztés által generált többletlátogatót, akár több napig helyben tarthassák, szállásigényüket magas színvonalon kiszolgálhassák az év minden szakában. A fürdő egész évben nyitva tartásának, kiegyensúlyozott működésének, így piaci pozíciójának megerősítése lehet a szálloda- és fürdőfejlesztés. Ennek eredményeként pedig 2017-re a Demjéni Termál Völgy látogatószáma megduplázódhat.

A 84 szobás, 168 férőhelyes szálloda két ütemben valósul meg. Az első ütemben Uniós támogatással 50 - ebből 4 akadálymentesített- szoba és 106 férőhely kerül kialakításra, valamint 3 új szolgáltatás is lesz a palettán. A turisták által eltöltött vendégéjszakák számát folyamatosan kívánja növelni a beruházó, a tervek szerint az 5. évre ez meghaladja a 100.000-et. A projekt megvalósulásával több, mint 30 új munkahelyet hoznak létre. A mostani beruházás keretében megépülő és ez év augusztusában átadásra kerülő szálloda elsősorban a wellness, az egészség- és a konferenciaturizmus igényeit igyekszik kiszolgálni.

A fürdő, a vízi élmények komoly vonzerőt jelentenek a vendégek részére, bízom benne, hogy egy egyedi barlangfürdő nyújtotta szolgáltatással gazdagított szálloda pedig hosszú tartózkodási idővel kimagaslóan vonzó célpont lehet – fogalmazott a Demjén Termál Fürdő Kft. ügyvezetője.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.