Semmi különös, de ugye az ilyen konferenciának rendre az a konklúziója, hogy hát ahány ember, annyiféle. A Magyar Fogyasztó „Légy férfi!” Konferenciának íve úgy nézett ki, hogy az előadók és a beszélgetőpartnerek fokozatosan bontották minél kisebb egységekre a férfiak tömegét, hogy utána a kis életstílusokból felépítsék kábé ugyanazt: az átlagférfit.
Mert ahogy a „Nő, kocsi, foci, sör… kerekasztalbeszélgetésen is elhangzott: a marketingest is inkább az átlagférfi érdekli, vagyis meg kell tudni ragadni a férfiasság olyan jellemzőit, amik nagyjából minden férfira megegyeznek. Így jutunk el egy szép nagy ívvel oda, hogy a férfit végső soron tényleg csak a pénz, pia meg a p*na érdekli. Vagy inkább a marketingest (mindegy, hogy férfi vagy nő).
Egyszer megvadulok én
Zámbó Jimmy és az Irigy Hónaljmirigy mindent megírt, ami férfit és nőt érdekelhet egy férfiban és egy nőben, így érdemes lenne meghallgatni őket. Ezt tette például Litkai Gergely humorista, a Comedy Central műsorigazgatója nagyon helyesen Kocsor Zsolt aka Kozsó zeneművésszel és költővel. Elolvasta egy férfi legőszintébb vágyait, szorongásait.
Az átlagférfi ilyen is (tud lenni), ami az értelmiségi véleményvezérek szerint ciki, marketingszakemberek szerint meg sajnos értelmezhetetlen egy buzi(ságokat csináló ember). Holott a kutatók szerint a férfitrendhullám egyik taraja ma éppen az metroszexualitásról és az androgünségről szól, és alanyaik csak azért nem eshetnek bele a homokos kategóriába, mert nem romantikus dalban mondják el.
Az aktuális férfitrendek demarkációs vonala is valahol itt húzható meg – legalábbis Dr. Törőcsik Mária közgazdász, fogyasztói magatartás-szakértő előadása alapján az über- és retroszexuális erős férfiak, valamint az „érzékeny” és „nyuszi” (és „szünyőző”) férfiak között.
Egészen más felosztást kínált pár előadással korábban Vasvári Zoltán, a Young&Rubicam stratégiai tervezője. Ő a klasszikus férfiarchetípusokat a bölcs, a harcos, a felfedező, a bolond és az uralkodó alapján kategorizálta, amikhez reklámtípusokat is rendelt. Eszerint a bölcs az a Colgate-fogorvos, a felfedezőhöz egy extrémsporttal összehozott Land Rover reklám illik, a bankok inkább az uralkodó férfitípusnak/ról szólnak, a harcoshoz pedig egy Wayne Rooney-val forgatott Nike reklám passzol. Ami ennél talán tanulságosabb megjegyzés volt: Allen Quatermain azért nem lett akkora ikon, mint Indiana Jones, mert nagyon homogén, egysíkú személyiségnek írták meg a forgatókönyvírók.
Az egyetlen ország, aminek közrádióit halott férfiakról nevezték el
Generációs különbségeket vázolt fel Braun Róbert, a Braun & Partners tulajdonos-ügyvezetője előadásában, mely során vitára ösztönzően állított értelmezési kereteket az egymás után jövő férfigenerációk jellemzőire. Braun úgy látja, hogy a harmincas évei végén lévők „X”-generációja konszolidálta a márkákat, a most húszas „Y”-ok a technikai forradalom csendes harcosai, míg a következő generáció lesz az ún. „R”, vagyis a forradalom és felelősség (revolution and responsability) generációja, amely nagyon markáns értékek mellett fog kiállni, az elismerés kultúrájára fog épülni és nem lesznek hősei. Elég merev megközelítés ez, de ha már Braun szóba hozta a személyes márkázást is, akkor érdemes megfigyelni, hogy ő maga milyen következetesen áll ki a jobb híján angolszásznak mondott, felelősségteljes és értékalapú kommunikáció mellett évek óta, lám, Braun elég jól márkázza magát.
Varga Renáta, a DDB senior stratégiai tervezője a magyar férfitársadalmat jelenleg foglalkoztató négy legfontosabb kérdéskörre fűzte fel a prezentációját, amik a globalizáció és magyarságról, a gazdasági válságról, a bizalmi és értékválságról, valamint az átalakuló nemi szerepekről szólnak. Az előadás alatt kiderült, hogy a magyar férfiak a nemzetközi multicégeket tartják a legstabilabb munkahelynek, a sikert a pénztárcájuk vastagságában mérik, és úgy érzik, hogy a női szerepek változásával egyidőben olyan alternatív szerepek és életmódok lettek rájuk kényszerítve, amiktől rosszul érzik magukat.
Az előadások és a beszélgetések alapján összegzésül annyi süríthető, hogy a magyar férfitársadalom jelen pillanatban inkább konzervatívabb értékeket vall, a kommunikációs iparág számára – noha hiába ismerünk már elég jól alternatív életmódokat/stílusokat – mégis nagyon kevés fajta férfitípus létezik. Tegyük hozzá, hogy a legtöbb médiatípus egyszerűen tulajdonságai miatt alkalmatlan a nemek nem sztereotipizáló reprezentációjára, így végső soron szükségszerű, hogy a férfiképek a tudományosság által módszeresen szétrobbantott darabjaiból nagyjából ugyanazokat a férfiképeket lehet utána összerakni. És mégsincs egy szervezet sem, amely panaszbizottságokhoz fordulna.
Arról sajnos nemigen esett szó, hogy a kommunikációs iparágban dolgozó férfiak (és nők) mennyire gyakorolnak önreflexiót, vagyis, hogy a médiában megjelenő férfiképek mennyire tükrözik saját, férfiakkal kapcsolatos elképzeléseiket, elvárásaikat és vágyaikat. Talán érdemes lenne egyszer erről is kutatást végezni.
