Németország: a vártnál jobban indult az év

A németországi beutazások száma továbbra is pozitívan alakul: a kiemelkedő évkezdés után 2012. első negyedévében is jelentős növekedést mutat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint a külföldi vendégéjszakák száma 2012. január és március között több mint tíz százalékkal magasabb volt, mint az előző év ugyanezen időszakában. Az év kezdete és március vége között összesen majd 12,3 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a legfőbb küldőpiacok jelentős növekedésének köszönhetően. Az eddigi eredmény már az első negyedévben jelentősen meghaladta a Német Turisztikai Hivatal (DZT) 2012-es elvárásait, közölte a DZT. 

Intenzív növekedés a szomszédoktól

A németországi beutazások nagy része Európából érkezik, a legerősebb küldőpiac a hagyományoknak megfelelően továbbra is Hollandia. A Szövetségi Statisztikai Hivatal az első negyedévben 9,5 százalékos növekedést regisztrált a szomszédos országból az előző évhez képest. Ez év első három hónapjában összesen már több mint 1,6 millió holland vendég szállt meg a legalább tíz ággyal rendelkező német szálláshelyeken. De Svájc is több mint 12 százalékos, jelentős növekedést mutat. Svájc tavaly átlagon felüli növekedéssel a második helyre került az úticél Németország legfontosabb küldőpiacainak listáján. A francia (+ 8,4%), az osztrák (+ 7,9%), illetve az olasz (+ 6,9%) szomszédok szintén kedvezően alakítják a statisztikát. Lengyelország márciusban ismét kiemelkedően magas növekedést mutat: a szomszédos ország 2010. június óta átlagon felüli számokat produkál, az év kezdete óta pedig megint növelte eddigi eredményét. Így a lengyel vendégek január és március között több mint 31 százalékos növekedést eredményeztek a vendégéjszaka-volumenben.

BRIC-államok továbbra is növekedésben

A külföldi növekedéshez nagyon nagy mértékben járulnak hozzá a BRIC-államok is (Brazília, Oroszország, India, Kína). A legnagyobb növekedést több mint 24 százalékkal Oroszország mutatja, szorosan utána Brazília következik majd 23 százalékkal, India majd 20 százalékos, Kína pedig 20,8 százalékos plusszal növeli az összesített számokat.

34,1 milliárd eurós költés 2011-ben

A külföldi vendégek nemcsak a folyamatosan növekvő vendégéjszaka-számokról gondoskodnak Németországban, hanem jelentősen hozzájárulnak az összesített forgalomhoz is – mutatta ki a DIW (Német Gazdasági Kutatóintézet) aktuális felmérése. „A nemzetközi vendégek németországi utazásaik során 34,1 milliárd eurót költenek el évente – ez majd egy harmada a szállást foglaló vendégek összfogyasztásának” – hangsúlyozza Petra Hedorfer, a DZT elnöke.

Ez a tendencia ebben az évben is tovább folytatódik: a Global Blue pénzügyi szolgáltató legfrissebb adatai szerint 2012. első negyedévében már 364 millió eurót regisztráltak vámmentes kiadásként. Ez több mint 50 százalékos növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához képest.

A legtöbbet az orosz vendégek fogyasztanak: bevásárlásaik az első negyedévben az összes vámmentes forgalom 30 százalékát tették ki. De a kínai vendégek sem tétlenkedtek – majd 27 százalékkal végeztek a második helyen. Különösen nagy népszerűségnek örvendenek a bevásárló-paradicsomok München, Frankfurt és Berlin. Ezekre a nagyvárosokra jutott 2012. első negyedévében az összes vámmentes forgalom kereken 22 (illetve 21 és 15) százaléka.

2012. első negyedévében a Közép-kelet európai régió országaiban Németország továbbra is töretlen népszerűségnek örvend. Magyarország is hozzájárult a vendégéjszaka volumen növeléséhez. Az első negyedévben 14,9%-os növekedést sikerült elérni az előző évhez képest. A magyar piacon a németországi városlátogatások, kulturális körutazások kiemelten nagy népszerűségnek örvendenek.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.