Saját küldetésük van

Nem akarnak a turizmus eddigi szereplőinek, irányítóinak a helyébe lépni, saját küldetésük van, jelentette ki Hoffmann Henrik, a csütörtökön megalakult Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke bemutatkozó beszédében.

A Szent Miklós motoros fedélzetén a balatoni régióban működő 19 helyi TDM (turisztikai desztináció menedzsment) illetve TDM jelölt szervezet képviselői határoztak a szervezet megalakulásáról. Egyben megválasztották a tisztségviselőket is. A hétfős elnökségbe négy Somogy megyei tag került - Hoffmann Henrik (Siófok), Tóth József (Balatonfenyves), Fekete Tamás (Balatonföldvár), Rácz Sándor (Balatonszárszó) -, két személy képviseli a Veszprém megyei részt - Tanay Gabriella (Balatonfüred), Nagy Miklós (Badacsonytomaj) -, a Zala megyei partszakaszról pedig egy személy, Szalóky Jenő (Gyenesdiás) nyerte el a szükséges támogatást. A felügyelőbizottságnak Ernyes Ervin (Balatonföldvár), Forsthoffer Ágnes (Balatonfüred) és Dudás Zsolt (Balatonalmádi) lett a tagja.

Mint Hoffmann Henrik hangsúlyozta, mostantól mindegyikük a települése helyett az egész Balatont képviseli. Úgy vélte, hogy a május óta zajló előkészítő munka eredményeként sikerült egy működő képes, autentikus információkkal, megfelelő kompetenciákkal, szaktudással rendelkező egyesületet létrehozni. A legfontosabb célok között lobbiszervezetként hallatni akarják hangjukat a szabályozással kapcsolatos előterjesztések és a fejlesztési elképzelések kialakításánál. Megfogalmazása szerint egy olyan összefogásért dolgoznak, ami talán kimozdítja a Balaton turizmusát a holtpontról, és a nehéz idők ellenére egy jóval szervezettebb, átgondoltabb, megfelelő termékstruktúrával rendelkező turisztikai fogadó területet hoznak létre és menedzselhetnek.

Lehetőséget remélnek arra, hogy megfelelő együttműködési lehetőséget kapnak a Magyar Turizmus Zrt-vel a marketingmunka elősegítésére, amire eddig országos szinten még nem volt példa.

A megalakulást köszöntötte dr. Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke. Szerinte rendkívül fontos, hogy egy ilyen szervezet valóban alulról építkezzen, és a tagszervezetekbe tömörül vállalkozók regionális szinten is hallassák hangjukat. Fontos, hogy konszenzusos döntések szülessenek, hogy meg tudjanak állapodni a balatoni turizmus érdekében. A BFT elnöke szándéknyilatkozatot írt alá Hoffmann Henrikkel a jövőbeni együttműködésről.

Az országban elsőként alakult régiós szervezet a tagszervezeteken keresztül mintegy ezer turisztikai vállalkozást és más, a területen működő szervezetet tömörít. Az alakulás után egy magánszemély, egy kerékpáros egyesület, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága kérte felvételét pártolótagként. Rendes tagságért folyamodott a régió határán kívülről a veszprémi TDM szervezet. A veszprémiek felvételét beszédében is szorgalmazta Bóka István, mert mint elmondta, a város meghatározó szerepet játszik az északipart turizmusában, és a város vezetése elkötelezett a Balaton Régió fejlesztésében.

Mint lapunkban korábban már olvashatták, a balatoni TDM Szövetség megalakulását közleményben üdvözölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.). Mint ebben írták, a régió külföldi és belföldi marketingtevékenységét a jövőben is az MT Zrt. regionális szervezete, a Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság (BRMI) irányítja. A régió minél sikeresebb képviselete, a még hatékonyabb marketingtevékenység érdekében a BRMI folyamatosan egyeztetni fog a balatoni TDM szövetséggel, amelynek munkájában az MT Zrt. pártoló tagként vesz részt - tudatta a nemzeti marketingszervezet szerdai közleménye.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.