Tokióban mutatkozott be Magyarország turisztikai kínálata

150 ország és 700 kiállító több mint 1000 standon vonultatta fel turisztikai kínálatát Tokióban, a közelmúltban megrendezett JATA Travel Showcase rendezvényen.

A JATA (Japán Utazási Irodák Szövetsége) háromnapos turisztikai seregszemléjén a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében Magyarország is rész vett: a látogatók önálló nemzeti standon, valamint a „Pearl Road” (Gyöngyút) részeként is megismerhették hazánk szépségeit.

A „Pearl Road” – vagyis Magyarország, Horvátország és Szlovénia nemzeti turisztikai marketingszervezetei a kiállítás első, szakmai napján, prezentáció keretében mutatták be turisztikai kínálatukat a közel 50 fős, újságírókból és turisztikai szakemberekből álló közönség számára. Az előadások után a szakmai tapasztalatcserére is lehetőség nyílt.

A következő két napban a nagyközönségé volt a főszerep; a látogatókat hangulatos hegedűjátékkal vonzották a magyar standhoz. A nagy érdeklődést jól mutatja, hogy bár nem tudták megszámolni, hányan kértek információt turisztikai kínálatunkról, a tavalyi évhez képest jóval több, Magyarországot ismertető brosúra talált gazdára. A közönség turisztikai kínálatunk mellett magyar ételekből és kiváló borainkból is kóstolót kaphatott a kiállítás keretében.

Az idei vásárt a három nap alatt közel 126.000 látogató kereste fel. A JATA Tourism Showcase jövőre szeptember 13-15. között kerül megrendezésre.

A japán utazók körében Magyarország kedvelt úti cél. A KSH legfrissebb statisztikai adatai szerint, 2012. január-júliusban 86.400 japán vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami 36,6%-kos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Mint ismeretes, a Magyar Turizmus Zrt. 2011 júliusától Budapestről koordinálva látja el a japán piacra irányuló marketingtevékenységét, a Nemzetközi Értékesítés Ösztönzés Igazgatóság vezetésével. Az MT Zrt. külpiaci tevékenységét a szigetországban Katsuta Motoji segíti a társaság munkatársaként.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.