20 európai séf mérkőzik meg Budapesten

Az egyes országok nemzeti selejtezőit követően már tudjuk, hogy melyik 20 ország versenyzője vesz részt az európai döntőn! A legtekintélyesebb európai gasztronómiai versenyt május 10-én és 11-én a Magyarország szívében, Budapesten rendezik meg, a Sirha Budapest keretében. A rendkívül magas színvonalú verseny tétje óriási: az 5 óra 35 perces kulináris show végén – melyen a magyar séf, Hamvas Zoltán elnököl – csak 11 séf juthat be a Bocuse d'Or világdöntőjébe a 2017-es Lyoni Sirhán.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

20 VERSENYZŐ CSAP ÖSSZE

20 európai séf mérkőzik meg Budapesten a továbbjutásért a verseny világdöntőjébe Bocuse d'Or Europe: Az egyes országok nemzeti selejtezőit követően már tudjuk, hogy melyik 20 ország versenyzője vesz részt az európai döntőn! A legtekintélyesebb európai gasztronómiai versenyt május 10-én és 11-én a Magyarország szívében, Budapesten rendezik meg, a Sirha Budapest keretében. A rendkívül magas színvonalú verseny tétje óriási: az 5 óra 35 perces kulináris show végén – melyen a magyar séf, Hamvas Zoltán elnököl – csak 11 séf juthat be a Bocuse d'Or világdöntőjébe a 2017-es lyoni Sirhán.

20 versenyző próbálja bebiztosítani a helyét az európai döntőn!

20 ígéretes séf, akik mind arról álmodnak, hogy beírják a nevüket az európai gasztronómia nagykönyvébe jövő év május 10-én és 11-én Budapesten.

 

SZÍNVONALAS EURÓPAI SELEJTEZŐSOROZAT MAGYARORSZÁG, A NAGY GASZTRONÓMIAI NEMZET

Mielőtt a világ legjobb fiatal séfje címéért versenybe szállhatnának a 2017-ben a lyoni Sirhán zajló versenyen, a versenyzők a legtekintélyesebb európai gasztronómiai megmérettetésen csapnak össze. A Bocuse d’Or Europe megkerülhetetlen állomás, s egyben a selejtezősorozat legnézettebb eseménye is, ahonnan a legtöbb versenyző kerül ki a világdöntő pódiumára. A Bocuse d’Or Europe 2008-as létrejötte óta nem kevesebb mint 11 európai versenyző jut ki innen a lyoni színpadra. Ebben az évben a vándorversenyen újra találkozik az európai gasztronómia elitje.

A 20 versenyzőnek 5 órán és 35 percen keresztül csak egyetlen cél lebeg majd a szeme előtt: elnyerni a Bocuse d’Or Europe 2016 győztesének oly áhított címét. Commis-juk és felkészítő trénerük támogatásával elképzeléseik szerint meg kell alkotniuk egy húsételt szarvasból és egy halételt kecsegéből és annak kaviárjából. Hogy bizonyítsák tehetségüket, a versenyzők egy eredeti recept megalkotásához latba vetik technikai tudásukat, kreativitásukat és személyiségüket, s merítenek hazájuk kulturális és kulináris tradícióiból is.

Magyarország és Budapest már szerepel Európa gasztronómiai térképén.

A bőséges, ízletes és fűszeres magyar konyha a magyarok hosszú vándorlását tükrözi, s az ország történetének tanújaként ázsiai, német, olasz és szláv hatásokat is magába olvasztott. Bár világszerte a gulyás országaként ismerik, Magyarországon számos változás ment végbe a gasztronómia területén. Az új fűszerek, a hagyományos receptek korszerűsítése és a fúziós konyha lehetővé tette a magyar séfek fiatal generációja számára, hogy elsősorban gasztronómiai kultúrájuk értékeire támaszkodva szerezzenek maguknak nevet.

„Magyarországon szeretünk úgy fogalmazni, hogy gasztronómiai forradalom zajlott le tíz évvel ezelőtt – mondja Hamvas Zoltán, a verseny elnöke. – Séfek, étterem-tulajdonosok, borászok és cukrászok egyesítették erőiket, hogy megszülessen egy új, intenzívebb, színesebb konyha.” Ennek a sikernek a bizonyítéka, hogy már két magyar séf képviselte az országot a Bocuse d’Or világdöntőjében 2013-ban és 2015-ben, és Budapest büszke lehet arra, hogy immár négy egy Michelin-csillagos éttermet is ajánlhat. A Bocuse d’Or Europe vendégül látása új kihívás az ország számára. „Olyan lehetőség ez, mely mindannyiunk számára óriási motivációt jelent – hangsúlyozza Hamvas Zoltán. – Szeretnénk felhívni a figyelmet a fiatal generációra, szeretnénk csodálatos kulináris kalandot kínálni és új ízeket vinni Európa gasztronómiai színterére.” A Bocuse d’Or Europe-ot Budapesten kívül is lelkesedéssel és támogatással várja Magyarország, mely elkötelezte magát gasztronómiai, kulturális és turisztikai örökségének méltó rangra emelése mellett.


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.