Hat fiatal séf, hat konyhában, izzó hangulatban

A résztvevők egy méltán híres szakácsversenyen mutathatták meg, hogyan bánnak a fakanállal. A továbbjutást csak egy, a legjobb érdemelhette ki.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Március 12-én az első SIRHA Budapest kiállításon rendezték a Bocuse d’Or Magyar Döntőjét. A nagyszámú hazai szurkolótáborhoz a SIRHA Budapest külföldi szakmai látogatói is csatlakoztak, hiszen a BOCUSE ’d Or a SIRHA nemzetközi közönsége előtt is jól ismert esemény. A kiállítás utolsó napjának több ezer látogatója lehetett tanúja a magyar tehetségek versenyének.

A verseny

A versenyzőknek 4 óra 48 perc állt rendelkezésre, hogy a megadott alapanyagok felhasználásával elkészítsék a két fogást 6-6 főre. A Bocuse d’Or magyarországi selejtezőjén a menü alapanyagai majdnem megegyeztek a stockholmi döntőre előírtakkal. A kötelező alkotó elemek a malaccomb lábbal, vér és/vagy bél, a Belon osztriga, a kék kagyló és a fekete tőkehal voltak. A verseny reggel nyolc órakor kezdődött, az első tálalásra 12.00-kor, az utolsóra fél kettőkor került sor. A háromtagú konyhai felügyelő zsűri, és a 10 tagú kóstoló zsűri döntötte, hogy ki érdemli a továbbjutást.

A stockholmi továbbjutó

A legjobb, és egyben a stockholmi továbbjutó, valamint a – „Legszebb hal” különdíj nyertese Molnár Gábor a Geisel’s Vinothek (München) séfje lett. A második helyezést és a „Legszebb tálalás” különdíját Daniel O’Shea (magyar-ír állampolgár, Alabárdos Étterem, Budapest), míg harmadik helyezést Győrffy Árpád (Aranykaviár, Budapest) érdemelte ki.

A nyertes ételei

  • Konfitált tőkehal, kagyló tatárral, avokádó halkrémmel.
  • Grillezett osztriga zselé raviolival és barnavaj sabayonnal.
  • A tányéron megjelenő organikus mezei növények: cickafarkfű, árvacsalán, tyúkhúr, ibolya, medvehagyma szár, Eiskraut.
  • Töltött véres kolbász, almapüré zselében.
  • Rántott, szalonnás-zöldfűszeres burgonyakrém sertésbélben.
  • Láb-csülök ravioli, fűszersalátaval.
  • Céklás jus.
  • Tányéron megjelenő további elemek: sertésláb chips, kovászos dinnye, zöldfűszer olaj



Molnár Gábornak 2014. május 8.-án szurkolhatunk legközelebb, a Stockholmban megrendezett európai döntőn.

A Magyar Bocuse Akadémia pályázik a Bocuse d'Or Europe 2016-os döntőjének megrendezésére, és a már beadott pályázat értékelésében a hazai döntők sikeres lebonyolítása komoly előnynek számíthat.


Éjszakai szesztilalom jöhet Splitben

Éjszakai szesztilalom jöhet Splitben 

Horvátország második legnagyobb városában a rendbontások miatt tervezik bevezetni a változást.
Történelmi döntés: a brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó mérkőzés miatt

Történelmi döntés: a brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó mérkőzés miatt 

A kormány döntése értelmében az angliai és walesi kocsmák hétfőn hajnali 5 óráig tarthatnak majd nyitva.
Tokajra került az „Év Pincészete” díj

Tokajra került az „Év Pincészete” díj 

Tíz év után ismét tokaji pincészet nyerte el az „Év Pincészete” címet.
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.