A szállodák foglaltsága és a bevétel is nőtt idén

Júniusban több mint egymillió vendég 2,5 millió éjszakát töltött el hazánk kereskedelmi szálláshelyein. A vendégszám 6,7%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 4,9%-kal haladta meg a tavaly ilyenkor mért értéket. A vendégek 13%-kal többet fordítottak a szállásra, mint előző évben, az ebből származó bevételek meghaladták a 20,5 milliárd forintot, és mindeközben a szállodák foglaltsága és az átlagár is tovább emelkedett.

A szállodák foglaltsága (58%) 4 százalékponttal javult a tavalyi értékekhez képest, és az átlagár is emelkedett 6%-kal, a RevPAR (egy kiadható szobára jutó szobaár-bevétel) pedig majdnem 14 százalékkal nőtt.

A belföldi turizmusra az utóbbi évekre jellemző folyamatos élénkülés júniusban is stabil volt: 553 ezer belföldi vendég közel 1,3 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken. Előbbi 6,3%-os, utóbbi 3,9%-os növekedést jelent, míg a magyaroktól származó szállásdíj-bevétel 13,8%-kal emelkedett tavalyhoz képest. A SZÉP Kártya mutatói most is igazolták, hogy a pihenőkártya-rendszer mennyire meghatározó szerepet tölt be a magyar turizmusban. Júniusban a kereskedelmi szálláshelyi SZÉP Kártya felhasználás 5,4%-kal nőtt, mintegy 2200 kereskedelmi szálláshelyen közel 1,5 milliárd forintot költöttek ezzel a fizetőeszközzel.

A beutazó turizmust az utóbbi hónapokban folyamatos növekedést mutatott, ami markánsan megjelenik a júniusi adatokban is: 474 ezer (+7,1%) külföldi vendég választotta hazánk szálláshelyeit 1,24 millió éjszakát (+5,9%) eltöltve azokban. Az erős júniusi vendégforgalmi adatok mögött a belföldit meghaladó dinamikával bővülő beutazó forgalom teljesítménye áll, amely közel 13 %-os növekedéssel 13,2 milliárd szállásdíj bevételt eredményezett.

A 10 legnagyobb küldőországunk közül ötből is kétszámjegyű növekedést mutatnak az adatok. Az Egyesült Királyságból 21,4%-kal, Franciaországból 20,9%-kal, Lengyelországból 17,2%-kal, Olaszországból 11,8%-kal, míg az Amerikai Egyesült Államokból 10,7%-kal nőtt a vendégforgalom.

Az erős évkezdésnek köszönhetően az első félév számai is erőteljesen emelkedtek: az idei első félévben 4,42 millió vendég 10,45 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken. A vendégszám 7,9%-kal, a vendégéjszaka-szám 5,7%-kal haladja meg a tavalyi értéket. Különösen figyelemre méltó, hogy a vendégek a tavalyi magas bázishoz képest is 10,8%-kal többet, 88,3 milliárd forintnyi szállásdíjat költöttek a kereskedelmi szálláshelyeken az első hat hónapban.

Forrás: NGM

Forrás: Vendég & Hotel Online


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.