„Kelet-Európában rengeteg még a lehetőség az internetes értékesítés fejlesztésére”

Kialakítani a megfelelő egyensúlyt az egyes értékesítési csatornák között, és eközben új irányokba is terjeszkedni, valamint a költségeket alacsonyan tartani az összes csatornán, ezek a legfőbb kihívások között szerepelnek bármely légitársaságnál. A Malév mostanában kezdi meg bevezetni a „Nyomulj közvetlenül, védekezz közvetett módon!” szemléletmódot. A Malév nyugat-európai és megbízott nemzetközi értékesítési igazgatója, Bjorn Brandt szerint a döntési folyamatban egyre radikálisabban kap elsőbbséget a költségszint. „A turisztikai ágazatban a közelmúltban végbement változások fényében valóságos cirkuszi mutatvány megfelelő módon egyensúlyozni az egyes disztribúciós csatornák között”.

„A költségstruktúrák egyre merevebbek, és lehetetlenné teszik a légitársaságoknak, hogy a partnereik által nyújtott szolgáltatásokat jutalékokkal és prémiumokkal díjazzák” – mondta Brandt az EyeforTravel.com munkatársának, Ritesh Guptának.

Brandt, aki a 2008. november 19 és 20. között Prágában megrendezendő Travel Distribution Central & Eastern Europe 2008 konferencia egyik előadója lesz, hozzátette: ,, A nagy játékosok mutatják nekünk a példát. Kihasználják a piaci részesedésükből fakadó hatalmukat, és brutálisan csökkentik a jutalékokat és az ösztönzőket, közben a kisebb résztvevők – köztük a Malév – megalkuvóbbak tudnak lenni, és ezt a trendet, mint lehetőséget használják arra, hogy bizonyos piaci szegmensekre specializálódjanak, több rugalmasságot ajánlva partnereiknek.

„A globális kép mégis tiszta, és még mindig változatlan: a közvetlen értékesítés olcsóbb, mint az indirekt, az online hatékonyabb, mint az offline; és az ebből fakadó következmények teljesen nyilvánvalóak. A nagy utazási irodákkal barátságban maradni egyre nehezebb feladatot jelent a nagy légitársaságok számára; a kisebbeket általában sokkal inkább partner-barátoknak tartják. Nincs olyan értékesítési csatorna, amely minden szükségletnek megfelel. Különbözőek a vásárlói igények, és eltérő lehet a technológia, az elérés, a költség/ár arány, ezek mind egy-egy eltérő értékesítési mixet eredményeznek. Minden egyes csatornának megvan a sajátos vonzereje, célközönsége és ennek megfelelően a lojalitása.

Brandt elmondta, hogy a Malév nézőpontjából a titok a csatornák kombinációjában rejlik: „A cél az, hogy a mixen belül olyan arányokat alakítsunk ki, amely a lehető legnyereségesebb és leghatékonyabb”.

,,Nem egy egyszerű játék, az biztos” – tette hozzá Brandt. „A vásárlók is egyre jobban alkalmazkodnak a többi fogyasztó igényeihez. Bár a közvetlent mindig is könnyen meg lehet különböztetni az indirekttől, az online rugalmassága egyre közelebb került az offline-hoz, köszönhetően a technológiai fejlesztéseknek. Hasonlóképp az offline egyre inkább eltávolodik hagyományos komplexitásától az online egyszerűsége felé. Általánosságban elmondható, hogy az értékesítési csatornák egymás irányába fejlődnek, például az utazási irodák a saját közvetlen értékesítési eszközeiket fejlesztik ki.”

Azt mondják, hogy az internetes alapú értékesítési csatornák erősödése megváltoztatta a repülőjegy-vásárlási folyamatot. Repülőjegyet manapság borzasztóan egyszerű tranzakcióval lehet vásárolni az interneten keresztül, az egyes csatornák átláthatósága pedig a légi tarifák részleges egységesüléséhez vezetett.

Arra, hogy ez miként befolyásolja a disztribúció stratégiáját, Brandt a következőt mondta: ,, A disztribúciós stratégia korábban arra fókuszált, hogy a megfelelő jegyár a megfelelő csatornára kerüljön. A webes csatornák új ajtókat nyitottak ki és átláthatóbbá, illetve hozzáférhetőbbé tették a díjtételeket. Minden láthatóvá vált mindenki számára; egy díjtétel lekorlátozása egyetlen célcsoport felé egyre nagyobb kihívást jelent, ennek következtében differenciálni egyre inkább csak a díjak, jutalékok és ösztönzők terén lehet.

Miközben a díjtételek egyformák, az alacsony költségvetésű disztribúciós csatornák alacsony díjakkal járnak együtt, a magasabb költségvetésű csatornák pedig alacsonyabb jutalékot és ösztönzőket jelentenek. Különösen egy olyan időszakban, amikor a légitársaságok költségei az egekbe szöktek.”

További információ a prágrai konferenciáról:

Travel Distribution Central & Eastern Europe 2008 Conference, Prága, november 19-20.
http://events.eyefortravel.com/tdcee/agenda.asp
vagy Patrycja Bobek, Conference Director
Email: [email protected]
Tel: +44 (0) 207 375 7216


A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.
Skócia és Észak-Írország fő repterein estig szinte az összes járatot törölték

Skócia és Észak-Írország fő repterein estig szinte az összes járatot törölték 

Az utóbbi évek legnagyobb vihara érte el a Brit-szigeteket.
A török légitársaság újraindítja járatait Damaszkuszba

A török légitársaság újraindítja járatait Damaszkuszba 

Korábban a bizonytalan politikai helyzet miatt hosszú évekre felfüggesztették a légi összeköttetést – most újraindítják járataikat Szíria felé.
Újraindítja tel-avivi járatait az Air France és diszkont légitársasága, a Transavia France

Újraindítja tel-avivi járatait az Air France és diszkont légitársasága, a Transavia France  

Az előzetes elképzelések szerint január 25-én újraindítja tel-avivi járatait az Air France, a Transavia France január 28-tól repülhet ismét a közel-keleti térségbe.
Közvetlen légihíd Budapest és Kuvait fővárosa között

Közvetlen légihíd Budapest és Kuvait fővárosa között 

Közvetlen járatpár indul júniusban Budapest és Kuvaitváros között.
2024 mérlege az ultrafapados légitársaságnál

2024 mérlege az ultrafapados légitársaságnál 

A Wizz Air közel 63 millió utast szállított 2024-ben közel 300 ezer járaton.
Gigaméretű napelempark a római reptéren

Gigaméretű napelempark a római reptéren 

Európa legnagyobb napelemparkja kezdte meg működését a római Fiumicino Repülőtéren.
Változás a Wizz Air háza táján – Amelia előtérbe kerül

Változás a Wizz Air háza táján – Amelia előtérbe kerül 

A jobb ügyfélélmény és kiszolgálás érdekében a légitársaság jelentős változtatásokat vezetett be.
Repülőtéren eltűnő poggyászok nyomában: melyik szín a legrosszabb választás?

Repülőtéren eltűnő poggyászok nyomában: melyik szín a legrosszabb választás? 

A légiközlekedés egyik gyakori problémája – az elveszett vagy eltűnt poggyászok – régóta megoldatlan, és világszerte rengeteg utas számára okoz kellemetlenséget.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.