IBUSZ-Hunguest stratégiai partnerség

Stratégiai partnerségről állapodott meg ez év áprilisában az IBUSZ Utazási Irodák Kft. és a Hunguest Hotels Rt.

A szállodavállalat vezérigazgatója, Hülvely István több százmillió forintos forgalmat remél az együttműködés révén, amelynek keretében három kiemelt budapesti IBUSZ-iroda Hunguest Hotels helyfoglaló irodává válik, az ország összes IBUSZ irodájában pedig ugyanolyan kedvező áron lesznek foglalhatók a szállodalánc szolgáltatásai, mint közvetlenül a Hunguest szállodáiban. A vezérigazgató arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az idén elkezdődik annak a két montenegrói szállodának a felújítása, amelyeket a Hunguest Hotels Rt. tavaly májusban privatizált. A beruházásba tulajdonostársként beszállt a Corvinus Rt. négymillió euróval. A közös cég alaptőkéje így 8,8 millió euróra emelkedett, ebből egy 6 millió eurós beruházási ütemet kezdenek el az idén. A létesítmény teljes felújítása tízmillió euróba kerül. A szállodavállalat egyébként az erős forint, a hazai turizmus jövedelmezőségének romlása és az európai dekonjunktúra miatt itthon racionalizálja portfólióját, és csak a környező országokban: Montenegróban, Horvátországban, Ausztriában, esetleg Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában tervezi hálózatának bővítését a közeljövőben.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.