Ismét lesz Budapest Winter Invitation

A Magyar Turizmus Zrt. idén negyedik alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation (BWI) téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja ezúttal is Budapest mint turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése a korábbi BWI akciók által hozott eredményekhez hasonlóan.

Mint ismeretes, az előző évi BWI keretében 53 000 vendégéjszakát töltöttek el a vendégek 2008. november 1. és 2009. március 31. között Budapesten. Az akció lényege, hogy a két vagy három éjszakára érkező vendégek az utolsó éjszakát ingyen kapják. Az újabb, 2009. november második felében induló és 2010. március végéig tartó akcióhoz még várják csatlakozó partnerek jelentkezését. Az idei kampány részleteiről a szervezők 2009. október 22-én szakmai tájékoztatót tartottak Budapesten, amelyen Dr. Niklai Ákos, az MT Zrt. elnöke és Szűcs Balázs, az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese számolt be a korábbi BWI akciók eredményeiről, a tervezett kampány célpiacairól/célcsoportjairól, valamint arról, hogy a kampány népszerűsítése érdekében milyen promóciós eszközöket fognak bevetni - értesült a Napi Turizmus a Magyar Turizmus Zrt.-től.

A szakmai tájékoztatón a BWI kiemelt együttműködő partnerei is elmondták érveiket az összefogás jelentőségéről és az akcióban való részvétel előnyeiről: Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség, Reisz Anna, a Malév Zrt. és Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. képviseletében, valamint Mr. Marcus van der Wal, a BWI Szervezőbizottság társelnökeként adott tájékoztatást a szakmai érdeklődőknek saját szervezete, illetve cége tapasztalatairól.

A marketingakció tervezett kiemelt együttműködő partnerei: a budapesti három-, négy- és ötcsillagos szállodák, a Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Turizmus Zrt., a Malév Zrt., a Budapest Airport Zrt., egy nemzetközi piacvezető utazási portál, és egyéb turisztikai szolgáltatók. Fontos hangsúlyozni, hogy ehhez a nagyszabású kampányhoz tehát nem csak a budapesti szállodák, hanem bármilyen turisztikai szolgáltató (pl. éttermek, programgazdák, utazási irodák, egyéb intézmények) csatlakozhat, aki érdekelt a főváros vendégforgalmának növelésében, hiszen Budapest vonzerejét a kampányidőszakban éppen a téli-tavaszi bőséges kulturális programkínálat, valamint az egyedi és különleges kikapcsolódást nyújtó helyszínek (pl. fürdők) adják.

A kampány sikerességének egyik kulcseleme a www.budapestwinter.com honlapba integrált „real time” (valós idejű) foglalási rendszer, mely egyszerre növeli az akció hatékonyságát és annak mérhetőségét. Emellett idén először egy nagy nemzetközi utazási portállal való együttműködést is terveznek a partnerek, annak érdekében, hogy kiaknázzák az online utazási portál erős felhasználói bázisában és vásárlóiban rejlő lehetőségeket, így közvetlen extra forgalmat generáljanak Budapest számára. A Magyar Turizmus Zrt. ismét vállalja a BWI kampány koordinálását, aktívan részt vesz annak népszerűsítésében, és egyben az akció társfinanszírozója is oly módon, hogy legalább az együttműködő partnerektől befolyt pénzösszeggel megegyező összeggel egészíti ki a kampány költségvetését. Az akció promóciója novemberben indul.

A felhívás teljes szövege és a csatlakozás feltételei a http://itthon.hu/szakmai-oldalak/felhivasok-palyazatok/ismet-budapest-winter-091022 linkre kattintva olvashatók.


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.