– A biztosítótársaságok már jóval szeptember 11-e előtt kizártak szerződéseikből bizonyos biztosítási eseményeket, mint a terrorizmus, háborúk, sztrájkok miatt elszenvedett károk. Feltételezték, hogy a turisták nem utaznak tömegesen olyan országokba, ahol ilyen veszélyeknek lehetnek kitéve, illetve tartottak attól, hogy ha a fenti esetekre kötnének biztosítást, sokan visszaélnének a lehetőséggel. A New York-i terrorcselekmény új fordulatot hozott ennek megítélésében, a társaságok azonban továbbra sem változtattak a feltételeken. Hazánkat szerencsére ezidáig nem érintette komolyan a probléma, Sharm el Sheikben is mindössze egy poggyász sérült meg a júliusi robbantás során. Ekkor a biztosító megtérítette a kárt, pedig nem lett volna kötelessége. A világ biztosítóihoz hasonlóan a magyarországi társaságok többsége továbbra sem szeretné szerződésben bevállalni a fent említett káreseményeket. Keressük azonban azokat a módokat, hogyan tudnánk segíteni anélkül, hogy bevennénk a szabályzatba ezeket az eseteket. A természeti katasztrófák következtében bekövetkező baleseti- ill. poggyászkárokra fizet a biztosító, de csak az utasoknak. Újabban felmerült, hogy az utazásszervezőkkel is kössenek biztosítást vis maior - így természeti katasztrófák - esetére is a társaságok. A biztosítás díja azonban sosem áll arányban a kárkifizetéssel, jóval alacsonyabb annál. Ezért egy a délkelet-ázsiai cunamihoz hasonló katasztrófa esetén az utaztatók kárigényének mértéke olyan magas lehet, hogy csődbe is sodorhatná a biztosítókat. Ezért a kockázatvállalást meg kellene fizettetniük az irodákkal, amely olyan jelentős árfelhajtó tényezőt képezne, amelyet a magyar piac egyelőre nem bírna el.
– A MUISZ álláspontja szerint a vis maior olyan kockázat, amiért sem az utas, sem az utaztató nem tehető felelőssé, ezért a közös tehervállalást tartjuk elfogadhatónak. A jelenleg hatályos utazásszervezői jogszabály miatt a tavaly karácsonykor Délkelet-Ázsiában pusztító szökőár egyoldalú terhet rótt az irodákra, amelyeknek akár a teljes részvételi díjat vissza kellett fizetniük az utazástól elálló utas számára. Úgy véljük, elvárható lenne, ha a jogszabály egyfajta együttműködési kötelezettséget írna elő mind az utas, mind az utaztató számára, hogy a vis maior helyzeteket közösen úgy oldják meg, hogy az mindkettőjük számára a lehető legkevesebb anyagi kárral járjon. Az utazásszervezőnek kötelessége lenne, hogy biztosítsa utasa zavartalan nyaralását vészhelyzet esetén is, az utas pedig legyen nyitott alternatív megoldásokra, többek között arra, hogy elfogadjon egy az eredetivel megegyező színvonalú szálláshelyet egy másik, biztonságos nyaralóövezetben, ahelyett, hogy rögtön hazautazna a helyszínről, vagy elállna az utazástól. Azt sem tartjuk helyénvalónak, hogy azoknak a szolgáltatásoknak a terhét is egymaga viselje az iroda, amelyet még az utazás előtt teljesített. Ilyen például a szállodáknak átutalt előleg, vagy a charterbérlés költségei. Szövetségünk az utazási és utazást közvetítő szerződésről szóló 214/1996. kormányrendelet legutóbbi módosításakor, még jóval a cunami előtt indítványozta, hogy az új jogszabályba kerüljenek bele a fenti változtatások. A Magyar Turisztikai Hivatallal közös nevezőre jutottunk a kérdésben, a legnagyobb meglepetésünkre azonban mégsem került bele elképezésünk a jogszabály végső változatába. A MUISZ kitart álláspontja mellett, és hamarosan újra benyújtja vis maior-ra vonatkozó indítványát.
– Az utazási és utazást közvetítő szerződésről szóló 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 11. §-ának (1) bekezdése szerint az utas az utazás megkezdése előtt az utazási szerződéstől írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat. A 79/2005. (IV. 28.) Korm. rendelet 2. §- ának (1) bekezdése azonban egy olyan harmadik elállási okot iktatott be, ami nem tekinthető sem az utas, sem az utazási vállalkozó érdekkörében felmerült oknak. Azt írja elő ugyanis, hogy "nem minősül az utas saját érdekkörében felmerült okból történő elállásnak, ha azért áll el, mert az úti cél vagy az ahhoz vezető útvonal olyan területet érint, ahová az utazást a Külügyminisztérium (KÜM) nem ajánlja". Ez az elállási ok az utazási vállalkozó érdekkörére nem vezethető vissza. Ezért a 214-es rendelet 10. §-a (2) bekezdésének b) pontjában említett kamatfizetési kötelezettség sem terheli az utazási vállalkozót.
A 79/2005. (IV. 28.) Korm. rendelet 2. §-a (1) bekezdésének rendelkezése arra helyezi a hangsúlyt, hogy az utas elállására a KÜM ajánlására tekintettel kerüljön sor. Ezért az utasnak a KÜM figyelemfelhívására tekintettel érvényesített elállási joga esetén az utazási vállalkozót nem terheli kártérítési kötelezettség, figyelemmel arra, hogy ez az eset a 214-es rendelet 10. §-a (4) bekezdésének a) pontjában említett kivételek közé tartozik.
A 214-es rendelet 6. § (1) bekezdés h) pontja írja elő az utazási vállalkozók azon kötelezettségét, hogy az utasaik részére, különösen vis maior helyzetben segítséget kell nyújtaniuk. Mivel az éppen külföldön tartózkodó utasokról és a kinti helyzetről az utazási vállalkozó rendelkezik a legtöbb információval, ezért elvárható ez a kötelezettség. Ezen kívül a 10. § (4) alapján ha életet, egészséget veszélyeztető helyzet merül fel, az utazási vállalkozó dönthet úgy, hogy lemondja az útjait egy adott célállomásra. A cunami kapcsán is voltak olyan vállalkozók, akik a katasztrófa ellenére utaztattak utasokat. Ebben az esetben az utasok kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Emiatt épült be a jogszabályba ez az új rendelkezés. A MUISZ nem tartja helyénvalónak, hogy az utazás előtt teljesített szolgáltatások árát is viszsza kell fizetni az utas részére az utazási vállalkozónak. A konkrét szolgáltatás teljesítése az utas felé azonban az indulás időpontjától kezdődik, ha az utas befizette a részvételi díjat, tehát teljesítette a főkötelezettségét. Tehát nem beszélhetünk korábban teljesített szolgáltatásokról, a MUISZ felvetésének a lehetetlenülés esetén fennálló költéselszámolásnál van jelentősége. Az állam a károk enyhítésében tud rendkívüli támogatást nyújtani. A cunami kapcsán a Kormány 5 millió forintot biztosított az érintett utazási irodák részére a kárigények kielégítésére. Az irodák bevételkiesésére vagy nyereségének csökkenésére egyik demokratikus ország sem tud állami kompenzációt nyújtani. Meggyőződésem, hogy megfelelő előrelátással és szakmai tervezéssel nyereségesen tudnak a cégek működni. Ezt bizonyítja, hogy kiugróan jó nyári szezont zártak a kiutaztató irodák.
'
