Pécs, New York, London, Budapest

Az utóbbi két évben a Magyar Turizmus Zrt. londoni képviseletét vezette Szűcs Balázs, aki a közelmúltban megbízást kapott március végéig a marketingigazgatói teendők ellátására, és ebben a minőségében véglegesítette a társaság marketingtervét. A fiatal szakembertől néhány brit piaci sajátosság után érdeklődtünk, illetve a marketingterv részleteit firtattuk.

Érdekesen alakult a brit beutazóforgalom az utóbbi két évben. Mi volt az oka a hirtelen felfutásnak, majd a tavalyi visszaesésnek?

– 2004-ben hazánk európai uniós csatlakozása és ehhez kapcsolódóan a légtér megnyitása miatt ugrásszerűen megnőtt a Nagy-Britannia és Magyarország közötti légi forgalom. A korábbi napi hat járat helyett a csúcsidőszakban napi tizennyolc járat közlekedett a két ország között. Természetesen az óriási kapacitásbővülés árversenyt is indított, ennek következtében a repülőjegyárak a korábbi átlagos kétszáz fontról ötven-száz fontra csökkentek. Ennek következtében olyanok is útra keltek Angliából Magyarországra, akiknek korábban eszükbe sem jutott volna ilyesmi. Néhány hónap múlva sorban szűntek meg a kevésbé nyereséges járatok, így a brit beutazóforgalom is szükségszerűen visszaesett.

Akkor nem az imázsunkkal van baj?

– Nem hiszem, mivel 2006-ban, amikor már csak tíz járat közlekedett a két ország között, hétszátizennégyezer vendégéjszakát regisztráltunk, ami ugyan tizenhárom százalékkal kevesebb, mint a 2005-ös nyolcszázhúszezer, de jelentősen több, mint a 2004-es ötszáznyolcvannyolcezer. Vagyis a légipiac konszolidálódása mellett is a korábbinál magasabb szintet ért el a beutazóforgalom.

Hogy állunk egyik legfőbb versenytársunkhoz, Prágához képest?

– Prágába huszonnégy napi járat közlekedik Nagy-Britanniából, így jóval több a brit vendégéjszaka is, de azt érdemes észrevenni, hogy Prágát elsősorban olcsó „bulivárosnak” tekintik a britek, míg Budapest esetében a kultúrának jóval nagyobb a vonzereje. Nem hiszem, hogy érdemes lenne komolyabban ráfeküdni a bulituristák megnyerésére.

Most térjünk rá a marketingtervre. Azt olvastam benne, hogy a légitársaságokkal aktívabb együttműködést terveznek az idén.

– Azt látjuk, hogy a fapados piac fejlődése nem áll meg, hosszú távon is számolni érdemes ezekkel a légitársaságokkal. Ezentúl azonban a korábbinál proaktívabban kell támogatni az összes olyan légi szállítót, amely a fontos küldőpiacainkról indítana hozzánk járatokat. Ennek jegyében segítjük mi is a magunk eszközeivel azt az együttműködést, amelynek eredményeként két új menetrend szerinti Lufthansa- járat közlekedik április tizennégytől október tizenháromig Sármellékre. Hévízi és zalakarosi szállodák százezer eurót, egy német utazásszervező ötvenezer eurót, a Magyar Turizmus Zrt. pedig további százezer eurót különített el a járatbevezetések promóciójára.

Az idei év fókuszában belföldön a zöldturizmus áll. Milyen konkrét akciókat, programokat terveznek ennek jegyében?

– A tavalyi bor és gasztronómia évétől eltérően 2007-ben elsősorban nem események, rendezvények állnak a kampányév középpontjában, hanem a szemléletformálás. Az idén, mint tudjuk, kilenc olyan hosszú hétvége is lesz, amikor a családok belföldi üdülésre, országjárásra utazhatnának. Azt szeretnénk, ha az eddig elsősorban népszerűsített wellness- és városlátogató ajánlatokon túl az aktív pihenés, a természetjárás is nagyobb hangsúlyt kapna. Ennek érdekében összeállítunk egy speciális kiadványt, amelyben ötvenkét hétre lebontva ötvenkét túraajánlatot javaslunk a belföldi turizmus iránt érdeklődőknek. Együttműködünk a Magyar Természetbarát Szövetséggel, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal és a nemzeti parkok igazgatóságaival. Az utóbbiakkal közösen megrendezzük júniusban, közvetlenül az iskolaév zárása után a Nemzeti Parkok Hetét, amikor a parkokba csábítjuk a családokat. Igyekszünk úgy megszervezni akcióinkat, hogy az érintett régiók és az ott működő vállalkozások is tudjanak csatlakozni hozzájuk.

Az e-marketing terén milyen újdonságot terveznek?

– Az elsődleges célunk, hogy az idei második félévre létrejöjjön egy egységes nemzeti turizmusportál, amely egyrészt integrálná és keretbe foglalná a külképviseletek egyes piacokon működő honlapjait, továbbá a regionális marketingigazgatóságok portáljait. További célunk átfogó ügyféladatbázis létrehozása.

Ezt hogy képzelik el a gyakorlatban?

– Amikor valaki egy bizonyos típusú üdülés után érdeklődik honlapunkon, kitöltetünk vele egy kérdőívet, begyűjtjük az adatait. Ennek alapján a későbbiekben célirányosan tudjuk tájékoztatni, ha az ő érdeklődési körének megfelelő akció indul valahol az országban.

Olvastam arról is, hogy lesz Tourinform-voucher.

– Igen, mivel sok esetben volt elszámolási vita az információs irodák és a helyi szolgáltatók között, bevezetünk egy, az utazási irodák által alkalmazotthoz hasonló voucher-t, amelyet saját belátásuk szerint alkalmazhatnak az irodák.

Folytatódik a hónap témája akciósorozat is?

– A küldőországokat bemutató sorozatunk az idén zárul Lengyelországgal, utána a külképviselők a régiókban tartanak prezentációkat. 

Milyen együttműködésre készülnek a visegrádi négyek Oroszországban?

– Két road-show-t rendezünk, Nyizsnij Novgorodban, illetve Jekatyerinburgban, Moszkvában közös prezentációnk lesz, de készül orosz nyelvű közös honlap és kiadvány is.

Született:

1970-ben, Pécsett

Végzettség:

vendéglátó és idegenforgalmi üzemgazdász

Munkahelyek:

•1993–95 Baranya megyei Tourinform, irodavezető
•1996–97 Magyar Turisztikai Szolgálat, vezérigazgatói asszisztens
•1997–2001 Magyar Turizmus Rt., New York, külképviselő
•2001–02 egy év pihenő: hátizsákos turista
•2002–04 Malév Air Tours beutazási vezető
•2004 nov. – Magyar Turizmus Rt. London, külképviselő

Nyelvek:

angol, német, eszperantó

Hobbi:

utazás, fotózás


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.