Virtuális utazási kiállítás lesz Magyarországon

Jövő március 1-7. között rendezik meg az első magyar virtuális utazási kiállítást - közölte lapunkkal az Utazás Expo Kft.

A közlemény szerint a www.utazaskiallitas2011.hu honlapra kattintó érdeklődők bolyonghatnak majd az utazási irodák és szolgáltatók standjai között, prospektust kérhetnek, megtekinthetik a különböző hotelekről, úti célokról készült fotókat, videókat.

"Magyarországon ez lesz az első virtuális utazási kiállítás, de külföldön már évek óta működik hasonló. Sok utazással foglalkozó cég nem megy már ki az Utazás kiállításra, nekik kínálunk egy olcsóbb lehetőséget. A virtuális kiállításon a kiállítókat bungalókban helyezzük el, a látogatók az épületekre kattintva tekinthetik meg a kínálatot. A kiállítókkal munkaidőben chat-elni is lehet, de a virtuális kiállítás egész nap nyitva lesz - nyilatkozta lapunk megkérdezésére Háromszéki Henriett, az Utazás Expo Kft. egyik tulajdonosa.

A szervezők szerint a virtuális utazási kiállítás ugyanolyan élményt nyújt, mint egy hagyományos utazási expo, azzal a különbséggel, hogy nem kell belépődíjat fizetni és sorban állni. A virtuális utazási kiállításon ugyanúgy akciós ajánlatokkal jelennek meg az utazási irodák.

Forrás: Turizmus Online-Napi Turizmus/MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.