Debrecen Airport: ötszázezres mérföldkő

Debreceni üzemelését négy éve kezdő, tavaly bázist is nyitó Wizz Air 500 000. debreceni utasát köszöntötte kedden. És egyéb érdekességek Magyarország második legnagyobb repülőteréről.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

„Egy repülőtér akkor válik repülőtérré, ha utasforgalma eléri a százezres nagyságrendet” — mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója még 2012 szeptemberében, amikor bejelentette a Debrecen-London járat heti öt alkalomra sűrítését. A Debrecen Airport a tavalyi évet 172 ezer utassal zárta, idén ez  — Tamás László, a repülőtér járatfejlesztési igazgatója szerint — 300-350 ezer is lehet, melynek mintegy 80 százalékát a Wizz Air repteti. A magas aránynak köszönhető, hogy a légitársaság négy évnyi debreceni üzemelés után immár az 500 000. utasát üdvözölhette a cívisváros repterén. 2012. június 18-án londoni járattal kezdte meg működését a diszkont fuvaros. 500 ezredikként Kapusi Zoltán családjával stílusosan a londoni járaton érkezett 2016. június 21-én, kedden Debrecenbe; jutalma egyebek mellett szabadon felhasználható Wizz Air retúrjegy volt. A londoni járat továbbra is a debreceni útvonalak első számú erőssége, nyáron heti 10 járattal. Az egy gépes Wizz-bázis tavalyi, mérföldkőnek tekintett megnyitását követően Debrecenből repült további 5 útvonal (Eindhoven, Milanó, Malmő Párizs, Brüsszel) július végével 4-re csökken. Vallois Tamara, a Wizz Air vállalati kommunikációs igazgatója érdeklődésünkre kedden megerősítette az értesülést, mely szerint a heti kétszer közlekedő Brüsszel/Charleroi-i járatát felfüggeszti a cég. Vallois szerint a geopolitikai helyzet miatt csökkent felfüggesztéshez vezető mértékig a kihasználtság. Arra a kérdésünkre, hogy tervezik-e újabb debreceni járatok nyitását, azt felelte: „Követjük az kereslet alakulását.” Ugyanakkor a debreceni bázis A320-asa immár a romániai Suceava repteréről is repül „W”-ben a Debrecen-Bergamo-Suceava-Bergamo-Debrecen útvonalon.

Apropó Románia!

Az alig 60 kilométerre lévő Nagyváradon mintegy 30 millió eurót fektetettek újabban a légikikötő fejlesztésébe; idén nyáron Tel Avivból a Blue Air gépeivel üzemeltetnek chartereket a Körös-parti Párizsba. Tamás László szerint azonban a szomszédék építkezése nem fenyegeti a debreceniek teljesítményét. Úgy tudja, a Wizz Air foglalási adatai alapján megfelelő arányban töltik a határon innen a járatokat. Ami a fejlesztéseket illeti, Debrecen sem ül ölbe tett kézzel. Dr. Barcsa Lajos debreceni alpolgármester több, a repülőtér — levegőből történő — megközelítését segítő fejlesztésről szólt, köztük a meglévő műszeres leszálló rendszer (ILS) államilag támogatott bővítéséről. Ennek segítségével a mostaninál bonyolultabb időjárási körülmények közt is le tudnak szállni a gépek, vagyis a makacsul megülő novemberi ködökben nem kell negyed óra körözés után Ferihegy felé vennie az irányt a járatnak. Kibővítésre kerül 2018-ig az utasterminál épülete is.

Ipar és cargo

A cargo területére vezet a Debrecen középtávú fejlesztését célul kitűző Új Főnix Terv néhány eleme. A repülőtér szomszédságában megvalósítandó déli ipari park az utasforgalomra is hatással lesz az alpolgármester szerint, amennyiben nagy világcégek jelennek meg befektetőként. Érdeklődésünkre konkrét neveket nem kívánt elárulni, annyit azonban elmondott, hogy legalább 5 potenciális nagyvállalattal folytatnak tárgyalásokat. A tárgyalások kimenetelét Barcsa szerint nagy mértékben befolyásolja a beruházók „check-listáján” azon elvárás teljesülése, mely szerint kell, hogy legyen egy nemzetközi repülőtér 60 kilométeres körzetben. A cargo forgalmat illetően Tamás Lászlótól megtudtuk, hogy a repülőteret is üzemeltető XANGA Investment & Development Group által fejlesztett multimodális logisztikai központ egy-egy alkalmi járat mellett egyelőre inkább a földi áruszállításból veszi ki részét. Heti kétszer közlekedik tehervonat a szlovéniai Koper és a debreceni repülőtér között. A légi áruforgalom intenzívebb beindításához további, a Nemzeti Közlekedési Hatóság által is jóváhagyott fejlesztések szükségesek, valamint megállapodás valamely nagy légi cargo vállalattal, mint például a DHL-lel — tette hozzá Tamás László.

Ercan törölve

Nem csak a Wizz Air menetrendje módosul. A tervezett charterek közül nem közlekedik a Green Travel által az észak-ciprusi Ercan-ban indítani tervezett járat. A törökországi Antalyába csak a Green Travel repül Debrecenből sármelléki megállóval. Az Neckermann Krétára, az IBUSZ Korfura és Zakynthosra közlekedő gépei valamint a Robinson Tours burgaszi járatai a tervek szerint repülnek. A Lufthansánál pedig úgy látták, hogy a továbbra is heti háromszor — hétfőn, szerdán, pénteken — Münchenből közlekedő CRJ900-ason magasabb kihasználtságot érhetnek el, ha az érkezést és indulást még jobban a lehetséges csatlakozásokhoz igazítják; szeptembertől reggel 07:30 helyett 11 órakor indul Debrecenbe a járat. A német vendégéjszakák számait erősíti a hajdú-bihari statisztikákban a Germania Drezdából Erfurt érintésével repülő chartere. Utasaival Hajdúszoboszló szálláshelyei járnak legjobban, de Barcsa Lajos arról is szólt, hogy a repülőtér növekvő forgalmának is köszönhetően kétszámjegyű növekedést könyvelhet a város a vendégéjszakák terén.


Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben

Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben 

Aki gyakran jár a hazai vasúthálózat valamelyikén, pontosan tudja: ránk is fér a kedvező változás.
Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.
 Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben

Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben 

Az első negyedévben harmadával csökkent a légitársaság profitja.
Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo

Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo 

Tovább bővíti légi árufuvarozási szegmensét a németországi légitársaságokat tömörítő szervezet.
Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján

Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján 

Coolcation két keréken: mostantól kerékpárral is végig lehet tekerni a Balti-tenger déli partvidékét Koppenhágától Gdańskig. 
Megújul a budapesti buszflotta

Megújul a budapesti buszflotta 

Budapest a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzésére készül.
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.