Az ország, ahol a fenntarthatóság nem cél, hanem része a mindennapoknak

Ez Németország, amelynek turisztikai képviseletét a Német Turisztikai Hivatal (DZT) látja el, Magyarországon Czeiszing Miklós vezetésével.  Ezért nem volt véletlen, hogy a május 8-án (a szintén német anyacéggel rendelkező) Kempinski Hotel Corvinus Budapestben tartott tájékoztatóra érkezők mintegy ráhangolódásként BKK-jegyet kaptak ajándékba, újrahasznosított anyagból készült reklámtáskát találtak a székeiken, és a szakmai program zárásaként kínált ebéd alapanyagai sem a földgolyó túloldaláról, hanem - szintén a fenntarthatóság jegyében – Németországból érkeztek: éppúgy a friss spárga, akárcsak a különféle szép bortételek is.

Úti cél? Németország

Ez szerepelt a hétfői szakmai tájékoztató első részének fókuszában, amelynek során többek közt elhangzott,  márkaimázs szempontjából Németország annyira sikeres világviszonylatban, hogy a Nation Brand Index jelentése alapján az első helyen áll, megelőzve ezzel Japánt és Kanadát is, és e győzelmet immár hatodik alkalommal zsebelhette be. 

 

A német úti cél legfőbb hívószavai a turisták felé, mint megtudtuk, a következők: sport, kultúra, városlátogatás, múzeumok, zenei programok.

Vendégérkezési adatok

2022-ben Európa legjelentősebb célpiacai közt is az elsők közt szerepeltek a németek, hiszen mindössze Spanyolország előzte meg (63,2 beutazóval), Németország tehát a második a dobogón (46,5 milliós beutazó számmal), és őket követi a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a franciák (36,3 millió beutazóval). Itt megjegyezte Czeiszing Miklós, hogy a harmadik helyezett franciáknál azért figyelemre méltó ez a szám, mert ez 127 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, vagyis a Franciaországba érkezők száma ugrásszerűen megnőtt, és e téren bizony már a második helyezetthez közel vannak, vagyis Németországnak „mindent be kell dobnia”, hogy idén is meg tudja majd őrizni előkelő második helyét.

Magyarok tekintetében pedig, hallhattuk a szakértőtől, tavaly 602 ezer vendégéjszakát regisztráltak német földön (ez az előző évhez képest 75,3 %-os növekedés), és lassan közelítenek a magyar beutazások számai a csúcsévnek tekintett 2019-hez, amikor is 830 ezer honfitársunk látogatott valamely németországi területre.

Toplisták, beutazási szokások

A magyarok utazási szokásairól is megismerhettünk egy toplistát – amely alapján kiderült, a német úti célok a magyarok körében a legkeresettebb Top5-ben szerepelnek, a legkedveltebb német városok pedig honfitársaink körében a következők: München (26 ezer vendégéjszakával), Berlin (25 ezerrel), Stuttgart (10 ezerrel), Frankfurt (7 ezerrel).

Elsősorban üdülés céljából keresik fel honfitársaink a német desztinációkat (32 %), üzleti útra 31 százalékban érkeznek, a többi magyar beutazó más célból érkezik valamely német területre.

Kiemelte még a DZT magyarországi képviseletének vezetője, honfitársaink körében nagyon is számít, hogy egy-egy német utazás során tudják, hogy tisztaság és biztonság terén mindent rendben találnak, és az is elhangzott, hogy szálláshelyek tekintetében a pálmát az apartmanok viszik (46%), egyéni szálláshelyekre 18 százalékban érkeznek, 3 csillagos hoteleket 36 százalékban keresnek fel, 4-5 csillagos kategóriájú szálláshelyekre 21 százalékban foglalnak szobát, 1-2 csillagos kategóriájú szálláshelyen pedig a hazánkból érkezők mintegy 16 százaléka száll meg.

Forrás: DZT / Turizmus Online


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.