Pilótákat segítő magyar alkalmazásra csapott le az Airbus

Pilótákat segítő magyar alkalmazásra csapott le az Airbus 

Az Aero Glass alkalmazást fejlesztő magyar cég is csatlakozhatott a világ piacvezető repülőgépgyártója, az Airbus innovációs programjához.

Így alakult az Airbus és a Boeing első fél éve 

Az Airbus-csoport adózott eredménye 16 százalékkal jobb lett az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, eközben árbevétele nem változott, a Boeing üzemi eredménye pedig mintegy 60 százalékkal esett az első fél évben.

Kipróbáltuk, milyen a Lufthansa új Airbus A320neója 

Kisebb zajterhelést és alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást ígér az Airbus új, A320neo típusú repülőgépe, melyet február 12-én ünnepélyes keretek között adtak át első üzemeltetőjének, a Lufthansának Hamburgban. Az eseményen mi is ott voltunk, sőt, az Airbus-gyárból egyenesen Frankfurtba, az új repülőgép állomáshelyére repülhettünk az A320neóval.
Tippeljenek, az Airbus vagy a Boeing gyártott tavaly több repülőgépet?

Tippeljenek, az Airbus vagy a Boeing gyártott tavaly több repülőgépet? 

Minden idők rekordját megdöntve 635 repülőgépet szállított le tavaly az európai Airbus-gyár, ezzel mégsem tudta ledönteni a trónjáról a Boeinget, amely megmaradt a világ vezető repülőgépgyártójának.
Letették a Brassó melletti Airbus helikoptergyár alapkövét

Letették a Brassó melletti Airbus helikoptergyár alapkövét 

A Brassó melletti Vidombákon (Ghimbav) letették az Airbus Helicopters új gyáregységének az alapkövét, amelyben 2017-től kezdik gyártani a H215-ös kétmotoros nehézhelikoptert. 

Kié lesz a világ leghosszabb légijárata? 

Nagy a verseny a légitársaságok között a tekintetben, hogy ki fogja üzemeltetni a világ leghosszab légi járatát. Legutóbbi bejelentésével azonban a Singapore Airlines a Qantas-on, az Emirates-en és az Air Indián is túltesz.

Tartják a helyüket a világ legnagyobb légicégei 

A Boeing, az Airbus és a Lockheed Martin a világ első három legnagyobb légiipari cége, az első hat helyezett sorrendjében nem történt változás a tavalyi évhez képest - derül ki a FlightGlobal légügyi szaklap és a PricewaterhouseCoopers közös kimutatásából.

Egyszemélyes repülőgép vitte el a pálmát az Airbus elől 

Miután az Airbus bejelentette, hogy elsőként repülte át a La Manche csatornát teljesen elektromos hajtású repülőgéppel, egy kicsi, egyszemélyes elektromos repülő fél nappal előtte csendben megtette ugyanezt az utat.

Több ezer új repülőgépre lesz szükségük a légitársaságoknak 

Az Airbus előrejelzése szerint a következő 20 évben 32 ezer új repülőgépre lehet igény a világban, 5 ezer milliárd dollár értékben.

Figyelmezteti Londont az Airbus 

Kérdésessé válhatnak az Airbus további beruházásai a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból - mondta szerda este az európai repülőgépgyártó konzorcium brit részlegének elnöke.

Így fog kinézni egy repülőgép 40 év múlva 

Az Airbusnál elképzelték, milyen lesz negyven év múlva egy repülőgépük. Annyit mondhatunk, a látvány meghökkentő. 

Közösen ünnepelt az Airbus és az easyJet 

Egy apró repülőkből kirakott 250-es szám került arra az Airbus A320-as gépre, amely kétszázötvenedikként csatlakozott a napokban az easyJet flottájához Hamburgban. Az Európában legtöbb Airbusszal rendelkező légitársaság 2003-ban vette át első repülőgépét, egy 156 üléses A319-est, 2009-ben pedig az első, kifejezetten az easyJet igényeinek megfelelően kialakított A320-ast.

11 ülés soronként: a világ legnagyobb repülőjén a legkisebb az ülőhely 

Az Airbus A380-as turistaosztályán megvalósították a lehetetlent, így most bárki megtapasztalhatja a nyomorgás új szintjét.

Jó éve volt az Airbus-csoportnak 

Növelte árbevételét és nettó jövedelmét az Airbus-csoport 2014-ben az előző évhez képest, rendelésállománya 26 százalékkal 857 milliárd euróra emelkedett.

Nagyobb nyereségre számíthatnak 2015-ben a légitársaságok 

A 2014-es év után tovább fokozódik a verseny a légi piacon 2015-ben, a társaságok pedig a 2014-es becsült 20 milliárd dollár összesített profitnál is jobb teljesítményt érhetnek el, a biztonság pedig tovább javulhat - írta elemzésében a Flightglobal légügyi szaklap.

Átadta az első A350-es repülőgépet a Qatar Airways-nek az Airbus 

Átadta az első A350 XWB típusú repülőgépet a Qatar Airways-nek a gyártó Airbus hétfőn Toulouse-ban.

Elhalasztják az új Airbus hétvégi startját 

Bizonytalan időre elhalasztja az Airbus A350-es hétvégére tervezett bemutatását - jelentette be Facebook-oldalán a Qatar Airways, a típus első üzemeltetője.

Rajongók hada búcsúzott a nyugdíjazott repülőgéptől 

A KLM 800 rajongó bevonásával „nyugdíjazta” MD11-es típusú repülőgépeit. A három „Búcsújáratra” percek alatt elfogytak a jegyek.

Megduplázódik a légiközlekedési csomópontok száma 

Az Airbus előrejelzései szerint a következő húsz évben az utasforgalom évente átlagosan 4,7 százalékkal bővül majd, emiatt 31 ezer 400 új repülőgépre lesz igény.

Először szállt fel a legfiatalabb Airbus 

Teljesítette szűzfelszállását az Airbus legújabb típusa, az A320neo (new engine option), amelyre eddig több mint háromezer megrendelés érkezett.

Hét új gépet lízingel a Wizz Air, átvette első Airbus A380-asát a Qatar 

Hét új Airbus A320-asra írt alá lízingszerződést a Wizz Air diszkont légitársaság a Goshawk repülőgéplízing-céggel. A Budapestre is közlekedő Qatar Airways szerdán átvette első Airbus A380-as gépét a gyártó tájékoztatása szerint.

Így készül a világ legnagyobb utasszállítója 

800 munkás szereli össze, teszteli, festi, és szállítja le 80 nap alatt Hamburgból. Ez a világ legnagyobb utasszállító gépe, az Airbus A380-as.

Ilyen az Airbus újgenerációs, takarékos gépe 

Elkészült az Airbus repülőgépgyártó első újgenerációs A320-asa, amely várhatóan 15 százalékkal takarékosabban üzemel majd a mostani típusnál - közölte a toulouse-i gyártó szerdán az MTI-vel.

Hamarosan repülhet az új Airbus-gép 

Megfelelő ütemben halad az Airbus legújabb, kompozit anyagokból készített repülőgépének, az A350 XWB-nek a berepülési programja, a típus a terveknek megfelelően ez év negyedik negyedévében teljesítheti első kereskedelmi repülését - közölte a toulouse-i gyártó kedden az MTI-vel.

A portugálok esete a Feriheggyel 

Tíz év nagy idő - egy légitársaság, egy járat életében, különösen manapság, a változó, a légi közlekedést akár különféle adókkal sújtó gazdasági környezetben. A portugál TAP Lisszabon-Budapest járata ennyi idő idő után is köszöni szépen, jól van. És a torta is finom volt.

Lemondta 70 gépre vonatkozó Airbus-rendelését az Emirates 

Már évek óta egyre többen használják az emírségi légitársaságok repülőgépeit, ezért az Emirates rengeteg utasszállító gépet rendelt az Airbustól. Csakhogy ezen a héten Abu Dabi bejelentette, hogy mégsem kell neki a 70 darab Airbus A350-t, amit még 2007-ben rendelt. A döntés hátterében valószínűleg az amerikai Boeing áll.

A Wizz Air átvette ötvenedik Airbus A320 típusú repülőgépét Toulouse-ban 

A Wizz Air ünnepélyesen átvette ötvenedik Airbus A320 típusú repülőgépét közvetlenül a gyártótól Toulouse-ban, Franciaországban.

Az Air France az 50 éves francia-kínai barátságot ünnepli 

Ez alkalomból az Air France május elejétől 2014 végéig egy Airbus A380-as típusú gépét kínai motívummal,„Pan chang”-gal díszíti – ez egy végtelen szalag, amely az emberek közti kapcsolatot jelképezi és szerencsét hoz viselőjének, illetve azoknak, akik meglátják. A szerencsehozó gépet az Air France hosszútávú hálózatán belül működteti. 

Sütőolajjal próbálkozik az Airbus 

Hosszú távú járatokon tesztel alternatív üzemanyagot az Airbus repülőgépgyártó cég.

Ennyi gépet adott át a Boeing és az Airbus megrendelőinek 

Több repülőgépet szállított le megrendelőinek az amerikai Boeing, mint az európai Airbus az év első három hónapjában - derült ki a két gyártó MTI-hez eljuttatott kimutatásaiból.

Ötven Airbust rendelt a fapados légitársaság 

Ötven Airbus A320neo típusú repülőgépre adott le rendelést a szingapúri székhelyű Tigerair diszkont légitársaság - közölte az Airbus hétfőn az MTI-vel.

Az easyJet és az Airbus legnagyobb üzlete 

A 135 repülőgép vásárlásáról szóló megállapodást Párizsban véglegesítette a két cég.

Dinamikusan nő India utasforgalma 

Az Airbus szerint India válhat az új légiközlekedési központtá, az országba legutóbbi piaci előrejelzése szerint 1290 új repülőt szállíthatnak 2032-ig 190 milliárd dollár értékben.

Győzelmi jelentés az Airbustól 

Minden eddiginél több repülőgépet szállított le és rekordszámú új megrendelést kapott tavaly az Airbus, a vállalat elégedett.

Jelentősen növelte profitját az easyJet 

Az easyJet a pénzügyi év során elért rekordösszegű profitja révén továbbra is fenntartható hozamot és növekedést biztosított a részvényeseinek.

A321-esek is érkeznek a Wizz Air flottájába 

Airbus A320 típusú repülőgépekre leadott megrendelései közül huszonhatot Airbus A321-es típusra módosított a Wizz Air.

Japán csapás a Boeingre 

Az Airbus repülőgépgyártó óriás bejelentette, hogy létrejött első szerződéskötése a Japan Airlines (JAL) légitársasággal, írja a VG. 

Bővíti Berlinből induló járatai számát a Germanwings 

Egy-egy járattal bővíti a Berlin/Tegelről Köln/Bonnba és Stuttgartba induló járatai számát a Germanwings.

A330-200-asokkal bővül az Air Namibia flottája 

Az Air Namibia légitársaság várva várt két vadonatúj Airbus A330-200-as repülőgépe közül az első várhatóan még ebben a hónapban, szeptember végén megérkezik. 

Orosz milliárdos óriásgépe landolt Ferihegyen 

Különleges óriásrepülőgép landolt tegnap Ferihegyen, fedélzetén egy orosz milliárdossal. 

Megújítja hosszú távú flottáját a SAS 

Megállpodást írt alá az SAS légitársaság és az Airbus nyolc új A350-900 XWB és négy A330-300 Enhanced repülőgép megrendeléséről. 

Rekordmegrendelések a párizsi légiszalonon 

Az amerikai Boeing és az európai Airbus repülőgépgyártó is elégedetten zárta csütörtökön az 50. párizsi légiszalon szakmai napjait, a nagy regionális konstruktőrök pedig idén rekordmegrendeléseket kaptak.

Megkezdte első tesztrepülését az Airbus új, nagy hatótávolságú repülője 

 Első tesztrepülésén, először szállt fel a franciaországi Toulouse-ban az európai repülőgépgyártó Airbus A350 típusú, nagy hatótávolságú, széles törzsű repülőgépe pénteken.

Száz Airbust vesz az Air China 

Száz darab Airbus A320-as típusú repülőgépet rendelt a kínai Air China légitársaság - tájékoztatott pénteki közleményében a vállalat.        

Magyar mérnökök is szerepet kaphatnak az Airbus fejlesztésében 

Mérnöki szolgáltatásokra vonatkozó együttműködési megállapodásról kezdődtek tárgyalások a magyar evopro Kft. és Európa legnagyobb mérnöki szolgáltatója, az AKKA Technologies vállalat között. A szerződés alapján a magyar mérnökök szerepet kaphatnak az EADS Holding érdekeltségébe tartózó gyártók, így az Airbus repülőgépek, illetve az Eurocopter heikoptereinek technológiai fejlesztésében. A megállapodás az EADS támogatásával jöhet létre.

177 Airbusra adott le megrendelést Turkish Airlines 

A török polgári légiközlekedés legnagyobb üzletét kötötte meg a légitársaság a repülőgépgyártóval.

Randevú a rózsaszín városban 

A jellegzetes téglaépítészetéről „rózsaszín városnak” is nevezett Toulouse-ban elkezdődött az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Rendes-vous en France beutaztató vásár.

Átadták a századik A380-ast 

Átadta századik A380-as típusú utasszállító repülőgépét az Airbus a cég toulouse-i összeszerelő üzemében; a századik gép a Malaysia Airlines színeiben áll szolgálatba - közölte az Airbus csütörtökön az MTI-vel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!