Konferenciaterem és tanösvény is lesz az új dömösi látogatóközpontban 

A Duna-Ipoly Nemzeti Park látogatóközpontot épít a dömösi hajóállomás közelében fekvő 2,5 hektáros területen 1,3 milliárd forint ráfordítással - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdai dömösi sajtótájékoztatóján.
Új vezetés a Vas Megyei Turizmus Szövetség élén

Új vezetés a Vas Megyei Turizmus Szövetség élén 

A Vas Megyei Turizmus Szövetség legutóbbi ülésén új vezetést választott. Az elnök dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke lett. 
Tovább épülnek a kapcsolatok Nyíregyháza és Lengyelország között

Tovább épülnek a kapcsolatok Nyíregyháza és Lengyelország között 

Egyre szorosabb a kapcsolat Nyíregyháza és a lengyelországi Bielsko Biala között, amellett, hogy a rzeszovi, több évtizedes kapocs is gyümölcsözően működik. A Krakkótól nyugatra fekvő, 175 ezer lelkes városba vezetett delegációt a napokban dr. Kovács Ferenc polgármester, ahol nagyon kíváncsiak voltak ránk és számos területen elkezdődhet a konkrét együttműködés.
Rekordszámú résztvevő a Danubius MICE-fórumon

Rekordszámú résztvevő a Danubius MICE-fórumon 

Minden eddiginél több, mintegy 170 fő regisztrált a nyolcadik alkalommal megrendezett Danubius MICE-fórumra. A Danubius Hotel Helia szállodában április 24-én megtartott szakmai workshopon a Magyarországon tevékenykedő rendezvényszervező cégek képviseltették magukat. A rendezvényen nagy számban jelentek meg a szállodai partnerek.

Még két hétig lehet nevezni a pálinka országkóstolóra 

A szervezők még közel két hétig várják a mintákat az idei pálinka országkóstolóra. A legjobb hazai röviditalokat majd az ősszel megjelenő Pálinkakiválóságok könyve tartalmazza.
Tudja, milyen hangja van a fülemülének?

Tudja, milyen hangja van a fülemülének? 

Április végétől indul a Fülemülék éjszakája programsorozat, amelynek keretében idén országszerte mintegy 50 helyszínen, többnyire lakott területeken vagy ezek határában késő délutáni, kora esti sétákkal várják a madarászok a fülemülék éneke iránt érdeklődőket.

Új kikötőt adtak át a Müpánál 

Átadták a Budapesti Közlekedési Központ új, a Nemzeti Színház és a Müpa mellett lévő kikötőjét, ahol a D11-es és a D12-es hajójáratok végállomása lesz.
Egyetlen hamburgerhez 3145 liter vízre van szükség!

Egyetlen hamburgerhez 3145 liter vízre van szükség! 

Mekkora egy hamburger vízlábnyoma? Mennyi vizet használunk fel hozzá?

Fókuszban a turizmus a Magyar Fesztivál Szövetség éves közgyűlésén 

A kultúra és turizmus témáit helyezi fókuszba a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) éves közgyűlése és évadnyitó konferenciája, amelyet kedden és szerdán tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
Tunéziai hangulat a Taurus Reisen partiján

Tunéziai hangulat a Taurus Reisen partiján 

Nagyszabású partnerpartit rendezett a hétvégén a Taurus Reisen, amelyen bemutatkozott az utazásszervező új ügyvezetője, Sami Ben Azaiez, aki az év eleje óta irányítja a magyarországi irodát.

Új piaci márkajelzés a Bükfürdői Termelői Piacon 

Harmadik évadába lépett a fürdőváros kedvelt termelői piaca. A megnyitóra szép számban érkeztek vendégek, akiket a megszokott termelői csapat minőségi árui fogadtak. Bemutatkozott az új piaci márkajelzés is, a Bükfürdői Esszencia logójával ellátott árucikkek tovább öregbítik a város hírnevét.

Nyitott Balaton: kerékpáros tókerülés és kutyás programok 

A Nyitott Balaton tavaszi programsorozatában 128 vendéglátóhely, 108 program, 156 szálláshely, új tókerülő kerékpáros akció és több kutyás program is várja azokat, akik április 28. és május 14. között látogatnak el az üdülőrégióba - hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján kedden Siófokon.

Iskolai kirándulások: korlátozná a Klik felelősségét a kormány 

A tizenhét halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset után a kormány egyik első jogi lépése az lehet, hogy korlátozza az iskolák – ezzel együtt az állami fenntartó, a Klik – anyagi felelősségét arra az esetre, ha a külföldi utakon baj érné a diákokat.

MUISZ-vacsora a Gödöllői Királyi Kastélyban 

Május 10-én a Gödöllői Királyi Kastélyba hívja tagjait a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.

Indul az ökoturisztikai szezon Gemencen 

Bujkáló óriásokat bemutató gyalogtúra, a Rezét gőzös idei első nosztalgiajárata, német nyelvű erdőjárás túravezetéssel, mézkóstoló, mézvásár, sétahajózás és még sok színes program, valamint interaktív kiállítás várja a természetbe vágyó turistát 2017. április 29-én, 30-án és május 1-jén a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjában, Pörbölyön.

Turisztikai központ és pihenőpark is lesz Járdánházán 

A bakancsos és a kerékpáros turisták egyik kedvelt kirándulóhelye Járdánháza. Ott, ahol a Bükk hegyei dombokká szelídülnek, a szépséges völgyek mentén találni a borsodi falut.

A MÚZSA csókja mellé anyagi támogatás is jár 

Pályázaton keresi hazánk legígéretesebb kulturális úti célját a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A „Vidéki MÚZSA kerestetik – Műemlékek, Úti célok, Zseniális Attrakciók” pályázattal a verseny hazai lebonyolításáért felelős MTÜ Magyarország európai szinten is versenyképes desztinációinak értékeire és sokszínűségére kívánja felhívni a figyelmet. A győztes kétmillió forintot nyer, amelyet marketingre költhet.

Paloznaki tekergő – bringás vendégeket várnak a faluba 

Kedvezményes díjú kerékpárkölcsönzővel, a Balaton-felvidék keleti részét behálózó túrajavaslatokkal, a kirándulásba épített munkabemutatót tartó őstermelőkkel, kézművesekkel, művészekkel, kedvezményt adó vendéglátóhelyekkel, élményparkokkal, kiállítóhelyekkel és más szolgáltatókkal csábítják a vendégeket Paloznakra.

Átadták a Fehérvár Travel új autóbuszos telephelyét 

Pontosan tíz évvel azután, hogy a Fehérvár Travel első saját tulajdonú autóbusza teljesítette az első külföldi útját, átadták Székesfehérváron a Fehérvár Travel autóbuszos telephelyét.

Nagy sikerrel zárult áprilisi Business Klub programunk 

Természetesen idén is folytatjuk a hazai szállodásés éttermes körökben sikeres szakmai programunkat.

A Balatonon lesz Európa egyik legnagyobb horgászversenye 

Európa egyik legnagyobb sporthorgász-viadala, a 3. Nemzetközi Balatoni Bojlis Kupa kezdődött meg hétfőn a Balatonon.

A világ legjobb női séfje is ott lesz a Gourmet Fesztiválon 

A magyarországi éttermek immár szokásos seregszemléje mellett világ legjobb női séfjének vacsorájára és a hazai Michelin-csillagos éttermek közös menüjére is be lehet fizetni.

Programkavalkáddal ünnepel a Kumánia 

Hétvégén ünnepli a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő ötödik születésnapját, a jeles eseményre változatos programokkal készülnek.

Digitális, önkiszolgáló kioszkokkal újít magyarországi éttermeiben a McDonald’s 

A fogyasztói élmény jelentős növekedését várja magyarországi éttermeiben a McDonald’s – írja cikkében a hvg.hu. A koncepció neve a „Jövő élménye”, lényege pedig a digitalizáció. Aki bemegy majd egy már átalakított étterembe, észre fogja venni, hogy valami változott.

Távozik az MTÜ lengyelországi külképviselet-vezetője 

Távozik a Magyar Turisztikai Ügynökségtől Hirling Bozena, az MTÜ lengyelországi külképviselet-vezetője.

Újabb nemzetközi vitorlásversenynek ad otthont hazánk 

A Magyar Vitorlás Szövetség büszke rá, hogy Magyarország egyre több nagy jelentőségű nemzetközi eseménynek ad otthont vitorlázásban.

Római kori esküvő és gladiátorjáték a táci Gorsiumban 

Kétnapos tavaszköszöntő ünnepet rendeznek jövő hétvégén az újjáépült Gorsium Régészeti Parkban: színházi előadás, római kori esküvő, gladiátorjáték, császári bevonulás, ókori témájú játékok és foglalkozások, kézműves vásár, gladiátorok és légiós katonák csatái színesítik az egész napos programokat.

Továbbra sem járható a Rám-szakadék 

A múlt heti havazás után a pilisi turistautakat felszabadították, az Országos Kéktúra útvonala nagyjából járható, azonban a Rám-szakadék továbbra is járhatatlan - mondta el a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Hazahozták Angliából az utolsó Ikarus buszt 

Hazahozták Nagy-Britanniából az utolsó, az egykori mátyásföldi üzemben tervezett és épített Ikarus autóbuszt. Az Ikarus 489-es Polaris típus akkoriban Európa egyik leginnovatívabb városi autóbusza volt és egyben az Ikarus utolsó sikeres exportterméke.

Több gyakorlatot szeretne az oktatásban a Szállodaszövetség 

Ülésezett az MSZÉSZ Szakmai Tanácsadó Testülete valamint egyeztették a következő ciklus feladatait és munkaszervezését a szövetség szekcióvezetői.

Elhunyt Radics Lajos 

67 éves korában elhunyt Radics Lajos, aki több évtizedet töltött el a turisztikai szakmában. Idegenvezetőként kezdte pályafutását, majd utazási irodai vezetőként dolgozott az IBUSZ-nál, a Touropánál, a TUI-nál, a Blagussnál és a Medina Tours-nál.

Turisztikai attrakció lehet a fenékpusztai major 

Mintegy másfél milliárd forintos pályázat révén szeretnék felújítani a Festeticsek egykori fenékpusztai majorságát, ahonnan a lejárt lakáshasználati szerződések miatt kiköltözők az önkormányzat segítségével juthatnak új otthonhoz - tájékoztatta a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője pénteken az MTI-t.

Új útlevélszabályok – kerülje a rutint! 

Az év január elsején lépett életbe az a rendelkezés, melynek értelmében új útlevél vagy jogosítvány igénylése esetén az új dokumentum érvényessége a kérelmező születésnapjával jár majd le, nem a kérelem benyújtásának napján, mint korábban.

A takarítók sem tolakodnak a balatoni állásokért 

Az MSZÉSZ nemrég megválasztott, új elnöke arról számolt be, hogy erős szezonra számítanak a Balatonnál, de kihívások elé állítja a vállalkozókat a munkaerőhiány.

Tudja meg, mi vár önre 300 méter fölött a Pilisben! 

A hegyvidéki területeken a hóréteg még nem olvadt el, ezért számos turistaút jelenleg is csúszós, nehezen vagy egyáltalán nem járható. Súlyosbította a helyzetet a rendkívül erős szél is, így a nedves hó súlya alatt a frissen kilombosodott fák koronái meghajlottak, sok helyen kidőltek, eltörtek a fák - figyelmeztetett közleményben a Pilisi Parkerdő Zrt.

Megnyílt a jelentkezés a vándortáborokra 

Már lehet online regisztrálni a 2017 nyarán induló erdei és vízi vándortáborokra. A felső tagozatos és középiskolás diákokat izgalmas útvonalak, kiépített táborhelyek, az érdeklődő pedagógusokat pedig szakirányú túravezetői tanfolyam, és a tantermekből kiszabadulva, a gyerekek természeti és kulturális nevelésének terepi élménye várja.

Vendégek rekedtek egy galyatetői szállodában 

Elvágta az időjárás a külvilágtól a Hunguest Grandhotel Galya vendégeit. 

Közel hatvan iroda érdeklődik komolyan a felelősségbiztosítási termék iránt 

Közel 20 iroda biztosan megköti az új felősségbiztosítási terméket, további 38 cég a szerződéskötés előtt áll - tájékoztatott a MUISZ. 

Kóstoló a Sárrét ízeiből, megelevenítik a csökölyi komatálazást a Tájházak Napján 

2013 óta minden év tavaszán megrendezik a Tájházak Napját, hogy a néprajzi, az építészeti, a viseleti örökséget őrzők bemutathassák kincseiket az érdeklődőknek - mondta a Turizmus Online-nak Hegedűsné Majnár Márta, a Magyarországi Tájházak Szövetségének ügyvezető elnöke. - Hozzátette: az a céljuk, hogy ilyenkor a tájházak  még inkább a kíváncsiak középpontjába kerüljenek, ezért színes programokkal, egyedi lehetőségekkel várják őket.

Pályázati támogatással vinnék vissza a cigányzenét a fővárosi éttermekbe 

„Muzsikáló Budapest 2017” címmel írt ki pályázatot a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza. A pályázat célja a cigányzene támogatása és népszerűsítése. 

Elindították a síliftet a Nagy Hideg-hegyen 

Elindították a síliftet a Börzsönyben található 864 méter magas Nagy Hideg-hegyen, ahol jelenleg 45 centiméteres a hó vastagsága - jelezte az időkép.hu.

Önnek van cekkere? 

A helyben megtermelt és előállított termékek piacra kerülését, ezáltal a helyi gazdaság élénkítését és a közösség építését tűzte zászlajára az a településfejlesztési program, amelynek égisze alatt Hetedhét Cekkeres védjegy kerül bevezetésre Csongrád megye hat településén. A Ruzsa Község vezetésével, Bordány, Öttömös, Pusztamérges, Üllés és Zákányszék összefogásával megvalósult településközi együttműködés egyedülálló hazánkban.

Budapest és Eger a legnépszerűbb belföldi úti cél az idén 

8 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu adatai szerint. Az 1-2 éjszakás üdülések voltak kelendőek, és inkább 4-5 csillagos szálláshelyet választottunk. Budapest és Eger továbbra is tömegével vonzza a feltöltődésre vágyókat.

Megkezdődött a Csillag erőd felújítása 

A bontás után, az építési munkákkal megkezdődött a komáromi Csillag erőd közel hatmilliárd forintos felújítása, az intézmény várhatóan 2019 közepén fogadhatja az első látogatókat.

Átadták a 3000. Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést 

Debreceni turisztikai vállalkozás kapta meg a Modern Vállalkozások Programjának 3000. Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítő oklevelét, melyet a térség „Turisztikai Szezonnyitó 2017” rendezvényén ünnepélyes keretek között adtak át a Kerekerdő Élménypark képviselőjének.

120 gombócból is sok: ennyi idős a Kempinski! 

A Kempinski hotelek világszerte "Ignite the Night" elnevezésű rendezvényekkel ünneplik a szállodacsoport történetének 120. évfordulóját. A budapesti születésnapi ünnepségen jártunk.

A BalatonBor Budapestre költözött 

Huszonnégy pincészet részvételével itt a Balaton régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor második évjárata, amely már Budapesten is kóstolható.

Ismét látogatható a Lajta Monitor Múzeumhajó 

Csütörtöktől ismét a Parlament északi részénél kialakított kikötőben állomásozik a Lajta Monitor Múzeumhajó. Az immár negyedik alkalommal kiállított egykori hadihajó ünnepélyes megnyitóján Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára mond beszédet.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!