A borturizmus fejlesztése is része a szőlő- és borágazati stratégiának 

Elfogadták a szőlő-, borágazati stratégiát, amelynek a társadalmi egyeztetése még augusztusban kezdődött - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.

Halászléhez lágert, pulykához barna sört 

Káposztától édességig minden ünnepi fogáshoz társítható a sör. A sör-étel párosítás alapjai könnyen elsajátíthatóak. A Sör mi több sörgasztronómusa, Vásárhelyi István ünnepi ajánlót készített, amiből ihletet meríthetünk.

Megszabadították az iszaptól és a betontól a tatai Grófi-tavat 

Visszaállították a tatai Fényes fürdőn található Grófi-tó természetes állapotát, a tóból eltávolítottak tizenötezer köbméter iszapot, és elbontották az évtizedekkel ezelőtt épített betonpartot - közölte a város polgármestere.

Háromszázezren a Budapesti Karácsonyi Vásáron 

A Budapesti Karácsonyi Vásárt évek óta Európa legszebb karácsonyi vásárai közt jegyzik, nincs ez máshogy idén sem. Már a vásár november 11-i megnyitásakor több méltató cikk jelent meg róla számos európai napilapban is, a legjobbak között tartja számon például a The Sun és a Daily Telegraph is.
Nézze meg a budapesti olimpiai helyszínek új látványterveit!

Nézze meg a budapesti olimpiai helyszínek új látványterveit! 

Kedden bemutatták Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatának sportolói bizottságát, egyben új látványtervek is nyilvánosságra kerültek.

Új tisztségviselőket választott a MUISZ 

December 12-i közgyűlésén nemcsak elnököt, hanem új tisztségviselőket is választott a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. 

Fél évvel elhalasztották a hop-on hop-off tendert 

Eredménytelennek nyilvánította a Fővárosi Közgyűlés a százmilliárdos haszonnal kecsegtető pályázatot - számolt be róla a Magyar Nemzet.
Ferihegyi utasszám: túl a tizenegymillión

Ferihegyi utasszám: túl a tizenegymillión 

December 13-án köszöntötte idei 11 milliomodik utasát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
Budapest szállodaigazgatóinak mutatkozott be a BFTK

Budapest szállodaigazgatóinak mutatkozott be a BFTK 

2016 novemberében Budapest hivatalos turisztikai szervezete, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) stratégiai társult tagként belépett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségébe. Az együttműködési megállapodást Bükfürdőn, a Szállodaszövetség közgyűlésén írták alá. Ennek apropóján a BFTK egy évvégi találkozón látta vendégül a budapesti szállodaigazgatókat 2016. december 12-én a Vörösmarty téri Gourmet-házban. A vendégeket Bán Teodóra BFTK-ügyvezető, Pap Mária turisztikai divízióvezető és Kovács Györgyi Budapest Card-divízióvezető fogadta.

A külföldi vendégéjszakák száma megugrott, a belföldi csökkent októberben 

Októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 19,8 százalékkal emelkedett, a belföldi vendégek által eltöltötteké 6,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Együttvéve 6,7 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Mi az igazság Zsidaiék báziskonyhája ügyében? 

Nemrégiben a Zsidai Gasztronómiai Csoport élelmiszerbiztonsági ellenőrzése nagy vihart kavart a sajtóban. Ezt követően megírtuk, hogy a HVG cikkének tartalmi állításait a csoport tényekkel utasította vissza. Most mi is megnéztük, milyen a központi termelőüzem.

Idén először választották meg az Év Utazási Biztosítóját 

Kitalálja, melyik társaság kapta a legtöbb szavazatot?

A Gellért fürdő medencéjében kávézik Ryan Gosling 

Budapesti helyszíneken készült a színész legújabb fotósorozata.

Szimuláló El Al-álpilóta, HanuKarácsony 

Akárkiből nem lehet pilóta az El Al légitársaságnál, munkatársunknek ez mégis sikerült. Hogyan? Cikkünkből kiderül! 

Fél méteres hóval nyithat szombaton a mátraszentistváni sípark 

A tervek szerint szombaton nyit a mátraszentistváni sípark, a területen kedden kezdik a hóágyúzást - közölte a sípark.

Egzotikus szigeten fogták el a Kun-Mediátoros Marcsikát 

Elfogták Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét egy Belize-hez tartozó szigeten - írta a 24.hu kedden.

Pop-Up Ízelítő a gasztroforradalom jegyében 

Egészen új kezdeményezéssel, egy egyedülálló gourmet kóstolóval robbant be a hazai gasztronómia világába Tóth Edit.

Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség 2016-os díjazottait 

Kovács Nimród bortermelő, Tálos Attila borkereskedő, Bíró Lajos séf, Mészáros Gabriella borakadémikus, oktató Cseh Gábor borszakíró nyerte el Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) 2016-os Par Excellence díjait.

Mosómedvét karácsonyra? 

A karácsony előtti őrült vásárlás-finisben nyújthat megoldást a Budakeszi Vadaspark azoknak, akik természetközeli és élményalapú ajándékkal szeretnék meglepni szeretteiket úgy, hogy közben a hazai természetvédelem ügyét is támogatják.

A MUISZ 2016-ra megkerülhetetlen tényezővé vált 

„Jó úton haladunk, de tisztában vagyunk azzal, hogy még van hova fejlődnünk” — nyitotta meg a MUISZ tisztújító közgyűlését dr. Erdei Bálint, a szövetség elnöke, akit ismét megválasztottak a MUISZ élére.

Turisztikai centrum nyílik és megújul a Nemzeti Emlékpark Recsken 

A Mátra keleti részén találni a völgybe települt Recsket, amely fontos szerepet tölt be a térségben. Kereskedelmi útvonal metszésében helyezkedik el, emiatt nagy átmenő forgalmat bonyolítanak le. Bár hosszú ideig az ércbányászat fontos településeként emlegették, ma már – az ipari vállalkozások mellett – egyre inkább a turizmus kerül előtérbe. A falu jövője a további sikeres fejlesztéseken múlik.

Tudja, kik lakták egykor Siófok patinás villáit? 

A modern és fiatalos pezsgés mellett Siófok másik arca is feltárul azok előtt, akik a strandokról bemerészkednek a belvárosba. A Balaton-part legnagyobb városa meglepően gazdag épített örökséggel rendelkezik, az impozáns villák falai izgalmas történeteket és valódi titkokat rejtenek.

Selfiekiállítás nyílt a Gozsduban 

Kiss Miklós dizájner, a Samsung és Erzsébetváros Önkormányzatának együttműködéséből kiállítás nyílt tegnap a Gozsdu Udvar Király utcai bejárata mellett MySelf – az egyszemélyesműalkotás címmel.

Itt a lista: ők nyerték a Média Építészeti Díjait 

Megvannak a 12. Média Építészeti Díjának győztesei, akik az Uránia Nemzeti Filmszínházban vehették át az elismerést vasárnap este.

Vidéken a magyarok, Budapesten a külföldiek töltik az ünnepeket 

Folytatódik az évek óta tartó tendencia, karácsonykor az idén is több vendég lesz a hazai szállodákban - közölte Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Széll Tamásék bisztrót nyitnak a Hold utcai Piacon 

Amint lezajlik január végén a franciaországi Lyon-ban a Bocuse d’Or döntő, Széll Tamás és párja, Szulló Szabina utána sem tétlenkedik, mert nagy fába vágták a fejszéjüket: 2017 februárjában saját vendéglátóhelyet nyitnak a fővárosban, a belvárosi Hold utcai Piac földszintjén.

Kedvezményes áron ma éjfélig lehet jelentkezni az eCornell képzéseire! 

A Budapesti Corvinus Egyetem és az amerikai Ivy League-tag Cornell közötti együttműködési megállapodás értelmében 2016. december 12-ig lehet kedvezményes áron jelentkezni a Cornell Egyetem online certificate képzéseire Szállodai hozammenedzsment, Szállodai marketing és Szállodamenedzsment témában.

Jégre vitte partnereit az Amadeus 

A Városligeti Műjégpályán rendezte meg évzáró partiját az Amadeus. A korcsolyázás, a vacsora és a forraltborozás mellett az eseményen négy utazási irodai partnert díjjal jutalmaztak.

Kukkantson be a Fireflies titokzatos világába! 

Idén novemberi, balatonfüredi szemináriumáról tett közzé egy összefoglaló videót a Swiss Halley-utód Fireflies online utazási iroda. Volt ott minden: könnyek, vastaps és ováció.

Food Truck Udvart nyitott az Élesztő 

A volt Kilián laktanya udvarán, az Üllői út 51. szám alatt nyitotta meg az Élesztő a Food Truck Udvart, ahol a legkülönfélébb harapnivalók kapnak helyet.

Kitalálja, melyek hazánk legnépszerűbb rendezvényei? 

A Programturizmus.hu ahogy minden évben, úgy idén is összeállította a portál legnépszerűbb megjelenéseinek listáját.

Víz és kolbász, papír és acél – a sokarcú Dunaújváros 

Adventi forgatag, disznótoros buli, papírmúzeum, kézműves sörök, retro kisvendéglő, megújult kemping, szoborpark – Dunaújváros nem szűkölködik programokban, látnivalókban.

Új étteremmel és sportbolttal várja a sízőket az eplényi síaréna 

December 8-án birtokba vehették a sízők az eplényi sípályát. Új étteremmel és sportbolttal, megújult kölcsönzővel várják a téli sport szerelmeseit a síarénában - közölte a Síaréna Kft. cégvezetője.

Igen, ilyen is van: újhullámos sütik boltja 

Körtés-fekete teás torta, wasabis macaron, almás-fahéjas chia puding, citromos-marcipános keksz, málna-rózsa szörp – csak néhány azok közül az újhullámos édességek közül, amelyek a frissen megnyílt I Love Kex cukrászda kínálatát alkotják. A különleges ízkombinációkkal készült torták, kekszek, cake pop-ok és számos más édesség mintegy fele cukor-, glutén- és laktózmentes.

Hamarosan vízisportolásra is lehetőség lesz a nógrádi faluban 

Szerencsés földrajzi környezetben, Heves, Pest és Nógrád megye határán találni Héhalmot, azt a régi kis települést, amelynek lakói között egyre több a fiatal. Az önkormányzat abban közvetít, hogy a régi, elhagyott ingatlanokat elsősorban az ifjak számára értékesítsék. Emellett a képviselőtestület is vásárol házakat, amelyeket felújítanak és kedvező áron albérletként igyekeznek hasznosítani, hogy ezzel is gyorsítsák a fiatal lakosok letelepedését.

Gigahotel épülhet a Vörösmarty tér sarkán 

Óriásszállodát alakíthatnak ki a budapesti Vörösmarty tér sarkán álló Mahart-házból és azt körülvevő tömbből – értesült a Heti Válasz.

Robin Schulz és John Digweed is fellép a Balaton Soundon 

Több mint egy tucat előadót hoztak nyilvánosságra a Balaton Sound szervezői, már az első szériában olyan neveket, mint Kygo, Hardwell, de elmaradt 2016-os fellépését pótolja Robin Schulz is. Az évről évre komoly sztárparádét felvonultató vízparti buli jövőre újdonságok sorát is ígéri és a látványvilága is megújul, július 5-9. között Zamárdiban meg is láthatjuk.

Törökországban, Mallorcán és Krétán is bővít a Kartago Tours 

Tovább bővült a Kartago Tours 2017-es nyári kínálata, több desztinációban is új szállások kerültek be az árualapba.

Közép-Európa meghatározó kerékpáros versenyévé válna a Tour de Hongrie 

A csapatok részéről is óriási az érdeklődés a 2017-es Tour de Hongrie iránt: a legnagyobb magyar kerékpárverseny szervezői akár háromszor is meg tudnák tölteni a megemelt létszámú mezőnyt az eddig beérkezett jelentkezések alapján.

2018-ban nyílik Nyíregyháza új négycsillagos szállodája 

A nyíregyházi önkormányzat megbízást adott a Modern városok program keretében mintegy 4 milliárd forintért épülő négycsillagos sóstógyógyfürdői szálloda kiviteli terveinek elkészítésére - közölte a helyhatóság szóvivője.

Régi magyar fotókat mentenek meg az örökkévalóságnak 

A megújuló Közlekedési Múzeum és a Fortepan képarchívum közös szakmai munka keretében kezdte meg a Múzeum fotógyűjteményeinek digitalizálását és népszerűsítését.

Duplázott a szigetvári vár 

Idén több mint 22 ezren látogattak el szigetvári várba, tavalyhoz képest majdnem kétszer annyian - közölte a Zrínyi-emlékévet bonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

Jelentkezzen az eCornell képzéseire kedvezményes áron december 12-ig! 

A Budapesti Corvinus Egyetem és az amerikai Ivy League-tag Cornell közötti együttműködési megállapodás értelmében 2016. december 12-ig lehet kedvezményes áron jelentkezni a Cornell Egyetem online certificate képzéseire Szállodai hozammenedzsment, Szállodai marketing és Szállodamenedzsment témában. 

ChronoMeeting órakiállítás és vásár 

2016. december 11-én délelőtt 10 órától a budapesti Corinthia Hotel Valletta dísztermében kerül megrendezésre a ChronoMeeting órakiállítással egybekötött vásár.

Turisztikai desztinációmenedzsment 3.0 - képbe kerül a francia modell? 

A 2016-os év egy újabb fordulópont a hazai turisztikai desztinációmenedzsment rendszer(telenség)  fejlesztésében, ami az eddigi legnagyobb változásokat hozhatja a Magyar Turisztikai Ügynökség megjelenésével és a frissen elfogadott turizmusfejlesztési törvény hatályba lépésével.

30 szakács 30 alatt 

Évbúcsúztató Business Klub rendezvényünk igencsak rendhagyóra sikeredett, hiszen ezúttal nem voltak szakmai előadások, nem a jól megszokott mederben zajlottak az események.

Ma 17.00 órától eCornell Nyílt Nap és szállodaiképzés-kerekasztalbeszélgetés a Corvinuson 

A Budapesti Corvinus Egyetem és az amerikai Ivy League-tag Cornell közötti együttműködési megállapodás értelmében 2017 tavaszán a hazai turisztikai szakma gyakorlati szakemberei számára kedvezményes lehetőség nyílik a Cornell Egyetem online certificate képzéseiben részt venni Szállodai hozammenedzsment, Szállodai marketing és Szállodamenedzsment témában.

Új Operációs Igazgató a Budapest Marriott Hotelben 

A Budapest Marriott Hotelben, 2016 novemberétől új Operációs Igazgatót köszönhetünk Mislav Mikasev személyében, aki az új feladatkörben, a Front Office, At your Service, a Fitnesz, Housekeeping, F &B és a Műszak munkájáért felelős.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!