Konferencia cikkek
Kétnapos turisztikai konferenciát rendeznek Sümegen
A várak és kastélyok felújítása és működtetése áll a csütörtökön Sümegen kezdődött, kétnapos, nemzetközi turisztikai konferenciának, amelynek díszvendége Ausztria.
Az új szlogen irányt adhat a jövőbeli marketingnek
Az idei, immár harmadik megyei szintű turisztikai konferenciának Kiskunhalas adott otthont, ahol neves szakmai előadók beszéltek az országos és nemzetközi trendekről, fejlesztési tervekről. Az országos fejlesztési elképzelések mellett a Bács-Kiskun megyei turisztikai beruházásokat és a jövőbeni elképzeléseket, valamint együttműködéseket is megismerhette a hallgatóság.
Látogatókutatásról szóló konferenciát szervez a KÖME
Ki látogatja, ki nem látogatja múzeumunkat, ki mit gondol az általunk tervezett tanösvényről, kiállításról, túráról, és ki mit visz magával. A KÖME (Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete) partnerségben a Kon-Tiki német élménytervező céggel és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel másfél éves projektet indított, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a látogatókutatás fontosságára és különösen arra, hogy ennek a többnyire elhanyagolt feladatnak is vannak olcsó és hatékony módjai, amelyeket bárki el tud végezni saját kulturális projektjében.
MVI - NAV konferencia
Az MVI a NAV-val közösen ismét konferenciát szervez 2018. június 5-én kedden 10 órától az aktuális, vendéglátást érintő kérdésekről.
A munkaerőhiányra a nyugdíjasok bevonása a megoldás
A magyar gazdaság legégetőbb problémája a munkaerőhiány, amire rövid távon a nyugdíjasok bevonása jelenti az egyetlen megoldást - vélekedtek előadók a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) konferenciáján hétfőn Budapesten.
Hungarikum Konferenciát tartottak
A magyarországi közösségekben megvan az igény, hogy bemutassák értékeiket, hisz az elmúlt években több mint ezer helyi értéktár jött létre Magyarországon, ahol több mint hétezer értéket tartanak számon – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a Hévízen megtartott Hungarikum Konferencián.
Szakmai konferencia a turizmusfejlesztések gazdaságélénkítő hatásáról
A Budapesti Corvinus Egyetem MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont 2017. december 14- én Turizmusfejlesztések gazdaságélénkítő hatása – Hogyan éljünk a lehetőséggel? címmel szakmai konferenciát szervez az MTÜ támogatásával, a februárban induló Turisztikai fejlesztési menedzser szakirányú továbbképzési szak felvezetéseként.
A BFTK a szakmák olimpiáján Abu Dhabiban
Budapest Főváros Önkormányzatának megbízásából a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) képviseli Budapestet a fiatal szakemberek világversenyén az Egyesült Arab Emírségekben.
Tájházak a XXI. századi környezetben
Újszerű formákra, módszerekre és megoldásokra törekszenek a XXI. századi környezetben a tájházi szakemberek. Ez volt a fő mondanivalója a Magyarországi Tájházak Szövetségének a Csongrád megyei Algyőn tartott XV. országos konferenciáján és találkozóján.
Nemzetközi turizmus és vendéglátás konferenciát szervez a BGE
A BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának Turizmus-vendéglátás Intézete „Change and Challenges” címmel nemzetközi turizmus és vendéglátás konferenciát szervez.
Minden fejlesztési tervhez szerezhető pénz- és tőkeforrás
A Piac & Profit szeptember 28-i, székesfehérvári „Pénz, de honnan?” konferenciáján, szakértő előadók segítségével tájékozódhat a még rendelkezésre álló és az új kedvező fejlesztési forráslehetőségekről.
Felhívás a XVIII. Országos TDM konferencia megrendezésére
A Magyar TDM Szövetség a soron következő őszi országos konferenciáját 2017. november 29-december 01. között szervezi meg. A rendezvény helyszínét - a korábbi évekhez hasonlóan - idén is pályázat útján választják ki.
Új látogatóközpontok és bemutatóhelyek az Őrségben, a Hortobágyon és a Mátrában
"Értékek és élmények nyomában" - ez volt a mottója annak az országos konferenciának, amelyet Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem dísztermében tartottak. Az idén negyven éves Bükki Nemzeti Park tiszteletére a hevesi megyeszékhelyen rendezett ökoturisztikai és természetvédelmi szakmai találkozót a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2017 rendezvénysorozat nyitányaként tartották.
Legyen Magyarország az első választás
Neves előadókkal és merőben új személettel összeállított képzési tematikával, konferencia keretében mutatkozott be a Corvinuson a Marketing és Média Intézeten belül most induló központ. Nem túlzás, aki meghatározó ebben a szegmensben, ott volt az „Attrakciófejlesztés és kreativitás szerepe a kulturális turizmusban” című teltházas rendezvényen, június 13-án.
Duna Limes Konferencia az UNESCO világörökségi cím eléréséért
Konferenciát szervez a Magyar Limes Szövetség június 21-én, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.
Több mint 20%-os növekedés a hivatásturisztikai konferenciák számában
Az MTÜ által kiadott tanulmányból többek között kiderül, hogy +27,6%-os növekedés volt a rendezvények számában 2015-höz képest és összesen 3598 hivatásturisztikai rendezvényt tartottak 2016-ban.
Országos szakmai rendezvénysorozatot indít az MTÜ
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Paradigmaváltás a turizmusban címmel elindítja országos szakmai rendezvénysorozatát.
53 milliárd támogatást ad a kormány a Tokaj-Hegyalja térség fejlesztésére
A május 19-én megrendezett sárospataki konferencián a Tokaj-Hegyalja térségét érintő aktív turizmus fejlesztési szükségletei álltak az előadások fókuszában.
Kiveszőben a palóc kultúra
A palóc kultúra jelene és jövője címmel rendeznek konferenciát szombaton a Nógrád megyei Balassagyarmaton; Kovács László, az eseményt szervező Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület elnöke elmondta: a konferencia célja a palócság összetartozásának szolgálata, a palóc értékek megismertetése.
Hordóreptetés is lesz az idei Csabai Sörfesztiváon
Csaknem százfajta csapolt sört lehet kóstolni a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén, amelyet június 2. és 4. között rendeznek meg a békési megyeszékhelyen.
Regisztráljon a XVII. Országos TDM konferenciára!
Május 11-12-én Nagyatádon rendezik meg a XVII. Országos TDM konferenciát.
Visegrádi országoknak szervez kulturális konferenciát Budapest
A V4 országok különböző kulturális színtereinek szervez konzultációt a Budapesti Művelődési Központ április 20-ra. A Városok jövője – közösségek művelődése elnevezésű szakmai konferencia célja többek közt a városi kulturális helyszínek, a civil szervezetek és a kulturális kisvállalkozások bemutatkozása.
Megújuló örökség a hazai tájházakban
A napjainkban működő négyszáz hazai tájházban a helyi örökség megtartására törekszenek és élményeket közvetítenek az érdeklődőknek – mondta a Heves megyei Mikófalván tartott szakmai konferencián dr. Bereczki Ibolya, a Magyarországi Tájházak Szövetségének elnöke. Azt is hangsúlyozta: a következő időszakban fontos feladat, hogy kellő szakmai munkával megújítsák az épített, illetve a szellemi örökséget. Így századukban is tovább élhet és fejlődhet a gazdag hagyaték.
Sípályával és gasztrotúrákkal csalogatná Nagyszeben a magyar turistákat
Magyar turisztikai konferenciát rendeztek Nagyszebenben, melynek központi témája volt, hogy a település ne csak átjáróváros legyen Budapest és a Székelyföld között, hanem valós élményeket kínáló desztináció. Ehhez persze kellene állandó, közvetlen légi vagy vasúti kapcsolat is. Ez utóbbi most ha csak ideiglenesen is, de valamelyest érezteti pozitív hatását. Az eseményen a Magyar Turisztikai Ügynökség is bemutatta a magyarországi kínálatot.
Légügyi szakkonferenciát rendeznek Budapesten
Az Európai Bizottság, valamint az Airlines for Europe vezetői mellett Közép-Kelet-Európa legjelentősebb repülőtereinek vezetői, számos európai légitársaság légügyi szakemberei találkoznak 2016. október 11-én és 12-én Budapesten, a Continental Hotelben.
A szabadtéri múzeumokról lesz nemzetközi konferencia Zalaegerszegen
A szabadtéri néprajzi gyűjtemények helyzetéről kezdődik kétnapos nemzetközi szakmai konferencia csütörtökön Zalaegerszegen, a résztvevők megvitatják egyebek mellett a pályázati lehetőségeket és a múzeumok biztonságos üzemeltetésének kérdéseit is.
TDM Konferencia: innováció, topmenedzserek és együttműködés kell
Székesfehérvár adott otthont május 19-20. között a XV. Országos TDM Konferenciának, melyet a megújult belváros patinás szállodájában, a Hotel Magyar Királyban tartottak.
Rendezvényszervezési konferencia lesz
A szakmai eseményt a MARESZ szervezi.
Aranynap-díj 2015
Immáron tizenegyedik alkalommal adták át az Aranynap-díjat 2016. március 31-én. Az idei gála helyszíne az ötcsillagos szállodai kategória nyertese, a Budapest Marriott Hotel volt.
A Facebook uncsi, a Youtube hangos, egy vicces gifet még megnéznek
Csütörtökön rendezte a Kreatív a #15-25 Youth Marketing Forum címet viselő egész napos konferenciáját az Ankertben. Többek között a közoktatási marketingről, a 15-25 év közötti korosztály médiafogyasztásáról, változatos esettanulmányokról és a legújabb kreatív generációról hallgattunk előadásokat. A fiatal generáció képviselői maguk is feltűntek a színpadon, hiszen ki ismeri jobban a fiatalokat a fiataloknál?
Székesfehérváron lesz a XV. Országos TDM konferencia
2016. május 19-20. között rendezik meg – immár 15. alkalommal – a Magyar TDM Szövetség országos konferenciáját.
Barcelonában mutatkoztak be a magyar borok
2016. április 7-én zárta kapuit a 8. IWINETC (International Wine Tourism Conference), vagyis a Nemzetközi Borturisztikai Konferencia Barcelonában.
Zágrábi konferencia a turizmus speciális fajtáiról
Április 5-én vette kezdetét Zágrábban a Horvát Utazási Irodák Szövetségének (UHPA) szervezésében a CEI Central European Initiative, a Horvát Idegenforgalmi Minisztérium és a Zágrábi Turisztikai Hivatal támogatásával az „Innovation and Sustainable Development of Special Interest Tourism Products“ elnevezésű konferencia.
Megvan a fapadosok ellenszere?
Mit kezdjünk a diszkont-légitársaságokkal? – tették fel a kérdést a globális légiforgalmi elemző- és tanácsadó cég, a CAPA Aviation Analyst munkatársai dublini konferenciájukon. A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.
Felhívás a XV. Országos TDM konferencia megrendezésére
A Magyar TDM Szövetség pályázatot hirdet a soron következő, XV. Országos TDM konferenciájának, valamint Közgyűlésének helyszínének kiválasztására.
Hungarikumok a turizmusban: konferencia neves előadókkal
A turisztikai szakma és az államigazgatás jeles képviselői tartanak előadásokat az I. Hungarikumok a turizmusban, turizmus a hungarikumokért konferencián.
Újra Turizmus és Profit konferencia
Megkezdődött a kongresszusi központ tervezése. 300 milliárd forint juthat a hazai turizmus és vendéglátás fejlesztésére. Pályázati források és pályázati stratégiák, konzultációs lehetőséggel.
A klímaváltozás a turizmusra is hatással van
A közúti baleseti statisztikákban és a turizmusban is kimutathatóak a klímaváltozás hatásai - hangzott el azon a keddi budapesti konferencián, amelyen az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetésével, a klímaváltozás következményeiről szóló projektet, illetve annak eredményeit mutatták be.
Konferencia a képzés és fejlesztés jegyében
Az a legsikeresebb TDM, amelyikben egy dolgozó az „életét” adja a szervezetért – hangzott el a Gyulán rendezett XIV. Országos TDM Konferencián. A szép számmal jelen lévő turisztikai szakemberek elsősorban a „Turisztikai szervezetek fejlesztése” című pályázatra készültek fel a tanácskozáson.
Rekordszámú jelentkezés a XIV. Országos TDM Konferenciára
2015. december 3-4-én Gyula városa szolgál helyszínéül a soron következő, XIV. Országos TDM Konferenciának. A Magyar TDM Szövetség és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. közös szervezésében megvalósuló rendezvény iránti hatalmas érdeklődést tükrözi, hogy az 56 taggal rendelkező szervezet konferenciájára eddig 175 fő regisztrált.
Mi lesz veletek, szanatóriumok?
Minszkben rendezték meg a 2. Spa and Wellness International Congress konferenciát, amely az orosz nyelvű országok legjelentősebb szakmai konferenciája a spa és a wellness területén.
Kétezer szakember jön Budapestre a vetőmagszektor világkongresszusára
Budapesten tartották a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) testületeinek és szekcióinak idei utolsó ülését. A megbeszélés legfontosabb magyar vonatkozású híre, hogy az ISF főtitkára, Michael Keller aláírta a hazai Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökével, Takács Gézával a szerződést a 2017-es budapesti Világkongresszus rendezésére. A jeles esemény nemcsak a vetőmag ágazat szempontjából fontos, hanem az ország, a főváros számára kiemelt turisztikai értéket is jelent.
Indul a Travelo.hu új rendezvényoldala
Konferencia, csapatépítés, születésnap, esküvő: indul a Travelo.hu rendezvény melléklete.
Turisztikai diótörő – szakmai konferencia
Pontos képet szeretne az aktuális pályázati lehetőségekről? Lépést akar tartani az új értékesítési trendekkel? Bevált módszereket keres a vendégek elégedettségének növeléséhez és a sikeres online marketinghez? Új ötleteket szeretne a hatékony szolgáltatásfejlesztéshez? Szeretne műhelytitkokat ellesni elismert és sikeres szakemberektől?
Turisztikai diótörő – Szakmai konferencia
Több vendéget szeretne? Magasabb átlagárat és nagyobb bevételt? A feladat kemény diónak látszik, de segítünk kihámozni a megoldást!
45 ország 602 földrajztudósa tanácskozik Budapesten
A legrangosabb európai földrajztudományi fórum helyszíne lesz augusztus 31. és szeptember 2. között Budapest: A migrációtól a geomorfológiáig címmel tanácskoznak a vezető geográfusok - írja közleményében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
Idén Kölnben lesz a nemzetközi élelmiszerinnovációs konferencia
A németországi élelmiszertechnológiai intézet (German Institute for Food Technologies, DIL) immár harmadszor rendezi meg az ifood – Innovation Food Conference nemzetközi fórumot. Ezúttal az Anuga élelmiszeripari szakvásár keretein belül.
Elnyert pályázat: 1500 fős nemzetközi konferencia jön Budapestre
A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) rendezheti meg 2017-ben a Siketek Világszövetségének (World Federation of the Deaf, WFD) III. nemzetközi konferenciáját, miután megnyerte a rendezésére kiírt pályázatot.