Továbbra is lendületben a hazai hivatásturizmus 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) 2011 harmadik negyedévében is megkereste partnereit a hazánkban lezajlott rendezvények számának felmérése céljából, hogy elkészíthesse statisztikai elemzését a hazai hivatásturisztikai piac alakulásáról. Az MKI partnerei által rendelkezésre bocsátott adatok alapján elmondható, hogy 2011. első kilenc hónapjában összesen 287 nemzetközi konferenciára került sor Magyarországon, amelyeken több mint 72.000 fő vett részt. Mind a hazánkban megrendezett nemzetközi konferenciák mind pedig a nemzetközi konferenciákon résztvevők száma növekedést mutat: előbbi 22,1%-kal, utóbbi pedig 19%-kal haladja meg az előző év azonos időszakának adatait! A rendezvények részvevőinek száma átlagosan 251 fő, a rendezvények átlagos időtartama pedig 3,9 nap volt.

A helyi értékek megőrzése és bemutatása 

... volt a fő témája a Budapesti Gazdasági Főiskola által rendezett Felelős turizmus – felelős turista c. konferencia második napjának. 
Utazás és vendéglátás - felelősséggel

Utazás és vendéglátás - felelősséggel 

A felelős turizmusról szól a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi konferenciája november 24-25-én. A konferencia első napján neves szakemberek vitatták meg, hogyan járulhat hozzá a turizmus a fenntartható gazdasági fejlődéshez és életminőségünk javításához, hogyan segítheti a környezet védelmét és az etikus üzleti gyakorlat elterjesztését. Szó esett a felelős turizmus oktatásáról is. 

Globalizálódó turizmus – veszély vagy esély? 

A Turisztikai Menedzserek Szövetsége (TMSZ) utazási iroda tagozata 2011. december 1-jén tartja eszmecseréjét, melyre ezúton hívja a szakma képviselőit. Az összejövetelén a magyar utazási vállalkozók szemszögéből járja körbe a témát.

Felelős Turizmus – Felelős Turista 

A Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi konferenciát szervez a felelős turizmus tárgykörében, számos tekintélyes vendéggel Magyarországról és az egész világból november 24-26-án Felelős Turizmus – Felelős Turista Konferencia címmel. 

SZÉP remények és kitörési stratégiák a turizmusban 

Merre tart a magyar gazdaság és merre a forint árfolyama? Mire számíthat a turisztikai szakma a SZÉP kártya bevezetése kapcsán? Melyek a legújabb nemzetközi trendek a turizmusban, és miként reagál erre a magyar turisztikai marketing szervezet?

A Hotelstars Union első évéről... 

számoltak be a Budapesti Gazdasági Főiskola „Útkeresés és növekedés” című, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából november 10-11. között rendezett tudományos konferenciáján. Munkatársunktól

Útkeresés és növekedés... 

címmel indult konferencia a Budapesti Gazdasági Főiskolán csütörtökön. Az utat és a növekedés lehetőségeit számos előadó keresi a kétnapos esemény során, így a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett konferencia megnyitója során díszdoktori címben részesülő Niklai Ákos is. Munkatársunktól

Konferencia: Mi köze Somló Tamásnak a turizmushoz? 

Mi köze egy karmesternek és Somló Tamásnak a turizmushoz? Pontosabban a turizmushoz kapcsolódó vállalkozások marketingjéhez? Jó kérdés! Közvetlen módon semmi. Ennek ellenére Somló is ott lesz azon a tréningen, ahová azokat a szakembereket próbálta összegyűjteni a Kreatív, akik szívesen megosztják véleményüket arról, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a vállalati kommunikációt. Az előadók sokféle megoldást kínálnak majd erre, egy dolog azonban minden előadásban közös lesz: ez pedig a zene. A szakemberek itt olyan hangnemet ütnek majd meg, amely nem csak a turisztikai reklám, az általános vállalati PR, de akár a szállodai HR vezetők füleinek is zene lehet. A rendezvényen ott lesz a Turizmus Trend főszerkesztője Szántó Zoltán is, aki a tréning kerekasztal - beszélgetésén arra próbál majd hasznos tanácsokkal szolgálni, hogyan érdemes a kapcsolatot tartani az újságírókkal ha azt szeretnénk, rendezvényeink könnyedén bekerüljenek a média látóterébe.

Amit megspórolnak, legközelebb elköltik  

Több mint 60 közösségi vásárlói oldal működik már Magyarországon. A vevők többsége nő, budapesti és 30 év alatti, ez is elhangzott Turizmus Akadémia - Ügyféllojalitás és közösségi vásárlás a turizmusban című konferenciánkon, amelyet kedden az Oxygen Wellness Központban tartottunk. 

Kupon, kedvezmény és akció! 

Hasznot hoz vagy inkább visz a turisztikai szolgáltatóknak a közösségi vásárlás? Konferencia október 25-én új helyszínen: Budapest, Oxygen Wellness - Aqua Lounge Étterem

Termáldesztinációk fenntarthatósága és a spák demokratizálódása 

Két egészségturisztikai, szakmai esemény is zajlott az elmúlt héten az Ibériai félszigeten.

Unokáink is látni fogják? 

Magyarországon mintegy 14 000 műemlékvédelem alatt álló, felújításra szoruló épületet tartanak számon, melyek fontos kulturális, művészettörténeti és építészeti örökségeink is egyben.

Diktátorok szülővárosai 

Közösen néztek szembe történelmi örökségükkel egy konferencián három diktátor: Adolf Hitler, Benito Mussolini és Joszif Sztálin szülővárosai a hét végén az ausztriai Braunauban.

Budapesten tartja éves konferenciáját a Nemzetközi Távközlési Társaság 

Budapesten tartja éves konferenciáját hétfőtől csütörtökig a Nemzetközi Távközlési Társaság (ITS); az idei rendezvény az innovatív infokommunikációs alkalmazásokat helyezi középpontba - közölte a konferenciát szervező Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) hétfőn az MTI-vel.

Kupon, kedvezmény, akció! 

Aktuális témával, a közösségi vásárlással, valamint az ügyféllojalitás és a turizmus összefüggéseivel foglalkozik a következő Turizmus Akadémia, amelyet október 13-án rendezünk meg Budapesten.

A vágygazdaság forrásvidékei 

Vágyképek és álomtájak uralják képzeletünket az év minden egyes munkával töltött hetében. Információgyűjtés, tervezgetés, más élményeinek meghallgatása és a saját élményeink felidézése alapvető szerepet játszik abban, hogy kimozduljunk megszokott környezetünkből. 

Neurológusok konferenciáztak Budapesten 

Az évtized eddigi legnagyobb hazai konferenciáját tartotta az EFNS, a Neurológiai Társaságok Európai Szövetsége 2011. szeptember 10-13. között Budapesten, 6000 orvos részvételével. A rendezvényhez nyolc szekciótermet, 2000 fős plenáris üléstermet rendeztek be, s emellett még közel 60 kiállító – köztük a világ vezető gyógyszeripari cégei – is helyet kapott a vásárközpont „A” és „G” pavilonjaiban. A konferencia forgatókönyvében budapesti programajánlat is szerepelt, így a vendégek betekintést nyerhettek fővárosunk turisztikai kínálatába is. Hasonló nagyszabású rendezvényt ebben az évben már két alkalommal tartottak ezen a helyszínen: itt zajlott az ICT Proposers Day és a TETRA kongresszus. A sorozatnak nincs vége, ugyanis az év utolsó hónapjában az EUROECHO orvoskongresszusnak ad helyet a HUNGEXPO.

Orvosi megakonferencia a HUNGEXPO-n 

Hatezer neurológust várnak arra a konferenciára, amelyet szeptember 10-13. között rendeznek meg a Budapesten, a HUNGEXPO területén.

Egerszalók: konferencia a gyógyvizekről 

Az ásvány-, termál- és gyógyvizek kutatásával, hasznosításával és védelmével foglalkozó szakembereknek szerveztek konferenciát Egerszalókon. A fórumon szó volt a Bükk-vidék termálvizeiről, a gyógyító források terápiás képességeiről és az egészségturisztika lehetőségeiről.

Jó(l)lét és turizmus a boldogság és a boldogulás kontextusában 

A Kodolányi János Főiskola és az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet együttműködésben a Magyar Földrajzi Társasággal, valamint az MTA X. Földtudományok Osztálya Turizmusföldrajzi Albizottságával a fenti címmel tartott szimpóziumot szeptember 2-án, a Kodolányi János Főiskola Budapesti Oktatási Központjának épületében.

Nemzetközi konferenciadömping az első félévben 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) 2011 első félévére vonatkozóan is elkészítette statisztikai elemzését a hazai hivatásturisztikai piac alakulásáról.

Konferencia a Partiumról 

A Partiumról rendeznek honismereti konferenciát a hétvégén Mezőhegyesen. 

Eger: párbeszéd a muszlim világgal 

"Elismerjük a Nyugat és a Muszlim világ közötti párbeszéd fontosságát, felismerve, hogy úgy kell egymásra tekintenünk mint partnerekre, akik hajlandóak azt keresni, ami összeköt" - olvasható a hétvégén elfogadott Eger Nyilatkozatban.

Magyarország az egyik legMICE-szabb országgá válik 

Nem kisebb dicséret olvasható a Tourism Review internetes szakportál hasábjain, mint hogy hazánk az egyik leggyorsabban fejlődő MICE hatalom.

Történelem-Modernség-Perspektívák 

A V4 együttműködés keretében, Szlovákia moszkvai nagykövetsége nagyszabású konferenciát szervezett "Történelem-Modernség-Perspektívák" címmel az ún. "Szlovák Házban", 2011. június 14-én.

Kérdések és válaszok 

Kedden délután a Budapestinfo Nap 2011 prezentációit követő fórumon a meghívott vendégek az előzetesen beküldött kérdésekre válaszoltak.

3 év után is visszakövethetjük, hogy mit vacsorázott a vendég 

A magyar lakosság 2011-ben várhatóan 146,9 milliárd forintot fog belföldi utazásra fordítani a májusi–szeptemberi időszakban, ami közel 22%-kal magasabb összeg, mint ami a 2010-es tervekben szerepelt. Június 2-án a Turizmus és direkt kommunikáció konferencián többek között ezeket a piaci adatokat ismertette a Magyar Turizmus Zrt.

Drótkötélpálya a Duna fölött 

Különös ötlettel rukkolt elő dr. Budai Zoltán, a Budai és Barta Tanácsadó Kft. igazgatója kedden, az Első Budapestinfo Nap 2011 elnevezésű, az Országházban megrendezett turisztikai, szakmai konferencián. Az elképzelés szerint drótkötélpálya kötné össze a pesti oldalt a Vigadótól indulva a Budai Várral. Mi több, siker esetén akár a Gellért hegyig is meghosszabbítható a történet. Munkatársunktól

Nyelvi képzést kapnak a BKV ellenőrök 

A BKV ellenőrök nyelvi képzéséről és egyéb, a fővárosi közlekedés turizmust is érintő változásairól szólt Vitézy Dávid, a Budapesti Közelekedési Központ (BKK) vezetője az Országgyűlés épületében kedden megrendezett Első Budapestinfo Nap turisztikai szakmai konferencia alkalmából. Munkatársunktól

Nincs magyar turizmus Budapest nélkül 

- jelentette ki Szatmáry Kristóf belgazdasági államtitkár kedden az Országgyűlés épületében tartott, a BTSZK által szervezett Első Budapestinfo Nap2011 turisztikai szakmai konferencián. Munkatársunktól

Végvárak, avagy a jövő turisztikai attrakciói 

A siroki barlangvár helyreállítása és turisztikai fejlesztése kapcsán várkonferenciát tartottak hétfőn Galyatetőn.

Volt szocialista országok újragondolva 

A Bukaresti Egyetem Földrajztudományi kara a román Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztériummal karöltve érdekes témában szervezett konferenciát 2011. május 25 és 27 között, a román fővárosban. A téma a volt szocialista országok, mint turisztikai desztinációk újra pozicionálásának kérdése, illetve az abban rejlő kihívásokra adható válaszok megvitatása volt.

Magyarország: még mindig Budapest a brand 

Kulturizmus címmel szervezett konferenciát az AIESEC a Corvinus Egyetemen.

Gigakonferencia zajlik Budapesten 

Kedden kezdődött és péntekig tart a Tetra Világkongresszus, mely a TETRA történetének eddigi legnagyobb konferenciája.

Konferencia a TDM-ekről Nyíregyházán 

Nyíregyháza Megyei Jogú Város és a Nyíregyházi Főiskola immár negyedik alkalommal szervez országos tudományos turisztikai konferenciát 2011. május 27-28-án Nyíregyházán a Városháza Krúdy termében és a Nyíregyházi Főiskola konferencia termében.

Nincs megállás a hazai hivatásturizmusban 

17 ezer résztvevővel több mint 90 nemzetközi konferenciát bonyolítottak hazánkban az év első három hónapjában Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája tájékoztatása szerint.

Turizmus és profit: fókuszban a SZÉP 

A kormány a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya bevezetésével a belföldi turizmus növekedését, az ágazat erősítését kívánja elérni - hangsúlyozta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turisztikai főosztályvezetője szerdán a Turizmus és Profit 2011 szakmai konferencián, Budapesten.

EU konferencia a fenntarthatóságról 

A május 12-13-án, a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével szervezett konferencia központi témája a fenntartható és felelős turizmus, valamint az életminőség javítása volt. A rendezvény második napján Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök is köszöntötte a megjelenteket.

A legnyomorultabb emberek nyugaton élnek 

Derült ki többek közt ez is a május 12-13. között Budapesten zajló Európai Turizmus Konferencia során. És itt Puczkó László nyilván a nyugati ember stresszel teli életére gondolt, melyet anyagi nyomorúsága mellőzése érdekében vállal. Munkatársunktól

Kulturizmus 

2011. május 24-én ezzel a címmel rendez konferenciát a Budapesti Corvinus Egyetemen működő AIESEC. A házigazda Beat for Europe Projekt a decemberi Elnökségre fel! nevű rendezvény után ismét összegyűjti a hazai turisztikai élet jelentős alakjait, akikhez idén a kultúra képviselői csatlakoznak.

Határtalan turizmus 

Határtalan turizmus címmel konferenciát tartottak május 5-én Sárváron, amelyre Nyugat Pannónia és Burgenland turisztikai szakemberei kaptak meghívást. 

Országos TDM Konferenciát tartanak Tokajban 

2011. május 18-20-án rendezik meg az V. Országos TDM konferenciát, amelynek a Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye TDM szervezet ad otthont. A konferencia a februárban létrejött Országos TDM Szövetség első önálló rendezvénye.

Kárpát-medencei Turizmus Kutató Központot terveznek 

A Kárpát-medence turizmusának közös fejlesztése érdekében rendezett konferenciát a Harsányi János Főiskola (HJF).

Szociálandragógia és turizmus 

Az Európai Unió országaiban folyamatosan nő a 60 év feletti lakosok száma, de ezzel együtt egyre több időskorú marad társadalmilag és gazdaságilag is aktív. A felnőttképzésben, munkavégzésben és nem utolsósorban a turizmusban is egyre nagyobb részt vállaló társadalmi réteg piaci erejének kiaknázása például a gyógyturizmusáról ismert magyar gazdaságnak is érdekében állna. Ám ehhez az időskorúak igényeinek pontosabb ismeretére, megfelelő termékekre és szolgáltatásokra, valamint új ismereteken alapuló oktatásra van szükség – derült ki egy, a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott szakmai konferencián.

Átadták a SYMA Kongresszusi Központ első ütemét 

A „C” csarnok átépítésével saját erőforrásból valósult meg a SYMA Kongresszusi Központ fejlesztésének első szakasza - tájékoztatta a Turizmus Online-t az Open Gates Hungary Kft.

Andragógia, turizmus és élethosszig tartó tanulás 

A Budapesti Gazdasági Főiskola „Szociálandragógia és turizmus” címen szervezett konferenciát, melynek egyik fő témája az elöregedő társadalom hatása a turizmusra volt.

A magyarokról vesznek példát a vajdasági fürdők 

A Szerbia mintegy száz polgármestere vett részt április 20-án azon a vajdasági tudományos konferencián, ahol többek között megismerkedhettek a magyar fürdők pozitívumaival, működési elveivel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!