Házasodjunk és üzleteljünk! 

Cégvezetők, marketingesek, HR-esek és salesek vettek részt az április 3-án megrendezett első Üzlet & Pszichológia konferencia-workshopon, ugyanis a felsorolt szakmák képviselői mind érintettek az üzleti élet pszichológiájában.

Budapestet választották konferenciájuk helyszínéül az önkéntesek 

Több mint 10 országból 90 nemzetközi önkéntes részvételével Budapest adott otthont az egyik legjelentősebb európai önkéntesküldő hálózat, a GLEN (Global Education Network of Young Europeans – Fiatal Európaiak Globális Nevelési Hálózata) éves konferenciájának, ahol a fejlődő országokban dolgozó európai önkéntes fiatalok számoltak be tapasztalataikról. A konferencia szervezője és házigazdája a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány volt.

Pénz, porszívó, pszichológia 

Hogyan kell jó csapatot építeni? Kiből lesz a jó saleses? Mitől lehet több jó döntésünk, mint rossz? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk válaszokat a Sikeres üzlet pszichológiája című rendezvényen.

Mit, hogyan és miért fogyasztanak a nők Magyarországon? 

Rozéfröccs vagy vodkaszóda? Kiskegyed vagy Joy? H&M vagy Mango? Mit, hogyan, mennyire és főleg miért fogyasztanak a nők 2013-ban Magyarországon és van-e mód változtatni ezen? Ezek a kérdések állnak annak a marketingkommunikációs konferenciának a fókuszában, amelyet a Kreatív rendez március 28-án Budapesten.

Díjazták 2012 legjobb hazai turisztikai szolgáltatóit 

A 15 éves, „Az Utazó” magazin, az interneten és a közösségi portálokon is megszavaztatta olvasóit, valamint a turisztikai szakembereket arról, kit tartanak 2012 legjobb turisztikai szolgáltatójának.

Hogyan segíti a turizmus helyi gazdaság fejlődését? 

Számos, az önkormányzatok  érdeklődésére is számot tartó kérdés került napirendre „A turizmus helyi gazdaságfejlesztő hatása - turisztikai szervezetek, vállalkozások gazdaságfejlesztő szerepe" című konferencián, amelyet az idei Utazás kiállítás keretében rendeztek 2013. március 1-jén.  

Turizmus és Profit 2013 

Turizmus és Profit 2013

Hagyomány és turizmus konferencia 

A Csabagyöngye Kulturális Központ és a Tourinform Iroda turisztikai konferenciára várta a szakembereket, a turisztikával foglalkozó szervezeteket, a vállalkozókat, a közművelődési munkatársakat és az érdeklődőket az IfiCasinoba. A konferenciát tizenegyedik alkalommal rendezték meg – a hagyományoknak megfelelően – ezúttal is a Csabai Farsanghoz kötődve.
Észak-Magyarország, a dobogós turisztikai régió

Észak-Magyarország, a dobogós turisztikai régió 

Eredményei alapján az észak-magyarországi turisztikai régió dobogós helyet ért el - jelentette ki szerdán Mátraházán Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója, a régió szezonnyitó turisztikai szakmai konferenciáján.

Megkoronázzák a minőséget! 

“Megkoronázzuk a minőséget” címmel rendezvénysorozatot szervez a  Magánszállásadók Országos Szövetsége, amelynek második állomását a napokban tartották a siófoki Hotel Azúrban.

Online marketing tananyagot dolgoz ki az Edutus 

Kutatások és szakmai háttéranyagok elkészítésében is részt vehetnek az Edutus Főiskola hallgatói, illetve gyakorlati helyeket biztosít számukra a Magyar Turizmus Zrt. annak a megállapodásnak a keretében, mely a két intézmény között jön létre. A főiskola emellett kidolgoz egy olyan turizmus online marketinggel foglalkozó tananyagot, mellyel a hallgatók a legmodernebb, naprakész tudással kezdhetik meg szakmájukat - ez azon a szakmai fórumon hangzott el, melyet az online marketing eszközök és módszerek turizmusban való alkalmazásáról tartottak január 29-én a Falk1 rendezvényközpontban.

Elsőként az új Erzsébet Utalványokról! 

Szakmai konzultációval egybekötött konferenciát rendeznek CAFETERIA 2013 - ÚJ TÉNYEK címmel 2013. január 28-án a Zsófia Rendezvényhajón (1052 Budapest, Petőfi tér 9.). 

Duna-konferencia Belgrádban 

Bécs után Belgrád ad otthont a második alkalommal megrendezett Danube Financing Dialogue konferenciának 2013. január 24-25. között. A rendezvény új üzleti lehetőségek felkutatására és finanszírozási megoldások megvitatására ad lehetőséget.

Turisztikai konferencia 

Turisztikai konferencia

Online marketing eszközök és módszerek alkalmazása a turizmusban 

Felhívás az Edutus Főiskola által szervezett Online marketing eszközök és módszerek alkalmazása a turizmusban c. konferencián való részvételre!

Kiosztották az Észak-alföldi régió ajánlásával díjakat 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága 2012. december 6-án tartotta évzáró szakmai konferenciáját Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Országos konferencia a múzeumok jövőjéről 

A múzeumok jövőjéről, túlélési praktikáiról szól az a kétnapos szakmai konferencia, amelyet Határok feszegetése: innováció és a múzeumok jövője mottóval rendez a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület Pakson csütörtökön és pénteken.

Megnyitott a DrivingCamp 

Szeptember végén nyitott meg Magyarország első, európai viszonylatban is a legkorszerűbbek között jegyzett közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központja, a drivingcamp Hungary Zsámbéknál.

Arad-Békés Expo 

Új kiállítási és rendezvényközpont nyílt pénteken a közép-békési térségben, a békéscsabai repülőtér közelében: az Arad-Békés Expo az EU magyar-román határon átívelő program 95 százalékos támogatásával valósult meg.

A nagy találkozás 

Szeptember 24.-25. között a bécsi Hofburgban rendezték meg az ACCESS-t, a kongresszusok, tanácskozások, rendezvények, incentív programhelyszínek randevúját. 

TDM Konferencia a Turizmus Világnapján 

A Magyar TDM Szövetség soron következő konferenciája 2012. szeptember 27-én, a Turizmus világnapján Gyenesdiásra várja a szakmabelieket, hogy ismét gyakorlatorientált, naprakész témáknak, gazdag információcserének nyújtson teret. A rendezvény társszervezője a közel 10 éves Gyenesdiási Turisztikai Egyesület.

Lemaradt Szlovákia a konferencia turizmus terén 

Jócskán lemaradt Szlovákia V4-es partnereitől a konferencia turizmus tekintetében, hiszen a visegrádi négyek országai közül a tavalyi évben itt rendezték a legkevesebb ilyen rendezvényt - derül ki a Postová Bankának az MTI-hez eljuttatott elemzéséből.

A verbális környezetvédelem és a Kyotói Egyezmény 

Az Academy of World Business és a Budapesti Gazdasági Főiskola 2012. július 17. és 18. között tartotta az Academy of World Business, Marketing and Management Development 2012-es, angol nyelvű konferenciáját a Danubius Hotel Helia-ban Budapesten. A második nap előadásai közül kettő is a turizmusra koncentrált.

Van-e jövőjük a kelet-európai légitársaságoknak? 

Az Academy of World Business és a Budapesti Gazdasági Főiskola 2012. július 17. és 18. között tartja az Academy of World Business, Marketing and Management Development 2012-es, angol nyelvű konferenciáját a Danubius Hotel Helia-ban Budapesten.

A jó terméknek is kell a cégér 

Nem elég a jó termék, azt el is kell tudni adni. Ez volt a mottója a Szombathely Város és Kistérsége TDM Szervezete legutóbbi szakmai fórumának, amelyen a kampánytervezés és azok végrehajtása állt a középpontban.

A hazai konferencia-üzletág a Rosenburg-kastélyban 

A Magyar Turizmus Zrt. és három társkiállítója (Kempinski Hotel, ETO Park Hotel, Silver Beach Retro Hotel) együttműködésben Ausztria piacvezető MICE közvetítő- és rendezvényszervező irodájával (www.RTK.at) 2012. június 14-én egész estét betöltő szakmai rendezvényen népszerűsítette hazánk hivatásturisztikai kínálatát az alsó-ausztriai patinás Rosenburg-kastélyban.

VI. TDM Fórum Szombathelyen 

Rendhagyó szakmai fórumra invitálja meg partnereit Szombathely város és Kistérsége TDM szervezete, melyre várják az érdeklődőket.

Örökségturizmus és örökségvédelem hazánk világörökségi helyszínein 

A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság tisztelettel meghívja a turisztikai szakma képviselőit a – Magyar Turizmus Zrt. együttműködésével szervezett – Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012 programsorozat (június 18-24.) megnyitásaként rendezett konferenciára, amelyre a közelmúltban felújított bódvaszilasi Művészetek Magtárában június 15-én, pénteken kerül sor.

Budapest a 11. legkedveltebb konferenciahelyszín a világon 

Budapest a 11. legkedveltebb konferenciahelyszín a világon

Kerti örömök helyi termékekkel 

A regionalitás új lehetőségeket kínál a turizmusban. Ez volt alapgondolata a kelet-stájerországi, bécsi és nyugat-dunántúli együttműködéssel megvalósuló Natur-Kulinarium projekt első nemzetközi konferenciájának, amelyet Hartbergben tartottak.

Csapó: Budapest! 

A WeLoveBudapest és a Magyar Turizmus Zrt. által közösen szervezett Budapest RELOADED filmes konferencia a Budapestet forgatási és gyártási utómunkálatok helyszínéül választó nemzetközi filmipar egyre nagyobb gazdasági és turisztikai marketing hatásaival foglalkozott. A helyszín, a Continental Hotel, változatos előéletében maga is sokszor szolgált filmfelvételek hátteréül.

Követhető példák a határon túlról 

Bár Magyarországon már évek óta működnek Turisztikai Desztinációs Menedzsment szervezetek, ennek ellenére még sok a félreértés működésük, feladataik körül. Ezek eloszlatását, s az osztrák gyakorlat bemutatását szolgálta a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által, a Budapesti Gazdasági Főiskola közreműködésével, a Magyar TDM Szövetség szakmai támogatásával szervezett szombathelyi országos TDM konferencia.

Kincseink védelmében 

A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Turizmus Intézete 2012. április 23-án rendezte meg negyedik nemzetközi konferenciáját, melynek témája a fenntarthatóság és környezettudatosság.

A síbalesetek többsége megelőzhető lenne 

Országos konferenciát rendeztett a skioutlet.hu az AXA Biztosító Zrt. támogatásával a hétvégén Budapesten  "Gyermek síbalesetek megelőzésének kérdései, szervezett síoktatás keretében" címmel.

Bemutatkozik a Lufthansa partnerprogramja 

Legyen több vendége a Lufthansa vadonatúj, Magyarországnak szóló partnerprogramjával - kerüljön fel a Lufthansa globális weboldalára és a hírleveleibe!

Mátraházi túrán emlékeznek Tormay Cecilé-re 

75 éve, 1937. április 2-án Mátraházán hunyt el Tormay Cécile, Nobel-díjra jelölt írónő. Az idei esztendőt Tormay Emlékévvé nyilvánították.

Az idegenforgalom is válságban? 

Az idegenforgalom is válságban? Ebben a témában szervez - a Főiskolás Fesztivál rendezvénysorozat részeként - közgazdász-délutánt a BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg és a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezete.

Kritikákat kapott a törvénytervezet 

Több száz érdeklődő követte nyomon a Parlament felsőházi termében az Országgyűlés turisztikai bizottsága által rendezett nyílt napot, melyen elsősorban a turizmusról és vendéglátásról szóló törvényjavaslat volt a téma.

Elismerték a legjobb wellness és konferencia szállodákat 

Nagyszabású gálán vehették át március 29-én a Boscolo Budapestben a tavalyi év legjobb  hazai konferencia és wellness szállodáinak képviselői a teljesítményüket elismerő Aranynap-díjat. 

Egészségturisztikai konferenciát rendeznek Szegeden 

2012. március 30-án és 31-én, Szegeden kerül megrendezésre az "Egészség és turizmus 2012 - A Hungaromed Klaszter bemutatkozása" című konferencia.

Továbbra is lendületben a hazai MICE piac 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) partnerei közreműködésével 2011-ben is figyelemmel kísérte a magyarországi rendezvénypiac változásait, trendjeit, közölte lapunknak eljuttatott jelentésében az MKI.

Tapasztalatcsere az orosz fővárosban 

Az UNWTO (az ENSZ turisztikai világszervezte) a turizmust is felügyelő orosz minisztériummal és a turisztikai szövetséggel közösen konferenciát szervezett Moszkvában a kormányzat és a nem kormányzati, azaz szakmai szövetségek együttműködésének fontosságáról nemzetközi példák alapján.

Miről szól 2012-ben a marketing? 

Termékfejlesztés válságban, márkaépítés promóciókkal, fogyasztói hűség és közösségi kommunikáció. Erről szól a Kreatív, az Élelmiszer és a Turizmus Trend szaklap áprilisi konferenciája, ahol az esettanulmányoké lesz a főszerep.

Megújult az InterContinental Budapest konferencia szintje 

Közel egy hónapos intenzív munkálatok befejeztével új köntösben tündököl Budapest legnagyobb szállodai bálterme.

Közérthetően az adózásról 

Alig két hét van hátra a Turizmus Akadémia következő rendezvényéig. A konferenciát ezúttal a PwC Magyarország Kft-vel közösen rendezzük, s a turizmus területét érintő aktuális adózási és szabályozási kérdéseket feszegetjük február 14-én, a Prémium Apartmanházban, reggel 9 órától.

Akár 6000 fős rendezvény is jöhet Budapestre 

Január 29-31. között zajlott Budapesten a világszerte 23 ezer tagot számláló MPI, Meeting Professionals International európai tagjainak konferenciája. A European Meetings and Events Conference során a legfontosabb európai konferencia- és rendezvényszervezők jelentek meg Budapesten.

Kóstolóhelyek nélkül nincs borturizmus 

A borturizmus egyre nagyobb szerephez jut Észak-Magyarországon, hangzott el a hevesi megyeszékhelyen tartott szakmai konferencián. Az előadók megerősítették, hogy - francia mintára - nálunk is egyre inkább előtérbe kerülnek a pincészetek, kóstolóhelyek.

Bormarketing Konferencia Sopronban 

Új időpontban várja a hazai borásztársadalmat Győr-Moson-Sopron megye. Ez alkalommal 2012. január 19-20 között kerül megrendezésre - immár tizenkettedik alkalommal - a Magyarországi Bormarketing Konferencia, melynek a jól bevált helyszín, a Hotel Sopron**** ad otthont - írja a Nyugathír.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!