Egyszerűbb belépés Katarba

Egyszerűbb belépés Katarba 

A Katarba turista céllal beutazni kívánó magyar állampolgárok, akik még legalább hat hónapig érvényes magánútlevéllel vagy diplomata útlevéllel rendelkeznek, 2012. július vége óta már a Katarba való belépéskor, a repülőtéren és egyéb határállomáson is fel tudják venni a beutazáshoz szükséges vízumot. A turista vízum egyszeri beutazásra és 30 napos tartózkodásra jogosít. A vízumdíj megfizetéséhez (100 QR) bankkártya szükséges - közölte a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata honlapján.

Doha, a közel-keleti fordító korong 

Néhány évvel ezelőtt senki nem gondolt arra, hogy a Közel- és Távol-Kelet, valamint Ausztrália felé az Arab-félsziget egyik emírségén, Qataron keresztül bonyolódhat majd az eu-s forgalom java része. 
Ötcsillagos áruszállítás Budapestre

Ötcsillagos áruszállítás Budapestre 

Menetrend szerint szombat este 20:10-kor leszállt a Qatar Airways Cargo első budapesti járata. A légitársaság Doha-Budapest-Doha járata heti kétszer érkezik a magyar fővárosba, ezzel pedig újabb fontos közvetlen kereskedelmi útvonal nyílt meg Magyarország és Közel-Kelet között, illetve közvetve a Távol-Keletre is.

Zágrábba is elvisz a Qatar Airways 

Május 9-től ismét lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és Zágráb között. A Qatar Airways Airbus A 320-asa naponta közlekedik a magyar és a horvát főváros között.

Qatar Airways: nem rendült meg a bizalom a magyar piacban 

Megszüntette járatát az American Airlines, a Delta, a Hainan is fontolgathatja a kivonulást. Számukra a Malév komoly ráhordást jelentett regionális hálózatáról. Joggal merül fel a kérdés, vajon a Qatar Airways budapesti működését érinti-e ilyen mélységekben a Malév leállása.

Egy éves a budapesti Qatar Airways járat 

A Qatar Airways, a világ ötcsillagos légitársasága pontosan egy évvel ezelőtt indította Budapest-Doha járatát. Az új hosszútávú járat elindulása nemcsak a Perzsa-öböl térségének államait köti össze Közép-Európával, hanem mintegy öt órával lerövidíti az utat Budapestről Indiába, Kínába, Dél-Kelet Ázsiába és a Csendes Óceán térségébe.

Qatar Airways: Budapesten át Zágrábba 

Május 9-től Zágrábba közlekedik tovább a Qatar Airways Doha-Budapest járata.
Díjeső a Qatarnak

Díjeső a Qatarnak 

A Qatar Airwayst az amerikai utazók a legjobb nemzetközi légitársaságnak választoták, és a légitársaság nyerte el a "legjobb Business Class a Közel-Keleten" elismerő címet is.
Javul az árvízi helyzet Thaiföldön

Javul az árvízi helyzet Thaiföldön 

Folyamatosan javul a helyzet Thaiföldön, így a téli turisztikai szezon jóformán zökkenőmentesen indulhat – tudta meg lapunk Sulyok Tamástól, a Best Reisen ügyfélkapcsolati menedzserétől, aki jelenleg a délkelet-ázsiai országban tartózkodik.

Budapest Airport: csúcsra járatva 

Rekordforgalmat bonyolított a Budapest Airport szeptemberben. Jelentősen nőtt mind az európai, mind a tengerentúli járatok forgalma. 

Új virágkort álmodnak a magyarok Srí Lankának 

A Srí Lankai Ínyenc Napokat szervező Lupus Travel és a Qatar Airways hazai képviselői célul tűzték ki, hogy a következő években a 2005-ös cunami előtti szintre növelik a könnycsepp alakú szigetre utazó magyar turisták számát. Munkatársunktól

Qatar Airways: napi járat Dohába 

Szeptember 14. óta bukaresti leszállás nélkül, közvetlenül, ráadásul naponta közlekedik a Qatar Airways járata Doha és Budapest között.

Újabb mérföldkő a Qatar Airways életében 

A Qatar Airways 14 éves üzemelésének újabb jelentős pillanatához érkezett, leszállították a légitársaság 100. repülőgépét. 

Qatar Airways: minden elváráson felül 

2011. 09. 14. 13 óra 5 perc: egy A320-as gép főfutója mögött kavarodik fel a kékes füst a Ferihegy 31 jobb pályáján - a Qatar Airways ezentúl naponta, Bukarest kihagyásával közlekedő járata leszállt. Munkatársunktól

Napi járat Budapest és Doha között 

A Qatar Airways, mely idén elnyerte az „Év Légitársasága” címet, szeptember 14-től naponta repül a magyar főváros és Doha között.

Egy csipet Qatar a budapesti délutánban 

Sok mindennel meg lehet fogni a légiutast. Légitársasága és utasa válogatja persze, de ha utasunk hosszú távú járatra, legálábbis egy átlag európai menetidőt háromszorosan felülmúló járatra készül, a következő két dolog befolyásolhatja döntését: lábférőhely, étel-ital. Munkatársunktól

Nálunk is toboroz a Qatar Airways 

Nyílt napot hirdet az ötcsillagos légitársaság Budapesten, értesült a TurimusOnline.

Qatar Airways: napi Doha-Kalkutta járat 

A Qatar Airways indiai útvonalhálózatának bővítéseként napi non-stop járatot indít Doha és Kalkutta között. 

Új indulási terminál a dohai repülőtéren 

A külföldi légitársaságok járatai ezentúl a Dohai Nemzetközi Repülőtér felújított B termináljáról indulnak.

Mit alakított a Ferihegy vulkáni hamu híján? 

A tavalyi izlandi vulkánkitörés hatásait leszámítva is lenyűgöző utasforgalmi növekedést regisztrált az év negyedik hónapjában a Budapest Airport (BA).

Egyet fizet, két jegyet kap a Qatar Airwaystől 

Izgalmas pár napot igér a Qatar Airways, amely leleplezte a már oly régóta ígért 100. célállomásának megnyitása alkalmából tervezett akcióját: 2 jegyet ad 1 áráért.

Napi járat Katarból Budapestre 

Szeptembertől már a hét minden napján lesz közvetlen légi járat a katari főváros, Doha és Budapest között – állapodott meg a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport és a Qatar Airways.

Qatar Airways-tanulmányút: piros pontok Budapestnek 

Összességében elégedetten távozik Budapestről a Qatar Airways legutóbbi tanulmányi útja, de azért akad egy-két tanácsuk is. A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) pedig úgy tűnik jó helyen keresgél az Arab-öböl térségében újabb potenciális turisták után. Munkatársunktól

Összeállt a Qatar Airways magyarországi csapata 

Nálunk pedig most elolvashatja, kik képviselik a Közel-Kelet ötcsillagos légitársaságát.

Mit tesz a Légimarketing Alap? 

Szárnyal - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. Turizmus Online-nak eljuttatott közleményéből. Lássuk, valóban így van!

Kitűnő töltöttség a Qatar budapesti járatán 

72 százalékos töltöttséggel járt a Qatar Airways budapesti járata januárban, februárban hasonló eredményt várnak - mondta el a Turizmus Online-nak Tamás László, a Qatar Airways magyarországi értékesítési igazgatója. Munkatársunktól

Európa legpontosabb légitársaságai 

A KLM, SAS, TAROM, Austrian és az Aeroflot lettek 2010-ben Európa legpontosabb légitársaságai.

Bécsben kampányolt a ferihegyi SkyCourt 

A bécsi Ferien idegenforgalmi- és turisztikai kiállításon is bemutatkozott a Ferihegy új terminálja, a SkyCourt. Munkatársunktól

A Qatar Airways feladja a leckét 

Százas nagyságrendű flottabővítésről, számos új járat nyitásáról és a világ legrövidebb átszállási idejét ígérő repülőtér felépítéséről számolt be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a Budapesten hétfőn landolt Qatar Airways ügyvezető igazgatója. Munkatársunktól

Hétfőn leszállt a Qatar Ariways első budapesti járata 

Pontosan 14.33 perckor ért betont Ferihegyen a Qatar Airways első budapesti járata. Az Airbus A 320 típusú repülőgép egy bukaresti közbülső megállást követően érkezett a magyar fővárosba és egyelőre heti négy alkalommal kínál közvetlen légi összeköttetést Budapest és Doha között - közölte szerkesztőségünkkel a Budapest Airport.

Az araboknál és Indiában akciózik az MT Zrt. 

Az új piacok felé történő nyitás keretein belül az Arab térségben és Indiában szervez turisztikai akciókat a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.).

Ferihegyen vége a válságnak 

A válság évei után újra nő a budapesti ferihegyi repülőtér utasforgalma - közölte szerkesztőségünkkel a Budapest Airport (BA).

Eladó az Adria! 

Szlovénia eladósodott állami légitársasága, az Adria Airways több stratégiai befektetővel tárgyal a cég átvételéről - közölte a szlovén vállalat vezérigazgatója.

Közösen csábítják hazánkba az új légitársaságokat 

Jövőre és 2012-ben európai és közel-keleti járatokkal, ezt követően ázsiai és észak-amerikai útvonalakkal tervezi bővíteni kínálatát a márciusban új részleggel bővülő Budapest Airport. Az új légitársaságok idecsábításában, valamint a járatok megtöltésében stratégiai együttműködésre léptek a Magyar Turizmus Zrt.-vel.

A kreol paradicsom 

Ha lassan is, de változik a világ legexkluzívabb úti céljai között számon tartott Seychelle-szigetek turizmusa. Míg az utóbbi két évtizedben jóformán csak a leggazdagabb európaiak engedhették meg maguknak, hogy eltöltsenek egy-két hetet ebben a trópusi paradicsomban, az utóbbi pár évben sorra nyílnak a kisebb panziók, vendégházak, és megjelentek az orosz, kelet-európai, dél-afrikai és arab vendégek is.

Budapesten toboroz a Qatar Airways 

Versenyképes fizetésért és különböző juttatásokért cserébe légi utaskísérőket keres a Qatar Airways.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!