Több mint 8 százalékkal bővült a turizmus belföldön

Több mint 8 százalékkal bővült a turizmus belföldön 

8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu elemzése alapján. Átlagosan 36 730 forintot fizettünk foglalásonként, a legtelítettebb nap a márciusi hosszú hétvégén volt. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló bizonyultak slágernek az úti célok közül.  
Duplájára nő a forgalom a tavalyi húsvéthoz képest

Duplájára nő a forgalom a tavalyi húsvéthoz képest 

Megtelnek a wellness-szállodák a négynapos húsvéti hosszú hétvégén a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Egy átlagos áprilisi hétvégéhez képest közel négyszeresére, míg a tavalyi húsvéthoz képest csaknem a duplájára nő a forgalom. Főtt sonkával, tojásfestéssel és állatsimogatóval várják a szállásadók vendégeiket.
Hűtőtáskáról ismerni meg a magyart az Adrián

Hűtőtáskáról ismerni meg a magyart az Adrián 

Átlagosan 180 000 forintot kóstál egy horvátországi nyaralás, jellemzően 6 éjszakára foglalnak a magyarok a Szallas.hu adatai alapján. A közvélekedés szerint egy balatoni és egy horvátországi nyaralás nagyjából ugyanannyiba kerül, mégis a többség inkább a horvát riviérát választaná vakációzás céljából. Crikvenica, Vir és Zadar készülhet a legtöbb magyar vendégre, a legnagyobb forgalomra júliusban számíthatnak a szállásadók.
A korlátlan fogyasztás veri a fitneszhasználatot

A korlátlan fogyasztás veri a fitneszhasználatot 

Van igény az egészséges konyhára, mégis 1-3 kiló felesleget szedünk magunkra nyaralás alatt – derült ki a Szallas.hu friss kutatásából. Bár a többség általában legalább heti 1-2 alkalommal edz, az úti cél kiválasztásakor a sportolási lehetőség csupán tízből egy vendég számára fontos. A fitnesz, wellness nemcsak az egészségi állapotunkat, de a szerelmi életet is pozitívan befolyásolhatja: tízből hárman kaptak már rajta romantikázó párt a forró szaunakabinban.

Baba- és állatbarát hotel idén az Év Szállása  

A Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior nyerte el az Év Szállása 2018 díjat. A magyar utazók véleménye alapján Hajdúszoboszló már negyedik alkalommal minősült a legvonzóbb turisztikai településnek, míg az Év Turisztikai Attrakciója a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett. A verseny új kategóriával is bővült: minősítették a legvonzóbb román szálláshelyeket is.

Útra kelünk Mindenszentekkor is  

Egy átlagos novemberi hétvégéhez képest 4,5-szörös lesz a belföldi vendégforgalom a hosszú hétvégén a Szallas.hu előrejelzésre alapján. Úgy tűnik, hogy az ünnepet egyre inkább meghonosítják a szállásadók, akik tökfaragással, félelmetes jelmezversennyel, szellemtúrával készülnek. A foglalások zömét Heves, B.-A.-Z. és Zala megye zsebelték be, és nemcsak többen, de többet is költünk majd.

Kétszámjegyű bővülés belföldön 

Az 1-2 éjszakás üdülés volt a legnépszerűbb a harmadik negyedévben, a foglalások több mint fele ilyen rövid időtartamra szólt – derül ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Átlagosan 57 211 forintot költöttünk szálláshelyre. Belföldi úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest tündököltek, míg a külföldiek közül Zakopane, Vir és Crikvenica vitték a prímet. A szállásfoglaló portál becslése szerint a turizmus 12,5 százalékkal bővült.

Magát zaklatja a főnöke szabadsága alatt? 

A válaszadók több mint fele ránéz munkahelyi levelezésére nyaralás alatt – derül ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. A Turizmus Világnap alkalmából készített kutatás szerint a magyarok kétharmada könnyen visszaáll a hétköznapi kerékvágásba az üdülés után. Bár a legtöbben a legalább kéthetes nyaralást tartanák kielégítőnek, a többség még mindig inkább többször, de rövidebb időre utazik.
A Turizmus Szakma Példaképe?

A Turizmus Szakma Példaképe? 

Ismét megrendezi az Év Szállása és az Év Turisztikai Települése és az Év Turisztikai Attrakciója versenyt a Szallas.hu. Idén is keresik az Ifj. Papp Imre-emlékdíj méltó képviselőjét a Turizmus Szakma Példaképét.

Hol vannak a legjobb szálláshelyek és legizgalmasabb turisztikai célpontok idén? 

Elindult a szavazás, ezzel kezdetét vette az idei Év Szállása verseny, ahol a vendégértékelések alapján, online voksok leadásával és a szakmai zsűri segítségével keresik a legjobb szálláshelyek mellett az Év Turisztikai Települését, valamint a Turizmus Szakma Példaképét. Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő versenyben idén az Év Turisztikai Attrakciója díjról is szavazás útján döntenek.

Több a hapsi a nudista strandokon 

Ötből egy magyar járt már naturista strandon – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Csaknem kétszer annyi a pőre férfi, mint a nő az erre kijelölt területeken, és a nudisták kétharmada 41 éves vagy annál idősebb. Egymásnak eső párok tettenéréséért viszont nem kell naturista strandra menni: a legtöbben elhagyatott tengerparti szakaszokon, sziklákon, csónakban és vízibiciklin kaptak már rajta nyilvánosan romantikázókat.

A szelfi áldás az élményturizmusnak? 

Ötből négyen posztolnak közösségi média oldalukon nyaralásról, kétharmaduk már az utazás alatt – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Népszerű tartalmak az önportrék, holott a válaszadók harmada szerint ciki szelfizni. Míg a nők inkább a tökéletes, a férfiak pedig a vicces arcukat szeretnék megmutatni az önmagukról készített fotóval. Nagyjából minden 200. szelfit kíséri valamilyen baleset.

Top 10 élmény, belföldi és külföldi település 

Újabb bevételi rekordot könyvelhetett el a belföldi turizmus az első negyedévben, a Szallas.hu elemzése alapján a növekedés 12,5 százalék volt. A hosszú hétvégékkel megtűzdelt időszakban Budapest, Eger és Hajdúszoboszló fogadta a legtöbb vendéget, az átlagos költés 35 382 forint volt, attrakciók tekintetében pedig az egri vár bizonyult a legerősebb turistamágnesnek.

Hiszti és vízbe pisilés? 

A családokat a szálláshelyen megrendezett tömeges rendezvények, míg a gyerek nélkül utazókat az extrém fegyelmezési módszereket használó szülők zavarják leginkább a Szallas.hu friss kutatása szerint. Minden második szülő nem tud kikapcsolni, ha gyerekkel nyaral, de a családi időtöltés kárpótolja őket. A gyermek nélkül utazók számára a hisztiző kiskorúnál is idegesítőbb az ordenáré módon üvöltöző, vagy éppen mindent a gyerekre hagyó szülő.

Ötszörös forgalom a magyarországi szállodákban 

Ötszörös forgalmat hoz a magyarországi szállodákban a húsvéti négynapos ünnepi hosszú hétvége egy átlagos márciusi hétvégéhez képest a Szallas.hu adatai szerint. 

Háromszoros forgalmat hoz a hosszú hétvége 

Háromszoros forgalmat hoz a négynapos pihenés egy átlagos márciusi hétvégéhez képest a Szallas.hu adatai szerint. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb belföldi úti célok, a legtöbben 4 csillagos wellness-szállodába foglaltak. A szállásfoglaló oldal programkínálata közül az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Hévízi Tófürdő a legkeresettebbek.

„A turizmust - és főleg a belföldi turizmust - szenvedéllyé kell tenni" 

Az Utazás kiállításon Szigetvári Józseftől, a Szallas.hu ügyvezetőjétől a digitalizáció turizmusra gyakorolt hatásairól hallhattunk. Az előadás a "10 éves az online turizmus. Tanulságok és meglepetések a következő 10 évre" címet viselte.

30 százalékkal nőtt a Szallas.hu 

A legnagyobb bővülést a kisebb szobaszámú szálláshelyeknek jósolják, míg a szállodák piacán átlag alatti növekedést feltételeznek. Azok a szálláshelyek lesznek keresettek a Z-generáció körében, amelyek aktív kikapcsolódást és gasztronómiai élményt kínálnak.

Lengyelországban vette meg konkurensét a Szallas.hu 

A lengyel online szálláspiac egyik legrégebbi szereplőjét vásárolta fel a Szallas.hu. A 2017. december 31-vel zárult tranzakcióban a 2002-ben alapított Spanie.pl csoportot tulajdonosa lett a magyar vállalat. Az integráció a magyar szálláshelyek számára is gyümölcsöző lehet, a cég reményei szerint tovább élénkülhet a lengyel beutazó forgalom — tájékoztatott szerdán a Szallas.hu.

Szilveszterkor 50%-kal drágábbak a szállások 

Teltházzal zárja az évet a legtöbb magyarországi szálláshely. A Szallas.hu friss, szilveszteri foglalási adatai szerint az év végi kiemelt időszakban több mint 50 százalékkal drágábban értékesítik szolgáltatásukat a szállásadók. Azonban a nép segítségére siet a SZÉP-kártya is. „A foglalások csaknem ötödét így fizetik ki” – ismertette Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. A többség párban vagy nagyobb társaságban utazik ilyenkor, csupán a foglalások 2,5 százaléka szól egy főre — tudtuk meg a Szallas.hu-tól.

Ezek idén a legvonzóbb szálláshelyek és attrakciók 

Közel 850 ezer utazó véleménye alapján átadták az Év Szállása díjakat.  

A szállodai kekeckedők többnyire nők és gazdagok 

Csak minden 5. szállásadónál nem volt még példa kekeckedő vendégre – derült ki a Szallas.hu legújabb felméréséből. Jellemzően a nők és a tehetősebb vendégek tesznek panaszt, melynek tárgya akár a rossz időjárás is lehet, amit számon kérnek a szállásadón. A recepción vagy a vezetőségnél reklamálnak, de a többség bárkivel megelégszik, aki elérhető éppen. Bár a legtöbb szálláson csupán évi 1-2 alkalommal fordul elő szőrszálhasogatás, néhol hetente megesik. Általában a szolgáltatást, a többi vendéget vagy a berendezést éri szó.

Szavazzon az Év Turisztikai Attrakciójára! 

A jelenleg is folyó Év Szállása versenyben immár hagyomány, hogy az Év turisztikai attrakcióját – vagyis a szavazók által legjobbnak ítélt látványosságot - is kiválasztják. Tavaly a RepTár (Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum) nyerte el az elismerést, 2015-ben pedig a miskolctapolcai Avalon Park. Idén erre a kategóriára a Szallas.hu blogján lehet leadni a voksokat.

Rekord a belföldi turizmusban 

Bővüléssel zárta a szezont a belföldi turizmus: a Szallas.hu legfrissebb elemzése szerint 8,1 százalékos volt a növekedés tavaly nyárhoz képest. Továbbra is az 1-2 éjszakás foglalások a legnépszerűbbek, az átlagos foglalási érték 4,5 százalékkal 54 205 forintra nőtt.  Gyakrabban fizettünk SZÉP-kártyával, és Siófok népszerűsége a nyaralók körében továbbra is megdönthetetlennek tűnik.

Eger, Budapest és Gyula viszi a prímet  

Az átlagos foglalási érték 44 401 forint, és a vendégek egyharmada SZÉP-kártyával fizet. Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban. 

Ki lesz idén a Turisztikai Szakma Példaképe? 

Ismét megrendezi az Év Szállása és az Év turisztikai Települése versenyt a Szallas.hu. Tavaly óta keresik a Turisztikai Szakma Példaképét is. 

Az Év informatikai menedzserévé választották a Szallas.hu ügyvezetőjét 

A Szallas.hu-t 2011. óta irányító Szigetvári József lett az Év informatikai menedzsere. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 1997 óta díjazza a hazai infokommunikációs szektor kiválóságait és reménységeit.

Megvette három konkurensét a Szallas.hu 

A tavalyi évben 8,1 milliárd összforgalmat elérő, kedvezményes szálláscsomagok online piacán vásárolt be a Szallas.hu Csoport: a 2017. augusztus 31-ével záródó akvizíciók keretében a csakutazas.hu, a nemaradjle.hu és sporoljvelem.hu oldalakat vette meg a cég.

Már csak Disneyland hiányzik a Balatonról? 

A nyaralók elsöprő többsége szerint a balatoni programkínálat nem szorul fejlesztésre, habár ingyenes koncertekből és gasztrofesztiválokból soha sem elég – derült ki a Szallas.hu friss kutatásából.

Elindult az Év Szállása verseny 

A modortalan, kedvetlen személyzet, az elvárásoknak nem megfelelő színvonal és a munkával kapcsolatos telefonhívások a legzavaróbbak nyaralás alatt – derült ki az Év Szállása verseny indulása alkalmából készített friss Szallas.hu felmérésből.

Tovább bővült a belföldi turizmus 

Az idén immár 4 naposra nyúló húsvétnak köszönhetően a várakozásokat is felülmúló mértékben bővült a II. negyedévben a belföldi turizmus: a Szallas.hu adatai alapján mintegy 15 százalékos volt a növekedés, a legtöbb vendéggel Budapest, Siófok és Eger büszkélkedhetett.

Már élményprogramok is elérhetőek a Szallas.hu oldalon 

Közel 9000 belföldi és több mint 200 000 külföldi szálláshely mellett már belföldi turisztikai attrakciók, illetve élményprogramok is elérhetők a Szallas.hu oldalán. A 2 hete indult kezdeményezéshez már 80 partner – így például a Balatoni Hajózási Zrt., a Hévízi Tófürdő, illetve az egri vár  – csatlakozott. Az új szolgáltatástól többek közt a vendégéjszakák számának növekedését várja a cég. 

Nyaraláskor félünk leginkább a betöréstől 

Vakációzáskor félünk leginkább attól, hogy betörnek, mégis világgá kürtöljük a Facebookon, hogy nyaralunk. A Szallas.hu friss kutatása szerint leggyakrabban az anyósra vagy szomszédra bízzuk a lakást, de akadnak házi barkácsmegoldások is arra, hogy távol tartsuk a besurranó tolvajokat.

Extrém vendégigények a szállásokon: meztelen torna és vaddisznó zsigerelés 

Az elmúlt évben sem unatkoztak a szállásadók, hiszen ha különleges kérésről volt szó, a vendégeknek gyakran szabadult el a fantáziája a Szallas.hu friss felmérése szerint.

Megtelt Budapest a hétvégére 

A Szallas.hu adatai szerint a fővárosi szállodák csaknem teltházzal üzemeltek a hétvégén.

Tripláznak a szálláshelyek húsvétkor 

A tavalyihoz képest már most 2,5-szer több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre az immár 4 napos húsvét alkalmából. A Szallas.hu adatai alapján minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, melynek átlagos értéke 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak, persze előtte még böjtölünk: miden 2. magyar önmegtartóztatással készül az ünnepre.

Tripla forgalmat hoz az idei húsvét a hazai szálláshelyeken 

Az idén négynapos húsvéti ünnepre a tavalyihoz képest már most csaknem háromszor több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre - derül ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból.

Ezek a legvonzóbb turisztikai célpontok 

Hajdúszoboszló, a mátraházai Residence Ózon és a szolnoki RepTár nyerte el az idei Év Szállása verseny fődíjait. A végső sorrend félmillió vendégértékelés, 43 ezer szavazat és a szakmai zsűri véleménye alapján alakult ki. Idén először adták át az ifj. Papp Imre-emlékdíjat, mely a turizmus területén kiemelkedő szakmai munkásságot ismeri el.

Még mindig lehet szavazni az Év Szállására 

Bár lassan finisébe ér, még semmi sem dőlt el az Év Szállása versenyen, ahol egészen november 4-ig lehet szavazni. A Szallas.hu által immár negyedik alkalommal megrendezett megmérettetésen komoly a tét, a hazai szálláshelyek legjobbjai összességében 100 millió forint értékű marketingtámogatással tehetik még sikeresebbé a 2017-es szezont.

A hétvégére koncentrálódtak a magyarok belföldi utazásai 

Rövidült, miközben gyakoribbá vált a belföldi nyaralás: az elmúlt 3 hónapban minden második belföldi szállásfoglalás csupán 1 vagy 2 éjszakára szólt. A Szallas.hu friss elemzése szerint azonban a turisztikai szektor így is jobban teljesített, mint tavaly: a harmadik negyedévben 8 százalék feletti volt a növekedés. A legnagyobb zsúfoltságot a Siófokon szabadságukat töltők élhették át, míg egy átlagos kikapcsolódásra 54.297 – SZÉP-kártyás fizetés esetén 61.580 - forintot költöttünk. 

Idén először keresik a Turizmus Szakma Példaképét 

A Szallas.hu idén negyedik alkalommal rendezi meg az Év Szállása és az Év Turisztikai Települése versenyt, melynek keretében a hazai települések, illetve közel 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely száll ringbe. Az OTP Bank és a Google Magyarország támogatásával zajló megmérettetés idén új kategóriával bővül: a szakmai zsűri nem csak intézményeket és turisztikai attrakciókat értékel, hanem a verseny történetében először egy személyt is, díjazzák ugyanis a Turizmus Szakma Példaképét.

Magyar turista, a visszatérő vendég 

A magyarok harmada több alkalommal is visszatér ugyanarra a településre nyaralásai alkalmával, és ha teheti, minden ötödik ember ugyanoda foglal szállást, ahol egyszer már elégedett volt a kiszolgálással – derült ki az idén negyedik alkalommal meghirdetett Év Szállása verseny statisztikáiból. A díj odaítélése több mint 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely közül, 442.200 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján történik.

Egyre szívesebben utazunk belföldön 

Újabb közel 10 százalékos bővüléssel zárta az elmúlt negyedévet a belföldi turizmus, a SZÉP-kártyák pedig 12 százalékkal gyakrabban kerültek elő a tavalyi év hasonló időszakához képest – derült ki a Szallas.hu statisztikáiból. Az átlagos foglalási érték 40 százalékkal nőtt az elmúlt 3 hónapban, a nyári időszakban a legtöbbet egy éjszakáért Siófokon, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden kérik majd el a vendégektől.

Nemzetközi elismerésben részesült a Szallas.hu 

Közel egy éven át 32 ezer európai vállalkozás versenyzett a 2015/16-os European Business Awardson, melynek eredményhirdetésére – a 132 döntős részvételével – 2016. június 17-én, Milánóban került sor. A Szallas.hu végül kategóriájában egyetlen magyar résztvevőként Ruban D’Honneur és Nemzet Bajnoka elismeréssel térhetett haza, melyekkel sikeres növekedési stratégiáját díjazták.

Siófok, Lelle, Füred - itt vannak a legnépszerűbb balatoni strandok 

A siófoki Aranypart a magyarok kedvenc balatoni strandja, minden ötödik nyaraló Siófokot választja a legszívesebben, a magyar tenger optimális hőfoka pedig 25°C – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből.

A szűkített paritás az online szállásfoglalók közös nevezője 

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot folytatott a hazai online szállásfoglalási piacon a versenyt korlátozó tényezők, elsősorban az árparitás ügyében. A szolgáltatók elfogadták, hogy csak szűkített paritást kötnek ki a szerződéseikben. 

Szükséges a Szép-kártya 

Szükséges a Szép-kártya

Nagyot bukhatnak a belföldi szállások a SZÉP-kártya nélkül 

A SZÉP-kártya-tulajdonosok fele nem költene utazásra, ha készpénzben kapná meg az összeget – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Az érintettek kétharmada nem ért egyet az EU Bíróságának döntésével, mely szerint a Magyar Kormánynak módosítania kell a SZÉP-kártya rendszerét. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!