Összefogás 

A közelmúltban csődbe ment brit tour-operátor esete jól példázza, hogy az utazási iparban is ugyanolyan könnyen és gyorsan tönkremehet egy vállalkozás, mint a gazdaság bármely ágában.

Mexikó, Peru, Roatan a Kartago Tours újdonságai 

„2007-ben kiemelkedő eredményt produkált a Kartago Tours – mondta el a cég ügyvezető igazgatója, Füri Mihályné Boglárka a szerdai katalógusbemutatón, amelyen az iroda téli árualapját ismertették.

Szövetségre lépett a Jet és a Kingfisher 

Hétfőn hozta nyilvánosságra a Jet Airways és a Kingfisher Airlines, hogy együttműködési megállapodást kötöttek, amelytől a két társaság a költségeik racionalizálását és csökkentését, a szolgáltatási színvonal emelkedését és az ügyfeleknek kínált utazási lehetőségek bővülését várja.

Katalán bemutatkozás 

Katalónia Autonóm Kormányának Idegenforgalmi Hivatala rendezett kedden prezentációt és díszvacsorát Budapesten.

VI. Business Travel Show  

Október 15-16-án immár hatodik alkalommal rendezik meg a Business Travel Show-t.

Szezonzárás Karya-módra 

Nyárbúcsúztató partit rendezett a múlt hét végén a budapesti Moulin Rouge mulatóban a Karya Tour.

ANTOR workshop Szentpéterváron 

Az Oroszországban működő nemzeti turisztikai külképviseletek szövetsége (ANTOR) első alkalommal szervezett workshopot az elmúlt hónapban Szentpéterváron.

Travel! The Workshop  

Október 11-én rendezik meg Belgium második legnagyobb turisztikai szakmai találkozóját Brüsszelben.

Személyi hír 

Két új szakember a QUAESTOR Utazásszervező Kft.-nél.

A vállalkozások a piaci helyzet romlásával számolnak 

Az idegenforgalom területén működő vállalkozások többsége, az év hátralévő időszakára a belföldi fizetőképes kereslet csökkenésével, jó esetben stagnálásával számol. Különösen a szállodai vállalkozásokra hat rendkívül negatívan a jelentős energia áremelés, ugyanakkor pozitív visszhangja van annak, hogy a belföldi turizmusból eredő forgalom jelentős részét biztosító Üdülési Csekk továbbra is adómentes marad – derül ki Az Utazó magazin és a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának (BGF KVIFK), a III. negyedév alapján készült közös, reprezentatív felméréséből.

Újabb elismerés a Lánchíd 19 design hotelnek 

Október 6-án, az Építészet Világnapján átadták a Pro Architectura díjakat. A Lánchíd 19 design hotel tervezéséért Sugár Péter, ifj. Benczúr László, Batár Attila és Kara László építészek (megosztva) vehették át a rangos hazai elismerést.

Megjelent a WHO 2008-as malária jelentése 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szeptemberben adta ki 2008-as malária jelentését. A jelentés szerint a malária továbbra is óriási probléma, ugyanakkor Afrikában a maláriát megfékező eszközök (különösen az ágy-szúnyoghálók) hozzáférhetősége nagymértékben megnőtt.

Kommunikációs offenzívába kezd az MSC Cruises 

A világ legkorszerűbb flottáját magáénak mondó hajózási társaság, az olasz MSC Cruises nagy ambíciókkal veti be magát az utazási piacon, hogy erejéhez méltó ismertséget szerezzen.

Az amerikai vízummentesség finisében 

Elhárult az utolsó akadály is az amerikai vízummentesség elől: az elutasított magyar vízumkérelmek aránya 10 százalék maradt az elmúlt évben.

Sikeresen zárult a magyar-horvát-szlovén turisztikai szakmai találkozó Tokióban 

A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével, október 7-én, rendkívül nagy érdeklődés mellett rendezték meg a magyar-horvát-szlovén közös turisztikai szakmai találkozót a tokiói Magyar Nagykövetségen.

Hahn Air: két új légibérlet  

A Dél Amerikába és a Brazíliába utazók repülését könnyíti meg a TAM-JJ légitársaság kétféle légibérlete, amelyeket az utazási irodák mostantól Hahn Air okmányon kiállíthatnak.

Megint bedőlt egy utaztató 

A MKEH Kereskedelmi és Piacfelügyeleti Hatóság Idegenforgalmi Osztálya október 6-án jogerősen hivatalból törölte a Desert Voyage Kft. utazási vállalkozót a közhitelű hatósági nyilvántartásból jogszabálysértés miatt – áll a hivatal honlapján a szűkszavú közlemény.

Andalúzia sokféleképpen 

Andalúzia, Spanyolország legdélibb tartománya természetes hidat képez Afrika és Európa között, partjait két nagy víz, az Atlanti Óceán és a Földközi tenger hullámai mossák, országnyi területe mindenféle turisztikai vonzerővel bőven ellátott.

Sikerül tartani a tavalyi rekordszintet 

Dr. Gyenesei István turizmusért is felelős önkormányzati miniszter a hétfőn sajtótájékoztató keretében értékelte a turisztikai ágazat 2008. év első nyolc hónapját a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett jelentés alapján. Az adatok azt mutatják, hogy sikerül tartani a tavalyi, a rendszerváltás óta eltelt időszak rekordévének számító év vendégforgalmi szintjét, mondta el a miniszter. A turisztikai ágazat eddig idén is jól teljesít.

Hét ország Veszprémben 

Helybe jöttek a külföldi turisztikai képviseletek vezetői a veszprémi szakembereknek. Az Magyarországon működő Nemzeti Idegenforgalmi Képviseletek Szövetsége, az ANTOR a Veszprém Megyei Kereskedelmi is Iparkamarával közösen rendezett hét országot bemutató szakmai workshopot a megyei jogú város egyik éttermében.

Változások a Magyar TUI Utazásszervezőnél 

Október 1-jén este a Magyar TUI igazgatósága munkavacsorára hívta össze munkatársait a Hotel Flamencóba a cég vezetésében bekövetkező változások miatt.

Utazási tanácsok a Teletexten 

A Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata október 1-jétől a Magyar Televízió teletextjén is megjelenik.

Fürdőutazás Európában 

Két nagysikerű kiállítást ötvöz a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban 2008. november 22-én nyíló kiállítás.

Elindult a GÉZENGÚZOK Gyerek- és szülőbarát utazási portál 

Hétfőn elindult a GÉZENGÚZOK gyerek- és szülőbarát utazási portál. Az oldalon a babával, gyerekkel utazók minden részletre kiterjedő keresési beállítások alapján tervezhetik meg következő úti céljukat.

Új vezető az Exotic Travel élén 

Szeptember 17-től Borsányi Balázs személyében új ügyvezetője van az Exotic Travel utazási irodának.

Sötét vonzerők 

Világszerte virágzik az ún. „sötét turizmus”, a temetők, a hajdani harcmezők és régi börtönök sok esetben turisztikai vonzerőkké váltak. De hol van a határvonal az egészséges kíváncsiság és a kegyeletsértés között? Cikkünkben felvázoljuk a fontosabb trendeket, és ahol lehet, a hazai kínálatból is válogatunk.

Turbulencia a charterpiacon 

Jelentősen megváltozott a Malév piaci stratégiája a tavaly tavaszi privatizáció óta. A légitársaság kivonult a charterpiacról, szűkítette menetrendjét, mindezek következményeként pedig a flotta is átalakul. E fejlemények az utazási irodákra is komoly hatással vannak.

Vargabetűk után papírforma? 

Nyáron az utazási irodák 15 százalékkal szűkítették charterkapacitásaikat a magyar piacon: 300–320 ezer székről jóval 300 000 alá csökkent az összkontingens, amelyet így is csak hatalmas árengedményekkel sikerült értékesíteni. A télre is óvatosan terveznek az utazásszervezők. A legtöbbek célja a szinten tartás, de olyan iroda is akad, amely jelentősen csökkenti kontingenseit. Új úti cél nincs a piacon, a debreceni indulás továbbra is csak a nyári árualapban alternatíva, az utasok növekvő árérzékenységét kihasználva megjelenik azonban egy újdonság, a repülőtéri vásárlás lehetősége: a „buy and fly”. Az utolsó pillanatos döntések idén nemcsak a keresletre, hanem a kínálatra is jellemzőek: lapzártánkig még nem dőlt el, hogy hány szereplős lesz a charter légi fuvarozók piaca.

Piacvezető babérokra tör a bővülő Invia.hu 

Augusztus végén új irodába költözött az Invia.hu ügyfélcentruma, mert az idén márciusban nyitott online utazásközvetítő iroda call centere a várakozásokon felül fejlődik, és kinőtte eddigi helyét.

Hogyan láttassuk magunkat online? 

Elsősorban szállodai szakemberek számára tartott szemináriumot a Travelclick tanácsadó cég Budapesten. A társaság az online szállodai marketing területén tevékenykedik tíz éve, 150 tanácsadóval.

Új helyen a MUISZ titkársága 

Szeptember 18-tól a MUISZ titkársága új helyen működik.

Bajorok vendégségben 

Szeptemberben nagyszabású workshop keretében találkoztak a magyar utazási irodák a bajor idegenforgalmi szakma képviselőivel.

Kedvelik fővárosunkat a svédek 

A StandBy skandináv utazási szaklap hírlevelében a legnagyobb skandináviai utazásszervező vállalat, a ThomasCook svéd Ving márkájának konferencia- és csoportos utazásokért felelős igazgatója, Fredrik Larsson nyilatkozott.

Gyerekutazás - túl a kétmillión 

A 2007 május végén elindított www.gyerekutazas.hu tematikus honlap 16 hónapnyi üzemelése után átlépte a 2 milliomodik látogatói regisztrációt, ami egyedülálló a gyerek- és család barát honlapok tekintetében.

Gyerekutazás a Gyerekvilág és Babamama EXPO Kiállításon 

2008. november 21-23. között a SYMA Csarnokban kerül megrendezésre a Gyerekvilág Kiállítás és Babamama EXPO, ahol minden a gyerekekről szól.

Újraszabályozzák az utazási szerződéseket 

Bevezetnék az utazásszervező által követelhető bánatpénz lehetőségét az utazási szerződés megkötésétől kezdődően az utas elállása esetén, derül ki az utazási szerződésről szóló kormányrendelet tervezetéből.

Többfrontos küzdelem 

A hagyományos utazási irodák egész Európában, így nálunk is évek óta kettős szorításban élnek. Egyik oldalról a gomba módra szaporodó, utazási irodaként nem regisztrált, azonban bizonyos utazási szolgáltatásokat közvetítő vállalkozások, online értékesítési portálok, másik oldalról a hagyományos légitársaságok és a fapadosok próbálnak egyre nagyobb részt megkaparintani a forgalmukból. Az irodák saját internetes oldalak, foglalási rendszerek kiépítésével igyekeznek felvenni velük a versenyt, de megfelelő szabályozás híján egyértelmű versenyhátrányba kerültek.

Itt az Indiánnyár 

Az Európa Utazási Irodák Kft. a nagysikerű www.gyerekutazas.hu honlap után, - ahol egy év alatt 1,9 millió honlap látogatót regisztráltak, - idén szeptember 1-jétől a Magyar Turizmus Zrt. és a MUISZ közös pályázatán nyert támogatás segítségével elindította a www.indiannyar.hu honlapot.

Motor a szekéren? 

Néhány hete indult Magyarországon a Nyugat-Európában és az USA-ban már elterjedt dynamic packaging nevű szolgáltatás. Hogy mennyire érdeklődnek iránta az utasok, arról egyelőre nincs sok információ, az azonban biztos, hogy a magyar nyelvű, kombinált online foglalási lehetőség megjelenése, illetve ezen keresztül az új piaci szereplő belépője felborzolta a szakmában a kedélyeket.

Horvátországi határkérdések 

Az élelmiszer beviteli szabályok nem annyira szigorúak, mint ahogy az elmúlt napokban egyes médiumokban megjelent hírek állították, és a nem szülővel utazó gyermekek beutazásánál is valahol a korábbi nyilatkozatokban szereplő megoldások között kell keresni a megfelelő eljárást - tudta meg az Útikalauz.hu szerkesztősége a zágrábi magyar nagykövetségen.

Európa sem veszélytelen 

A közelmúltban zárult le az Utazási Medicina Nemzetközi Társasága (ISTM) európai konferenciája, ahol rengeteg új információt, kutatási adatot publikáltak az utazási betegségekkel kapcsolatban.

UTAZÁS 2009 – Minden út innen vezet 

Ezzel a szlogennel indítja útjára az UTAZÁS 2009 kiállítást a Hungexpo Zrt., ahol már elkezdődtek a jövő évi vásár előkészületei.

Egyéves a gyerekutazás 

A Magyar Turizmus Zrt támogatásával kifejlesztett www.gyerekutazas.hu honlap május 24-én ünnepelte egy éves születésnapját.

3Plusz Program utazási irodáknak 

Az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) 2008-tól újabb egészégügyi programot indít „3Plusz Program: Megbízhatóság, egészség és biztonság az utazásban” címmel, amelynek részleteit április 23-án ismerhették meg a sajtó képviselői.

Új időpontban az UTAZÁS kiállítás 

A 31. alkalommal megrendezésre kerülő UTAZÁS kiállítás 2008-ban - a szakma kérésére – új időpontban, február 28. és március 2. között várja a nagyközönséget és a kiállítókat.

Nem hivatal, rugalmasan változó marketingszervezet 

A piaci változásokkal összhangban a közelmúltban néhány hónap alatt átalakította szervezeti felépítését a brit turisztikai hivatal, a Visit Britain. Az összességében 45 (részben betöltetlen) álláshelyet megszüntető átszervezés keretében új európai igazgatót neveztek ki Frances-Anne Callaghan személyében, aki rövid budapesti látogatása alkalmával interjút adott lapunknak.  

Mire figyeljünk utazásunk során? 

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) tematikus sajtóközlemények segítségével kívánja felhívni a fogyasztók figyelmét egy-egy jogterület, szerződéstípus, fogyasztók érdekeit védő szabályozására. Legutóbbi közleményükben az utazási szerződésekkel kapcsolatban tájékoztatnak.

Mit ér a forint külföldön? 

A Travelline turisztikai portál több szempontot („Big Mac index”, benzinár, szállodai szobaár, belépőárak) figyelembe véve összehasonlítást készített hazánkról és néhány kedvelt turisztikai desztinációról, hogy kiderítse honfitársaink forintjai a nyaralásuk során hol mennyit érnek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!