Mit gondol, mennyit nő idén a nemzetközi turizmus?

Mit gondol, mennyit nő idén a nemzetközi turizmus? 

— szegezte a kérdést a népes hallgatóságnak Rolf Freitag, az IPK International ügyvezetője, a berlini ITB első szakmai napján, a világturizmus tendenciáit elemző előadásán. Még mielőtt cége kutatásainak eredményét ismertette volna, megszavaztatta a szakmai közönséget. A teremben összegyűlt több száz fő 59,5 százaléka tette le voksát a 4-6% közötti bővülés mellett. Nagyjából ráhibáztak — derült ki az előadás végén.

A világ legrégebbi palackposta üzenete 

Egy ausztál nő sétálgatás közben fedezte fel a tengerparton félig eltemetett palackot Nyugat-Ausztrália tengerpartján, Ége északi szélétől 180 km-re északra, az állam fővárosától Perth-től északra. Az 1886. június 12-i keltezésű üzenetet az indiai-óceántól a német Paula-vitorláshajó dobta el, amely a Cardiffból, Wales-ből érkezett a holland-indiai (ma Indonézia) célállomására - adta hírül a CNN.

3700 munkahely veszélyben 

Az A380 és az A400M repülőgépek csökkenő termelési aránya miatt az Airbus az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban több munkahelyet megszüntetne. Az Airbus UK azonban elmondta, hogy a cég nem tervez azzal, hogy a Broughton-i gyárban Walesben lenne bármilyen elbocsátás. Az Egyesült Királyságban az A380-on jelenleg dolgozó mintegy 250 alkalmazottat valószínűleg más projektekre is bevetik - adta hírül a BBC.

Magyarország legnagyobb szállásadó vállalatának létrehozását készítik elő 

A decemberben bejelentett, folyamatban lévő 30 milliárdos tőkeemelés folytatásaként, újabb vagyonelemekkel bővül a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. (Konzum) turisztikai portfóliója, amivel Magyarország legnagyobb szállásadó vállalatának létrehozását készíti elő az igazgatóság - jelentette be a Konzum szerdán.

Visszatérnek Egerbe a törökök 

Egerben, Habis László polgármesternél járt kedden a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) magyarországi koordinátora, Süleyman Kiziltoprak. A két férfi az Egerben található török kori emlékek állapotáról, s az együttműködés lehetőségeiről egyeztetett — tudtuk meg szerdán az egri polgármesteri hivataltól.

Előre szólunk: márciusban több változás is várható 

A munkanap-áthelyezés miatt változik a vonatok menetrendje március 10-én, valamint március 14. és 17. között.
Sikerek az Utazás kiállításon, erősödés Törökországban

Sikerek az Utazás kiállításon, erősödés Törökországban 

Vasárnap befejeződött a Budapesti Utazás Kiállítás, aminek nagy visszatérője az Anubis Travel Utazási iroda volt. 150 négyezetméteres standon mutatta be kínálatát és várta a látogatókat — tájékoztatott Ahmed Baghat, az iroda ügyvezető igazgatója.
Már a Lufthansa járatain is ínyenckedhet

Már a Lufthansa járatain is ínyenckedhet 

Kibővíti az ételkínálatát a Lufthansa: idén májustól az economy és a prémium economy osztályokon az étlapról hét különböző menüből választhat, aki a hosszú úton megéhezik.

A környezetvédelemre helyezi a hangsúlyt a Ryanair 

„A hatékony üzemanyag-égés lehetővé tette számunkra, hogy szén-dioxid kibocsátásunkat folyamatosan csökkentsük, hogy Európa legzöldebb légitársaságává válhassunk. Ezen túlmenően az utasok már ellensúlyozhatják repülésük „szénköltségét" azzal, hogy a foglalási folyamat végén önkéntes adományt adnak az éghajlat változásával foglalkozó jótékonysági szervezetnek.” - mondta Kenny Jacobs, a Ryanair marketingigazgatója.
Mit tennének a Rómaival a leendő képviselők?

Mit tennének a Rómaival a leendő képviselők? 

Zsúfolásig megtelt tegnap este az egyik csillaghegyi magániskola aulája, ahol a természetes Római-part megmaradásáért küzdő civil csoportok szervezésében, Fórum a Rómaiért címmel tartottak rendezvényt. A mintegy 120 fős teremből kiszoruló érdeklődők padokon állva próbáltak belesni és követni a beszélgetést.

Az Európai Unió Bírósága döntött az átszálló légi utasok késés miatti kártérítéséről 

Az a légitársaság, amely jelentős késés miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető - közölte az Európai Unió Bírósága szerdán.

Óriási érdeklődés a Magyar Ízek Vásárán 

A cudar idő ellenére 7 500 látogató volt kíváncsi a hétvégén megszervezett Magyar Ízek Tavaszi Vásárára, ahol több mint ezer hamisítatlan hazai élelmiszer termékből válogathattak az érdeklődők, emellett színes gasztronómiai és kulturális programok is várták őket. A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt a kiváló minőségű magyar élelmiszer széles kínálatából.

Fákat vágató politikusoknak is 

A kihalás szélére sodorja a korhadt fát fogyasztó bogarak egy részét a fák eltűnése szerte Európában - figyelmeztet új jelentésében a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).

Zenél a város egy klasszikus - és komolyzenei koncertsorozat 

A Zenél a város egy klasszikus - és komolyzenei koncertsorozat, amely idén első alkalommal kerül megrendezésre.

„A verseny működik” 

— jelentette ki Michael O’Leary, majd hozzátette: „Utálom a szabályozást” A légi közlekedés fenegyerekétől nem hatnak meglepően az ilyen kijelentések, különösen abban a kontextusban nem, amiben a légi közlekedés globalizációra gyakorolt pozitív hatásait vesézik ki sokat hibáztatott, de még mindig álló európai korlátok között. Mint tették azt kedden, Brüsszelben, a 15 légitársaságot tömörítő lobbiszervezet, az Airlines For Europe (A4E) csúcstalálkozóján.

Elmúlt a terrorfélsz Európában? 

Az európai városok marketing szövetsége, a European Cities Marketing (ECM) nyilvánosságra hozta a tavalyi évre vonatkozó statisztikáit a soron következő European Cities Benchmarking Report előztetes adatai alapján. A felmérés 65 város 456,9 millió vendégéjszakáját vizsgálta.

A két legfőbb hívószó a Balatonnál: strand és kirándulás 

A Staffino és a Hive Creative közös felmérést készített, melynek során kilenc Balaton-parti várost és környékét vizsgáltak. Az eredményből egyértelműen kiderül, hogy a vizsgált városok közül Siófok és Balatonfüred fej-fej mellett haladva áll a népszerűségi ranglétra első helyén. Őket követi Tihany, Badacsony és Keszthely, majd Fonyód, Balatonkenese, Balatonföldvár és Balatonalmádi következik a sorban.

Hazai ízek az AMC szakácsversenyén 

Az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett, idei „Hazai ízek, hazai asztalokon 2018” elnevezésű szakiskolai szakácsverseny elődöntőjét március 3-4. között rendezték meg.

Kolbászoljon Gyulán! 

Idén is a Kolbász- és sódarmustrával indul a gasztrokulturális fesztiválok szezonja Gyulán. A rendezvényre március 16. és 18. között várják a közönséget a várkertben.

Nőnapi borkóstoló női borászokkal 

Kizárólag női borászok részvételével rendezik meg a Cherchez la femme elnevezésű sétáló kóstolót a nemzetközi nőnapon, csütörtökön a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelben, ahol huszonnyolc pincészet mintegy nyolcvan borával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Szabad egy táncra? Ja, és a villamosjegyét! 

Társasági rendezvényekre, baráti összejövetelekre alkalmas bulivillamos fog várhatóan már az idén ősszel közlekedni Prágában - jelentette a cseh sajtó.

Németországból irányították reptereink légiforgalmát 

Sikeres volt a helyszíntől független online légiforgalmi irányító rendszer tesztelése - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. hétfőn.

Osztrák szolgáltatókkal ismerkedhet! 

Itt a tavasz, amely elhozza hozzánk Ausztriát!

Milyen, amikor a sok utas hideg februárral társul? 

2018. februárban is tovább nőtt a debreceni utasforgalom. 26%-kal többen, mintegy 22 765-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabb fejlődő repülőterét. Ez minden idők legerősebb februári utasforgalma volt a Debrecen Airporton - tudtuk meg kedden a repülőtér illetékeseitől.

Imádták a vendégek az idei Kávébár Bazárt 

Jövőre a program tovább nő, és valószínűleg tágasabb helyszínre költözik, ígérik a szervezők.

Havanna és a Eurowings 

2018. október 30-tól heti egyszer közlekedik Münchenből Havannába a német Eurowings közvetlen járata — derül ki az Airlineroute keddi hírcsokrából.

„Optimizmus és folyamatos növekedés” 

„Optimizmus és folyamatos növekedés. Ez jellemzi a nemzetközi és a hazai turizmust, és ez a két tényező határozta meg a most véget ért 41. Utazás kiállítást is. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba 23 ország 280 kiállítója hozta el újdonságait. A belföldi díszvendég Hévíz, a külföldi ezúttal Marokkó volt” — fogalmaznak szerkesztőségünknek vasárnap megküldött közleményükben.

Megvan Magyarország legjobb sommelier-je! 

A Magyarország Sommelier Bajnoka 2018 címért színvonalas, nemzetközi szabályoknak is megfelelő versenyen mérték össze tudásukat a borszakértők.

Bécs megelégelte, hogy szanaszét hevernek a kölcsönkerékpárok 

Az osztrák főváros szigorú szabályozásra szánta el magát. A kölcsönzőcégeknek megadott határidőn belül el kell szállítaniuk a meghibásodott, vagy rossz helyen leállított kerékpárokat, különben akár 700 euró bírság is kiszabható rájuk. Az új rendelet olyan cégekre vonatkozik, amelyek fix dokkoló állomás nélküli kerékpárokat üzemeltetnek. A szabályozás két hónap múlva lép életbe — közölte hétfőn Bécs város budapesti képviselete.

Európai Örökség lett a Dohány utcai zsinagóga 

A döntés eredményeként immár 38 történelmi helyszín büszkélkedhet a kitüntető címmel — közölte hétfőn az Európai Bizottság magyarországi képviselete.

Nem lacafacázik Bécsben a Wizz Air 

2019 első negyedévében újabb kilenc járatot indít Schwechatról - derül ki az Airlineroute friss hírleveléből.

Okostelefonos hotel nyílt a pesti Bulinegyednél 

Bombaüzlet, és mindössze egy okostelefon kell hozzá. Az meg kinek nincs?

Moszkva még közelebb került 

Oroszország nemzeti légitársasága idén júliustól már napi négy alkalommal repül a magyar főváros és Moszkva Seremetyevó repülőtere között, ezzel egy év alatt megduplázta a kapacitást ezen az útvonalon. A napi negyedik járat, amely koradélután közlekedik, jelentősen javítja az átszállási lehetőségeket a Távol-Kelet felé - közölte hétfőn a Budapest Airport.

Kambodzsába utaztat? Jó, ha erről tud 

2017-ben kezdte meg működését Kambodzsa legújabb légitársasága a Lanmei Airlines ( LQ ). Bővülni fognak.

És hamarosan a sötétség! 

Ahogy az elmúlt több mint 10 évben, úgy március 24-én idén is lesz WWF Föld Órája. A szimbolikus 60 perces sötétség mellett azonban a világ legnagyobb önkéntes akciójának üzenete megújult: a kezdeményezés ezúttal a természeti értékekre hívja fel a figyelmet. A hazai főszervező, a WWF Magyarország izgalmas kihívást indított az esemény alkalmából.

A dínóknál találkoztak a geoparkok 

Romániában tartottak találkozót a Dunai GeoTúra Projekt résztvevői 8 országból.

Mi vagyunk a rejtett tartalék 

Csángó Dániel korábban életképtelennek tartotta a fogyatékkal élőket. Nem tudott velük mit kezdeni, ha a járdán sétálva látott egy kerekes székest szembejönni, inkább átment a túloldalra. 14 éve, amikor főiskolás volt, egy barátja elaludt a volán mögött, autóbalesetet szenvedtek, és Dániel ötös nyaki csigolyája eltört. Csángó Dániel az Utazás kiállításon  fogyatékossággal élők foglalkoztatása címmel adott elő.

Március 12-étől a Liszt Ferenc-repülőtér egy futópályával üzemel 

A Budapest Airport pénteki közleménye szerint folytatódik a rövidebb és régebben épült 1-es futópálya felújítása, emiatt március 12. és június 30. között a Liszt Ferenc-repülőtér egy futópályával üzemel.

Egy fürdőt is lehet gazdaságosan üzemeltetni! 

Sok-sok plusz szolgáltatással.

Süllőfészek, ösvény, kilátó 

Megújítja a Gemenc Zrt. a Szekszárd mellett fekvő, sötétvölgyi horgásztó környezetét, ahol új kirándulóközpont, családi piknikrét és játszótér épül, valamint felújítják a Várhegy-kilátóhoz vezető ösvényt.

A raktárban is kiállítanak majd 

Több mint 472 millió forintból újítják fel a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumot. A munkálatok várhatóan áprilisban kezdődnek és év végén fejeződnek be.

Sorozatfüggők hajrá! 

Kiállításai ugyan bezártak, alapítását azonban idén is megünnepli a Néprajzi Múzeum egy olyan online sorozat indításával, amelyek az egyes gyűjtemények kulisszatitkait, a költözés fázisait és a hónap műtárgyát dolgozzák fel.

Menjünk-e az arab országokba nyaralni? 

A Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság szervezésében előadássorozatot tartottak az Arab világ és a turizmus témakörben március 3-án az Utazás kiállításon. Az egyik téma a „A turizmus biztonsági kihívásai a Közel-Keleten és Törökországban” volt, a témáról N. Rózsa Erzsébet egyetemi docens, az MTA KRTK Világgazdasági Kutató Intézet munkatársa tartott előadást.

Óvakodj a kókler bloggerektől! 

Miként érdemes turisztikai szolgáltatóként felhasználni a marketingben a bloggerek és influencerek tevékenységét? Elmondja egy régi motoros.

A turizmus-vendéglátásból sok munkavállaló hiányzik 

Az Utazás kiállításon Bándoli Attila, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) alelnöke a munkaerő piaci problémákról beszélt.

Összefogva mutatta be 2018-as katalógusát 

Az Unitravel Utazási Iroda, a Mouzendis Travel és a TdM Travel Tours közös katalógus-bemutatóra invitálta a viszonteladókat és a szaksajtót.

"Nem munkaerőhiány van, hanem képesség- és képzettség hiány" 

„El se jött próbanapra.” „Felvettem, még le sem telt a próbaidő, de már felmondott.”  „Az első néhány nap után világossá vált, hogy mégsem ő az ideális jelölt az adott pozícióra, nem is ért hozzá.” – Ön is hallott, ne adj isten mondott már ilyesmit? Lehet, hogy a munkavállalóval van a gond, de lehet, hogy a cég is tehet többet, hogy elkerülje ezt a problémát. Tóth-Nagy Péter, HIVE Creative Kft. Ügyvezetője, az Utazás kiállításon tartott előadásában az Employer Branding-ről, a munkáltatói márkáról beszélt.

Kutyabarát helyek, figyelem! 

Új térképes keresőprogram készül hazai kutyabarát vendéglátó- és szálláshelyekről.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére