Két OKJ-s szakma megszerzését is támogatja az állam 

Szeptembertől még többen kaptak esélyt arra, hogy piacképes végzettséget szerezzenek - a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: az állam már nemcsak egy, hanem két OKJ-s szakma megszerzését is támogatja, ha a tanulmányokat az iskolarendszerben végzi a tanuló.
Szeptemberben felbukkannak az üzletek polcain a szekszárdi palackok

Szeptemberben felbukkannak az üzletek polcain a szekszárdi palackok 

Szeptember közepén válnak elérhetővé az első, szekszárdi palackba töltött borok. A borvidék nevét magán viselő üvegbe kizárólag szekszárdi kadarkák, kékfrankosok és bikavérek kerülhetnek.
Felvásárolta az Expedia az Orbitzot

Felvásárolta az Expedia az Orbitzot 

Az Orbitz online foglalási portál így kivonult a New York-i tőzsdéről.

Kitörnének a fővárosok árnyékából a V4-ek második legnagyobb városai 

Turisztikai együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot a visegrádi négyek - Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország - második legnagyobb városainak turisztikai vezetői pénteken Debrecenben.

Már foglalható a Kartago Tours téli árualapja 

Többek között Egyiptomba, a Zöld-foki szigetekre és az Egyesült Arab Emírségekbe.

Gyepvasércolvasztás és lángorgona-bemutató is lesz az új ózdi élményparkban 

Magyarországon egyedülálló ötlet kivitelezése zajlik Ózdon: élménykomplexumot alakítanak ki egy elhagyatott vasgyárból.

Íme a Gastro Design 2015 közönségszavazásának jelöltjei 

A Gastro Design 2015 döntősei közül szakértő zsűritagjaink 6 vendéglátóhelyet javasoltak a Gastro Design 2015 közönségdíjára. Kattintás után látható a jelöltek névsora és indulhat a szavazás!
Összefogott a BFTK és a Kodolányi János Főiskola

Összefogott a BFTK és a Kodolányi János Főiskola 

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a két intézmény, mely közös kutatási és képzési programokra, rendezvényekre, pályázati projektekre terjed ki.
Egzotikus ízekkel csábít a Karib-térségbe a Condor

Egzotikus ízekkel csábít a Karib-térségbe a Condor 

Quesadillas, chili con carne, grillezett kókusztejes garnélanyárs, héjában sült édesburgonya, fajitas – ez volt a menü a Condor múltkori budapesti rendezvényén, amelyen a meghívottak főztek maguknak.

Kiemelt jelentőségű projekt lett a kongresszusi központ építése 

Az új budapesti konferenciaközpont megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította az állam.

Guinness-rekordot állítottunk fel a kutyaetetésben 

A III. Gödöllői Ebugatta Napon mutatkozott be a Magyar Turizmus Zrt. kutyás turizmust népszerűsítő kampánya. A szeptember 13-i eseményre közel 400 kutya és gazdija látogatott el. A rendezvény egyik legfontosabb része a PettBull SzuperKutyák funkcionális kutyaeledel-evő magyar és Guinness-rekord-kísérlete volt, melyet az MTVA is élőben közvetített. A kísérletben 197 kutya evett egyszerre egy helyen, 5 percen át, ezzel felállítva a tömeges kutyaetetés – eddig példa nélküli –rekordját.

Ázsiai légitársaságok foga fáj a Croatia Airlines-ra 

Korábban az indoznéz Garuda Indonesia és a kínai Hainan Airlines, most a Korean Air és az EVA Air szerezne részesedést a horvát nemzeti légitársaságban.

Íme az ország kedvenc sajtja 

Tizenhét ország legkiválóbb sajtjai közül a magyar Pater lett az abszolút győztes a III. Nemzetek Sajtversenyén.

MUISZ elnökségi ülés az Opera Garden Hotel & Apartments szállodában 

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége 2015. szeptember 16-án elnökségi ülést tartott, melyhez a helyszínt az Opera Garden Hotel & Apartments biztosította.

Turisztikai és diplomáciai siker az új Budapest-Toronto járat 

A Star Alliance légitársasági szövetség tagja, az Air Canada Rouge járata 2016 júniusától heti háromszor közlekedik Toronto és Budapest között a nyári időszakban, ezáltal Budapest elérhetővé válik az Air Canada észak-amerikai hálózatán keresztül is. A járatindítás jelentősen hozzájárul az amerikai és kanadai beutazó forgalmunk bővüléséhez mind a szabadidős, mind pedig az üzleti turisztikai szegmensben. 

Ismeri a velencei lagúnavilág szivárványos szigetét? 

A velencei lagúnavilág egyik különleges szigete Burano, ahol a szivárvány szinte minden színében pompázó házakban lehet gyönyörködni. A település a turisták egyik kedvenc itáliai célpontja, amely a csipke- és a csónakkészítésről is nevezetes.

SIRHA Budapest májusban 

A 2016 májusában Budapest ad otthont a Sirha nemzetközi szakkiállításnak, mely várhatóan 350 kiállítót és 20 000 látogatót vonz a magyar fővárosba, s egyúttal a világ legnagyobb presztízsű gasztronómiai eseményének, a Bocuse d’Or európai döntőjének is otthont ad majd. Ezzel Budapest csatlakozik a Sirha hálózathoz, amely a legrangosabb szakkiállításokból áll és olyan városok a házigazdái, mint Lyon, Genf, Isztambul, Rio de Janeiro és hamarosan Mexikóváros. A sikeres 2014-es debütálás után a Gourmet by Sirha Budapest ezúttal már Sirha Budapest néven kerül megrendezésre.

Műszaki hiba esetén is jár a kártérítés a járatkésés miatt 

Szeptember 17-én, csütörtökön az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a légi utasok akkor is jogosultak a kártérítésre, ha a járat műszaki okok miatt késik.

Jön az olcsó repülőjegy London és hat kanadai város között 

Hat kanadai városból indít Londonba járatot a WestJet diszkont légitársaság 2016-ban.

Két nap, ami országszerte az örökségeinkről szól 

Háromszáznál is több helyszín nyitja meg kapuit és több mint 650 programmal, sétákkal, tárlatvezetésekkel és máskor nem látható épületrészek bemutatójával várják a látogatókat a Kulturális örökség napjain, szeptember 19-én és 20-án.

Ekkora tűzfalfestést még nem látott Budapesten 

Egy VII. kerületi iskola udvarán készült el Magyarország eddigi legnagyobb egybefüggő tűzfalfestése.

Újraindulnak a vonatok Ausztria és Magyarország között 

Péntektől visszaáll a vonatközlekedés Ausztria és Magyarország között - közölte az osztrák vasúttársaság (ÖBB) csütörtökön. 

Nemzeti Vágta: vonattal olcsóbb 

Ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START a 2015. szeptember 19-20. között zajló „Nemzeti Vágta 2015” rendezvényre utazóknak. A GYSEV járatait nem érintő kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati és Budapest-Déli pályaudvarig.

Így készül a turisták fogadására Domoszló 

Az elkövetkező négy esztendő egyik fő tennivalója Domoszlón a turizmus fejlesztése lesz – mondta lapunk érdeklődésére Havelant István polgármester. A mátraaljai faluban ugyanis ebben látják a helyi gazdaság jövőjét.

Imázsfilm készült Lillafüred térségéről 

Észak-Magyarország csodái címmel szabadon felhasználható turisztikai kampányfilm készült a turisztikailag kiemelt jelentőségű Lillafüred és Miskolctapolca térségéről - közölte a Lillafüredi Sport- és Kalandpark kommunikációs ügynöksége az MTI-vel.

Péntektől tartják a Mátrai Szüreti Napokat Gyöngyösön 

Koncertek és gasztronómiai bemutatók is színesítik a pénteken kezdődő Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivált Gyöngyösön.

Színbe borult a BAH-csomópont 

Színes falfestmények kerültek a budapesti BAH-csomópont pilléreire, a pop-art világához közelálló alkotásokat a Színes Város Budapest Fesztivál részeként a londoni Luke Embden készítette - tájékoztatták a szervezők az MTI-t szerdán.

Milánóba utaztak a Szépművészeti Múzeum csúcsművei 

A milánói Palazzo Realéban nyílik kiállítás Raffaellótól Schieléig címmel szerdán a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 76 legfontosabb kincséből.

Pincetúrák, hajókázás, ínyencségek: idén ősszel is nyitva a Balaton 

2015-ben már második alkalommal maradnak nyitva az ajtók és kapuk a Balatonnál - szeptember 25. és október 5. között várja a régió az őszi Balaton, a kiváló borok és az autentikus balatoni ízvilág szerelmeseit.

Ingyenes koncertet ad az ETI magyarországi ügyvezetője 

Andreas Hámorszky zenekarának számai először hallhatók Magyarországon.

Heti kétszer repül Budapestről Birminghambe a Wizz Air 

Ünnepélyes keretek között indította el a Wizz Air legújabb, birminghami járatát Budapestről. A járat a jelenlegi menetrendi időszakban kedden és szombaton repül a nyugat-angliai nagyvárosba.

Szállodák is pályázhatnak az Ingatlanfejlesztési Nívódíjra 

Szeptember végéig lehet pályázni a 17. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjra, melyre szállodák is jeletkezhetnek - hívja fel a szakma figyelmét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.

Kikötő, hotel, étterem: új szintre emelkedik a balatoni vitorlázás Alsóörsön 

Javában zajlik a Balaton északi partjára, Alsóörsre tervezett „új típusú” kikötő építése. 395 millió forint európai uniós támogatás segítségével több mint 200 hajóhelyes vitorlás kikötő, professzionális hajószerviz, hotel és minőségi étterem fog megvalósulni. A korszerű, minden igényt kielégítő Alsóörs Marina kikötő kapcsolódó szolgáltatásaival új szintre emeli a balatoni vitorlázást és ezáltal erősíti Alsóörs turisztikai vonzerejét.

Ellentmondó állítások az Egyiptomban lelőtt turistákkal kapcsolatban 

A nyolc mexikói turista és négy egyiptomi halálát okozó, tévedésből végrehajtott hadművelet körülményeinek átfogó és átlátható kivizsgálását követelte szerdán Kairóban a mexikói külügyminiszter.

Óriási magyar siker: sajtban nagyok vagyunk 

A magyar sajtot senki sem tudta lekörözni: megnyertük a Nemzetek Sajtversenyét.

Európai mobilitási hét: gőzerővel épülnek a kerékpárutak 

A kormány elkötelezett a kerékpárutak építése mellett, 2010 és 2014 között 530 kilométer ilyen út épült, és nemrég megnyílt egy tízmilliárd forintos keret a további fejlesztésre - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az európai mobilitási hét megnyitóján szerdán Budapesten.

V. Villányi Prémium Bormustra 

Az XIX. Európai Bordalfesztiválon rendezi meg a Villányi borvidék hagyományos borkóstoló rendezvényét 21 pincészet részvételével. A mustrán kizárólag premium minősítésű borokkal találkozhat a közönség.

Turistaút, kilátó, tanösvény: 171 millióból fejlesztették Erdőspusztát 

Turistautak rendbetételével, új kilátó építésével tette élményekben gazdagabb, komfortosabb kirándulóhellyé a Debrecen melletti Erdőspusztát és az Országos Kékkör kezelésében lévő szakaszát a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. 

Mi van a darált húsban? 

Az utóbbi időben a húsok jelölése több ízben is változott. A csomagoláson található jelölés jó néhány kötelező elemmel bővült azért, hogy a fogyasztók pontosabb információt kapjanak a hús származási helyéről és a húskészítmény összetételéről. Milyen jelölések segítik a könnyebb eligazodást, ha húst szeretnénk venni?  A HáziPatika.com összegyűjtötte a legfontosabbakat.

NiT: állítsák vissza a 18 éves korhatárt a belföldi fuvarozásban! 

Írásban fordult az Európai Bizottsághoz a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete annak érdekében, hogy állítsák vissza a 18 és 21 éves korhatárt a belföldi fuvarozásban, mivel az utánpótlás egyre nehezebben oldható meg.

A Disneyland a megoldás a környezetszennyező cégek kiszorítására 

Több mint 150 kiemelkedően környezetszennyezőnek ítélt vállalat, üzem lesz kénytelen bezárni vagy elköltözni az épülőben lévő sanghaji Disney Resort, a kínai Disneyland környékéről - ismertette a határozatot a kelet-kínai metropolisz illetékes hatósága a honlapján.

113 km-es kerékpárút köti össze az Ormánság látványosságait 

A turizmus lendítheti fel az ország egyik leghátrányosabb térségét.

Magyar egészségipari konferencia a milánói világkiállításon 

A Magyarországra irányuló külföldi befektetések ösztönzése, a magyar termékek és szolgáltatások exportképességének növelése a célja annak az Egészségipari Konferenciának, amelyet a Milánói Expo magyar pavilonjában a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében tartottak. A konferencia programjában kiemelt hangsúlyt kapott a magyarországi szolgáltatások és kutatás-fejlesztési-innovációs eredmények bemutatása mellett az olasz-magyar gazdasági kapcsolatok erősítése.

Nagy-Britanniában a máltai turisztikai képviselet a nyerő 

A legjobb európai turisztikai iroda díját nyerte el a Máltai Idegenforgalmi Hivatal a szigetországban.

Bikafuttatást próbáltak megakadályozni az állatvédők Spanyolországban 

Állatvédők próbálták megakadályozni a Toro de la Vega nevű bikafuttatást az észak-spanyolországi Tordesillas településen kedden.

600%-kal dobta meg Milánó turizmusát a világkiállítás 

Özönlenek a külföldi turisták Milánóba, amióta megnyílt az expó.

Az idén is imádják a magyarok Horvátországot 

A Horvát Turisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a magyarok ott vannak a tíz legfontosabb küldőország között Horvátországban. 

Rekordot döntött az OTP SZÉP kártya 

Három hónap alatt 23 milliárd forintnyi juttatást használtak fel az OTP SZÉP kártya birtokosai. Ezzel az idei lett az eddigi legsikeresebb nyári szezon az első kártya kibocsátása óta. A napi 257 millió forintos költésből a vidéki régiók közül legnagyobb részben a balatoni részesedett. Itt 3,3 milliárd forintot használtak fel a pihenni vágyók.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére