Megvan az Irodák Viadala második továbbjutója

Megvan az Irodák Viadala második továbbjutója 

A JTB Hungary győzelmével zárult az Amadeus által meghirdetett Irodák Viadala második fordulója. Már csak egy hely kiadó a döntő mezőnyében.
Tokaji borokba fektet pénzt George E. Pataki

Tokaji borokba fektet pénzt George E. Pataki 

Bemutatkozott a tokaji borvidék egyik legújabb pincészete a 25. Budavári Borfesztiválon. Ez a Breitenbach Tokaj Pincészet, amelyben többek közt a magyar származású vezető amerikai politikus, George E. Pataki is fantáziát lát.
Középpontban a megújuló energia az új, erdőspusztai élményparkban

Középpontban a megújuló energia az új, erdőspusztai élményparkban 

Felavatták kedden a Hajdú-Bihar megyei Erdőspusztán 282 millió forintból létrehozott élményparkot a Club Hotelben tartott projektzárón, a beruházás 60 százalékos európai uniós és állami támogatással valósult meg.

Itt a hazai Bocuse-selejtező névsora, mangalicával körítve 

Lezárult a Magyar Bocuse d’Or Akadémia pályázata, a mai napon a neves szakemberekből álló zsűri értékelte a pályázatokat, és döntött arról, hogy a világ leghíresebb szakácsversenyének december 13-án esedékes magyar selejtezőjén kik mérhetik össze tudásukat.

14,5 milliárdos támogatással válik operaközponttá Kőbánya 

Az Opera másolata készül el a kőbányai Eiffel-csarnokban. Két színpad ad teret a próbáknak, és a komplett kiszolgáló műhelyek költöznek a korábban védettnek nyilvánított négy épületből álló együttesbe. A kormány még augusztusban döntött arról, hogy a beruházást kiemelt projektként kezeli.

Mindenkit megelőzött az AccorHotels Iránban 

Az AccorHotels francia csoport az első nemzetközi szállodalánc, amely megkezdi működését Iránban. Európa vezető szállodaipari cége két szállodát nyit a közeljövőben Teheránban, az erről szóló megállapodást kedden írják alá az iráni Aria ­Ziggurat céggel, az épületek tulajdonosával - írta a Le Figaro című napilap.
Török támadás a budai várban

Török támadás a budai várban 

Török gyártmányú, Karsan ATAK márkájú midibuszok közlekednek hamarosan a budai várban.

Okos városi megoldásokkal készül Debrecen 

Kellemes kényelmes városokban élni, ahol jó ötletek könnyítik a lakosság életét. Debrecen modern, okos városi szolgáltatásokat kíván nyújtani az ott élőknek. A tervekről a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék konferenciáján hallottunk, de a témáról külön is megkérdeztük az előadót.

GDS-díj: bepanaszolták a Lufthansát az Európai Bizottságnál 

A Lufthansa-csoport által szeptember 1-jén bevezetett disztribúciós díjat már nem csak az utazási irodák és GDS-ek bírálják, hanem az egyik, GDS-ek érdekeit védő szervezet egyenesen az Európai Bizottság elé vitte az ügyet.
Újdonságokkal vár 9. Street Food Show

Újdonságokkal vár 9. Street Food Show 

Szeptember 19-20. közt immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Street Food Show-t és a rendezvény történetében másodszor a város legimpozánsabb pontján, az Andrássy úton, az Európai Mobilitási Hét csúcspontjának számító Autómentes Hétvége keretén belül. A bevált slágerek mellett lesz sok új árus, kitelepül a Belvárosi Piac Giannival, Szabó Győzővel, Bíró Lajossal, jön Lakatos Márk a tihanyi Lakatos Műhellyel és az erőteljes sörfelhozatal mellett borokat, koktélokat, pálinkákat, pezsgőket is töltenek.

A nagy számok törvénye 

25 éve nyílt meg a hely a Vár tövében a vendéglátóhely, 17 éve van együtt a két tulajdonos – Molnár Attila és Nyíri Szása -, mindketten az orosz konyha szerelmesei, fél éve pedig elég nagy változáson esett át a mindig is fine dining étteremként működő hely, az Arany Kaviár.

Telt házas volt a HSM találkozója 

Újabb telt házas HSM találkozóra került sor "Médiatervezési tippek, hogy ne csak szezonban legyenek vendégeid" címmel.

Szálloda is lehet a CIB egykori székházából 

Kivárva a kedvező piaci hangulatot és az árak emelkedését, piacra dobja két, nagy értékű fővárosi ingatlanát a CIB Csoport. A Szabadság téri két épület szálloda kialakítására is alkalmas.

A hazai turizmust élénkítik az Emírségekbeli cégek beruházásai 

A légi járatok és a szállodaipari beruházások mellett most a magyar vállalkozások számára nyílnak új lehetőségek az Egyesült Arab Emírségekben a két ország között a napokban megszülető Gazdasági Együttműködési Megállapodásnak köszönhetően. Ezt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette ki az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével, Szultán bin Szaíd Al Manszúrival folytatott megbeszélését követően.

Már a megnyitója előtt díjra jelölték a Kajahu éttermet 

Különleges eset, hogy már a megnyitója előtt díjra jelöljenek egy éttermet. A Kajahu esetében viszont ez történt, hiszen kategóriaalkotó kreativitás, technika és dizájn találkozik egy letisztult, modern köntösben. Ezt a szakemberekből álló Gastro Design zsűrije sem hagyhatta figyelmen kívül.

Chaine siker: Mede Ádám 3. lett! 

A Budapesten megrendezett 39. Ifjúsági Szakács világbajnokságon 22 fiatal séf vett részt. Hazánkat Mede Ádám (Onyx étterem) képviselte, aki feljutott a dobogóra.

Kvassay Jenő Terv 2015 - Készül a nemzeti vízstratégia 

Hazánk páratlan természeti adottsága, hogy gazdag felszíni és felszín alatti vizekben, ivóvízben és termálvízben, a hasznosításuk azonban elmarad a lehetőségektől.

Disztribúciós díj: a szakma bírálja a Lufthansa lépését 

Utazási irodák és GDS-ek egyaránt bírálják a Lufthansa döntését, hogy 16 eurós disztribúciós díjat vezetett be minden, GDS-rendszeren keresztül történő foglalás után. Megkérdeztünk néhány piaci szereplőt, mit gondolnak a plusz költségről, de a Lufthansa kommunikációs igazgatója is megszólalt a témában.

A török fővárosban már Budapest utca is van 

Budapestről neveztek el utcát pénteken a török fővárosban, az ünnepségen részt vett Tarlós István budapesti és Melih Gökcek ankarai polgármester.

Tartják a helyüket a világ legnagyobb légicégei 

A Boeing, az Airbus és a Lockheed Martin a világ első három legnagyobb légiipari cége, az első hat helyezett sorrendjében nem történt változás a tavalyi évhez képest - derül ki a FlightGlobal légügyi szaklap és a PricewaterhouseCoopers közös kimutatásából.

Vulkáni tevékenység miatt menekítették a turistákat Japánban 

Hatalmas füstfelhő ömlik Japán egyik vulkánjából, a hegy 2-4 kilométeres körzetét kiürítik.

A DER Touristik felvásárolhatja a Kuonit 

A REWE Csoport turisztikai ága, a DER Touristik ma bejelentette, hogy mind az Európai Unió, mind Svájc versenyhatóságai feltételek nélkül jóváhagyták a svájci Kuoni Travel Holding Ltd. teljes európai utazásszervezői és utazási irodai üzletágának felvásárlását. A tranzakció, amelyet 2015. június 22-én jelentett be a REWE Csoport, ezzel teljessé vált.

Közel 600 millió forintból az ország egyik legmodernebb fürdője jött létre 

Átadták a csaknem 600 millió forintból az Európai Unió támogatásával megújult Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt szombaton.

Münchenben is leszáll a Star Wars híres robotja 

Nagytestvért kapott az All Nippon Airways-től a Csillagok háborúja híres robotfigurája, R2-D2 - méghozzá egy repülőgép formájában.

110 új Airbus A321neo-t vásárol a Wizz Air 

Listaáron közel 14 milliárd dollár értékben 110 darab új Airbus A321neo típusú repülőgép megvásárlásáról írt alá megállapodást a Wizz Air. Az üzlet megvalósulásához a részvényesek jóváhagyása is szükséges.

Két budapesti fürdőben kezdődött komoly fejlesztés 

Szeptember elején megkezdődött a Paskál fürdő bővítése, ugyanakkor elindult a Széchenyi gyógyfürdő gépészeti korszerűsítése is.

Tévedésből lőttek le turistákat az egyiptomi biztonsági erők 

Egyiptomi biztonsági erők tévedésből tüzet nyitottak egy turistacsoportra a Nyugati sivatagban, mely során 12-en életüket vesztették. A turistacsoport engedély nélkül tartózkodott a területen.

Visszavonta a Korzika Holidays engedélyét az MKEH 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal munkatársai egy helyszíni ellenőrzést követően állapították meg, hogy az utazásszervező nem képes teljes körűen lebonyolítani utasai elutazását. A 21 éve működő iroda munkatársai honlapjukon búcsúztak el az utasoktól.

Látták a Coca-Cola márkázott buszmegállóját? 

A 15-ös és a 115-ös busz megállójában van szobabicikli és pedálosszék is. 

Műholdak fogják vezérelni a jövő önjáró hajóit 

A fedélzeti legénység nélkül működtetett vízi járművek számos előnnyel rendelkeznek hagyományos társaikhoz képest.

Nézzenek meg sok-sok plakátot az ARC kiállításról! 

Talán soha nem volt még olyan politikus az ARC, mint idén – mondta el Geszti Péter, az ARC plakátkiállítás egyik alapítója a 15. alkalommal megrendezett esemény pénteki sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a plakátkiállítás győzteseit is. A győzteseket nálunk is megnézhetik, és mellette még sok-sok plakátot a kiállításról.

Egész hétvégén nem jár az osztrák vasúttársaság Bécs-Budapest járata 

Egész hétvégén nem indulnak vonatok Bécsből Magyarországra - közölte az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szóvivője pénteken.

Videóban üzen Magyarország a külföldi turistáknak 

A rendelkezésre álló adatok alapján a tavalyi rekordév után idén újabb rekordot dönthet a turizmus Magyarországon.

Már fenik a kést a konyhában 

Gőzerővel készülnek a magyar versenyzők az október eleji prágai szakács világversenyre. Skót lazacból, holland borjúbélszínből és 64%-os kakaótartalmű csokoládéból kell majd időre dolgozniuk.

Szálljon meg a Marriottban, máris Ruandában találhatja magát! 

A Marriott hamarosan bármelyik vendégét „elrepíti” Chilébe, Ruandába vagy Pekingbe – mindezt úgy, hogy közben ki sem kell mozdulni a hotelszobából.

Gerbeaud keresztelő 

Ha esik, ha fúj... Szakadó esőben, kissé barátságtalan időben várta megnyitó partiján vendégeit szeptember 10-én este Buda új topgasztronómiai helye: az Émile. A Vörösmarty-téri Gerbeaud-kávéház fogalom a külföldiek körében. A tokaji bor, a téliszalámi és a piros paprika mellett ezt keresik (fel) a legtöbben a hozzánk érkező turisták.

Új-Zéland, Peru és Dél-Afrika a Fehérvár Travel téli árualapjában 

Megjelent a Fehérvár Travel 2015/2016. téli programfüzete, mely a tavaly ilyenkor kiadotthoz képest tovább bővült, így már 49 különböző program közül választhatnak az utazni vágyók.

Kétmillió kilométert tett meg a tiszafüredi mozdonymatuzsálem 

Helyi kezdeményezésre, közadakozásból újult meg a tiszafüredi vasútállomáson immár több mint három évtizede szoborként álló mozdonymatuzsálem. Az Tisza-tavi városban az idei nyáron az egyik kiemelkedő turisztikai látványosság volt a megszépült, fényes feketén csillogó gőzös.

Kihirdették a World Travel Awards európai nyerteseit 

Nincs magyar turisztikai szolgáltató a World Travel Awards idei európai szintű díjazottjai között, csak az országos ragsorban születtek első helyezettek.

A menekülthelyzet nem érinti a hazai turizmust 

A hazai turizmust nem érinti a migráció, nem alakult ki drámai helyzet, az eddigi sikereket folytatni lehet - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtökön este az M1 aktuális csatornán.

Elkészült Budapest első akadálymentes mobil turistatérképe 

Egy rövid városnéző séta és sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. és a Route4U a magyar startup által fejlesztett, akadálymentes városi közlekedést segítő mobilapplikációt. A díjnyertes web- és mobilalkalmazás az akadálymentes turizmus élénkítéséhez is jelentősen hozzájárulhat.

Budapesti szállodákat díjazott az Expedia 

Világszerte összesen 650 szálláshely, köztük négy budapesti szálloda nyerte el az Expedia Insider’s 2015 díjat.

Az Avenida Travel nyerte az Irodák Viadala első fordulóját 

Lezárult az Irodák Viadala első fordulója, ahol egy párizsi és egy lisszaboni gasztrotúra lehetőséget értékelhetett a nagyközönség. A szavazatok összesítése után kiderült, hogy a többség a lisszaboni utazási ajánlatot választaná!

Végvári vitézek tere nyílt Egerben 

Az Egri Vitézlő Oskola tagjainak bevonulásával és fegyverropogással vette kezdetét szerdán délután a hevesi megyeszékhely belvárosában a Végvári vitézek terének avató ünnepsége. Egy évi munka után készült el az új tér, a valamikor Szúnyogi közhelyén, amely megváltozott környezetben Eger új színfoltja lett.

Kínai cég vásárolt be a Travel Service-ben 

A kínai CEFC egyelőre 10%-át vásárolta meg a Travel Service-nek, de ennél nagyobb részesedést fog szerezni a cseh légitársaságban.

Újabb cukrászüzemet leplezett le a NÉBIH 

Folytatta a cukrászüzemek célellenőrzését a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). Ezúttal egy Pest megyei üzemnek függesztették fel azonnali hatállyal a működését az ott tapasztalt súlyos higiéniai problémák miatt. Az eljárás még tart, az egység tulajdonosa több százezer forintos bírságra számíthat - olvasható a NÉBIH oldalán.

Szállodai vezetők az alacsonyabb áfa mellett 

Hazai szállodavállalatok vezetőit szólaltatja meg friss cikkében a Figyelő. Az írásból kiderül, hogy a szakemberek szerint szükséges lenne a jelenleg 18%-os hazai szállodai áfaszint csökkentése. 

Új, magyar nyelvű e-útikönyvvel fedezhetjük fel Londont 

A szokásos látnivalók mellett az e-útikönyvben olyan érdekességeket találhatunk, mint látogatás egy börtönmúzeumba, egy sörfőzdébe vagy egy 19. századi műtőbe, de a hajókázás sem maradhat ki a Regent’s-csatornán.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére