Friss
Átírná az EU a freemium modell szabályait
Az Európai Unió képviselői tárgyalásra hívták a Google és az Apple jogi képviselőit, hogy megegyezzenek az ingyenesen letölthető, de fizetős elemeket is tartalmazó alkalmazások jogi szabályozásáról - írja a Mashable.
Busódivat anno és ma
Törvényben minősítették hungarikummá az egyébként Magyarországon a horvátok által meghonosított mohácsi busójárást. A természeténél fogva folyamatosan változó népszokás emiatt könnyen elveszítheti rugalmasságát.
Hogyan ugrasszuk össze az utazásszervezőket és a közvetítőket?
Például az új Ptk-val? De úgy tűnik, hogy a közvetítői jutalék körüli felhajtásnak nagyobb a füstje, mint a lángja.
Cuccok az égi Selyemúton
Március 1-jén este 18:50-kor megérkezett az azeri a Silk Way West Airlines első budapesti járata a Ferihegyre. A cargo légitársaság Boeing 767-300F típusú repülőgépei a tervek szerint ezentúl heti kétszer közlekednek majd Baku és Budapest között - közölte az AIRportal.hu.
Hajdúszoboszló: 1.013.809
Turisztikai milliomos Hajdúszoboszló. Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak 2013-ban. 1.013.809 éjszakát töltöttek a vendégek az alföldi üdülőhelyen, az önkormányzat által gyűjtött adatok alapján.
Nagyívű fejlesztések várhatók Vir szigeten
A Budapesttől körülbelül 6 órányi autóútra található horvátországi Vir szigeten számos turisztikai projekt vette kezdetét.
Ötcsillagos minősítést kapott a Harkányi Gyógyfürdő
Az adható legjobb, ötcsillagos minősítést kapta meg a Harkányi Gyógyfürdő a Magyar Fürdőszövetségtől, az ezt igazoló táblát Mogyorósi Ferenc, a szervezet minősítő szakbizottságának elnöke és Imri Sándor független polgármester leplezte le a létesítményben pénteken
Több mint 20 milliárd forint turisztikai fejlesztésekre Debrecenben
Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere számolt be a városban folyó már megindult és a befejeződött kiemelt fejlesztésekről.
Tavaszi ébredés Nyugat-Dunántúlon
Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli RMI vezetője munkatársunknak arról számolt be, hogy a szezon előtti és utáni turizmust szeretnék erősíteni, nagy hangsúlyt fektetnek a zöld turizmus, a különböző rendezvények és a határ menti natúrparkok együttműködésének népszerűsítésére. Ezzel a turizmus 5-6 százalékos tavaszi (április-május) csökkenését akarják megállítani és növekedést szeretnének elérni. Amire a programokat nézve nagy esélyük van.
Egységes európai marketingre épít Tunézia
Tunézia az idei Utazás kiállítás díszvendége volt, sajtótájékoztatójukon beszámoltak többek között az ország egységes marketingkoncepciójáról.
Szakmai Összefogás a vendéglátóipari tanulókért
2014. február 25-én a budapesti, Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola adott helyszínt a Szakmai Összefogás egyeztető közgyűlésének. A szakmai egyeztetés legfontosabb témái a szakképzések finanszírozása és a szakközépiskolások gyakorlati képzései voltak.
Piktogram-bírság veszély!
Március 1-től egységes, négynyelvű figyelmeztető táblákat kell kihelyezni azokon a helyeken, ahol tilos és ahol szabad dohányozni.
Lobbizás kongresszusi központért és légitársaságért
40 éves a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ). A szövetség az Utazás kiállításon számolt be tevékenységéről.
Ez a hotel tényleg családbarát?
Új szállodai csoportosulásról, szűrőportálról adott hírt Puczkó László, a KidsOasis Kft. szakmai igazgatója az Utazás 2014 pénteki szakmai konferenciáján.
Online portál a V4 térség gyógy- és wellness létesítményeiről
Az új online portál a gyógyulásra vágyó, vagy csak wellness élmények iránt érdeklődő ügyfélkör teljes körű tájékoztatását és minél konkrétabb választási lehetőségét szolgálja.
Fekete István-emlékszoba és panoptikum nyílt Keszthelyen
Fekete István műveit, néhány hozzá kötődő tárgyi emlékeket, valamint a Tüskevár egykori televíziós sorozat főszereplőit mutatja be a Keszthelyen szombaton megnyílt emlékszoba és panoptikum, amelynek avatásán a regénybeli Tutajos is jelen volt.
Haladék a szálláshelyek adatszolgáltatására
A határidő 2015. január 1. És ráér havonta jelenteni.
Eddig is komoly volt, de most már végképp nem tréfa az ukrajnai helyzet
A Krímbe vezető utak mentén géppisztolyokkal felfegyverzett ismeretlenek ellenőrzőpontokat állítottak fel Csanga és Armjanszke falvak körzetében, a Perekopi-földszoroson, s átvizsgálják szárazföldről a félszigetre érkező járműveket - jelentette pénteken hajnalban az Unian hírügynökség az ukrán TSzN hírcsatornára hivatkozva.
Sörkerékpárról árulják az autisták kézműves termékeit
A tatai Esőemberekért Egyesület és az általa alapított nonprofit társaság csaknem 120 millió forintos támogatást kapott autista és megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatására - tájékoztatott az egyesület elnöke.
A turizmus fejlesztése nem megy egyedül
- ismerte el Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes-államtitkára, majd azzal lepte meg az egybegyűlteket, hogy a tárca és a szakma öszzefogásával egy termékfejlesztési workshop indulna.
Változó kulturális érdeklődés
A kulturális turizmus jegyében Dr. Somogyi Zoltán, az ENSZ idegenforgalmi szervezetének (UNWTO) ügyvezető igazgatója nyitotta meg az idei kiállítást kísérő szakmai konferenciát. Az UNWTO becslései szerint a nemzetközi turizmus bevételeinek 40 százaléka a kulturális turizmusnak köszönhető.
Korunk turistái elsősorban élményekre vágynak
A változó kulturális érdeklődéshez igazodó marketing tevékenységről tartott előadást Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese az Utazás kiállítás szakmai konferenciáján.
Hamarosan nyílik Tiszakécske első hotele
A júniusban megnyíló négycsillagos Barack Hotel a gyógyászati szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt.
Idén korábban nyit a Balaton
Földön – vízen – levegőben – minden úton irány 2014-ben is a Balaton régió! - szól a balatoni régió négy évszakos utazásra ösztönző kampánya. Különösen a belföldi turistákat várják.
Pécs nem egyéjszakás város
Pécs volt a díszvendége az idei Utazás Kiállításnak. Ki is tettek magukért, mert senki nem tud még egy olyan drága műtárgyat felmutatni, mint amit Pécs itt kiállított.
Annyi felfedeznivaló hely van!
Ezzel a szlogennel debütált az idén 37. alkalommal megrendezett Utazás Kiállítás 2014 február 27-én a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A hivatalos megnyitóünnepség fókuszában a rendezvény kiemelt díszvendégei Tunézia, Pécs és Matyóföld voltak.
Az utazás élménye mindenkié
Vallja a Skagerrak Tours. Az utazási iroda különlegessége, hogy kiemelkedően fontosnak tartja a mozgássérültek kikapcsolódását és utaztatását, így idén először katalógusban is megjelentették kerekesszékes vendégeik számára kínált útjaikat.
14. Kocsonyafesztivál Miskolcon
Március 7-én kezdődik a hagyományos, immár 14. alkalommal megrendezett kocsonyafesztivál, amelynek díszvendége idén Ukrajna és Szikszó lesz.
Technológiai világújdonságok az idei Konyhakiállításon
(MTI) - A Las Vegas és Köln után Budapest ad otthont a számos technikai újdonságot felvonultató Konyhakiállításnak, amelyet február 28. és március 2. között a Papp László Budapest Sportarénában rendeznek meg.
Újra Magyar Turizmus Minőségi Díj
A közel 1 évtizedes múltra visszatekintő Magyar Turizmus Minőségi Díj a hazai turisztikai szolgáltatások egységes és megbízható minősítésére szolgáló pályázati rendszer. 2006-os bevezetése óta évről évre egyre több szálloda és étterem pályázik a díjra, jelenleg 105 szolgáltatónál találhatjuk meg a Magyar Turizmus Minőségi Díjat, a „Q” táblát.
Jótékonysági ebéd a felelős étkezésért
március 2-án vasárnap a Közös Lábos rendezvénysorozat részeként a Felelős Gasztrohős először készít helyi, szezonális élelmiszerekből ebédet a Szimpla Háztáji Piacon. A rendezvényen az Unom a banánt! receptverseny nyertesei is díjazásra kerülnek.
Pozsony az ötödik leggazdagabb régió az EU-ban
Pozsony az Európai Unió ötödik leggazdagabb régiója, azaz a szlovák fővárosban az ötödik legmagasabb az egy főre jutó GDP az Európai Unió (EU) összes régiója közül - közölte a Sita szlovák hírügynökség az Eurostat csütörtökön nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva.
A Germanwingsen is bekapcsolva maradhat a kütyü
Repülési üzemmódban használhatják mobiljaikat a Germanwings utasai, de telefonálni a többi utas nyugalma érdekében nem szabad.
A magyarok egyre jobban imádják Lengyelországot
A múlt év statisztikái alapján. Az I-III. negyedévben 13 százalékkal többen indultunk lengyel barátainkhoz, mint az azt megelőző évben, és a világhálón is egyre több honfitársunk kattint lengyel desztinációkra – immár dobogós helyre kerültünk e fokozott érdeklődéssel, megelőzve az olaszokat, sőt a németeket is.
Két kerékkel két határon
Egy határaikon átívelő projektbe vág bele idén a Kelet-stájerországi turisztikai szervezet (Oststeiermark Tourismus) – és ennek programjáról tájékoztatja az érdeklődőket az Utazás Kiállításon Pataki Éva üzletvezető - akik Natur-Kulinárium programjukon belül mostantól nemcsak saját régiójukon belüli kerékpározásra invitálják vendégeiket, hanem a négy napos túra során el lehet látogatni Bécsbe, valamint ősztől Magyarországra is – a Nyugat-Dunántúl kiemelt zöld pontjaira, kertjeibe, kulináris érdekes helyeire.
Az év Tourinformátora
Vadkerti-Tóth Rita, a Tourinform Kiskunmajsa iroda vezetője.
Az év TDM- menedzsere
Lencsés Tamara, a Bakony-Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. vezetője.
A budapesti félmaraton neve ezentúl Wizz Air Budapest Félmaraton
A Wizz Air névadó szponzorációs megállapodást kötött a Budapesti Sportirodával a Budapest Félmaraton kapcsán. A szerződést Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója írták alá. A Budapest Félmaraton neve 18 év után változik meg. Az eseményre szeptember 14-én 29. Wizz Air Budapest Félmaraton néven kerül sor.
Épül a föld alatti élménykörút
Halad a Garay ÉlményPince kialakítása a tolnai megyeszékhelyen. Már a majdani interaktív kiállítás néhány alapját is elhelyezték. Az érdeklődők egyelőre ismerkedhetnek azzal, hogy nyártól milyen hely várja majd őket.
Évente 8-10 új repülőgéppel számol a Wizz Air
Évente 8-10 új repülőgép érkezhet a Wizz Air flottájába, a jelenlegi A320-as típusokat pedig nagyobb, A321-esek váltják fel - mondta Váradi József, a cég vezérigazgatója csütörtökön egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
Megjelent a Turizmus Magyarországon 2013 című statisztikai kiadvány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált, a belföldi és a beutazó turizmusban egyaránt kedvező tendenciákat jelző 2013. évi előzetes adatai alapján, a KSH együttműködésével a Magyar Turizmus Zrt. tizenharmadik alkalommal készítette el a Turizmus Magyarországon 2013 című statisztikai kiadványát. A kiadványban a turizmus Magyarország gazdaságában betöltött szerepéről és a magyarországi belföldi és beutazó turizmus legfontosabb jellemzőiről lehet olvasni.
Télbúcsúztató fesztivál a Pilisben
Az idén elmaradt telet búcsúztatják szombaton a többségében szlovákok lakta Pilisszentkereszten egy nagyszabású, vidámnak ígérkező fánkfesztivállal
Zsebtolvajok kampányoltak lopás ellen
Nem mai a cikk, de mi most futottunk bele egy zsebtolvajból lett bűvésszel készített érdekes interjúba a brit Campaign szaklapnál. A beszélgetés egy zsebtolvajlás-ellenes kampányhoz kapcsolódik, amelyet az Ogilvy One szervezett a Crimestoppers nevű brit civil szerveződés számára.
Visszatért az Utazás kiállításra a Budapest Airport
Számos új, Budapestre érkező légi járattal és jelentősen kibővített kereskedelmi kínálattal tér vissza a Budapest Airport az Utazás 2014 kiállításra. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér idei standjának érdekessége, hogy egyes légitársaságok képviselőivel közvetlenül is találkozni lehet a BUD-standon.
Pénztárgépek - Április 30-ig igényelhetik a támogatást a visszavont engedélyű pénztárgépet rendelők
(MTI) - A kormány úgy döntött, hogy a visszavont engedélyű pénztárgépet forgalmazó Alt Cash Kft. és Japán Cash Kft., illetve az eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfeleinek 2014. április 30-ig meghosszabbítja az 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére nyitva álló üzembe helyezési határidőt - közölte Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az MTI-vel.
Zalaegerszegre kerül a Kévekötő
Megújul a Göcseji Múzeum Kisfaludi Strobl Zsigmond-terme, ritkaságnak számító alkotással bővül a képzőművészeti gyűjtemény, valamint monográfiát jelentetnek meg a kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész születésének 130. évfordulója tiszteletére Zalaegerszegen.
Reszkess tél, jönnek a busók!
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel a budapesti Utazás kiállítás első napjával egy időben kezdődik a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át minden eddiginél több, 1100 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.
Ne menj séfnek! Vagy mégis?
Sokat lehet azon vitázni, hogy melyik a világ legrosszabb munkája, vagy azon, hogy kik dolgoznak a legtöbbet - írja a 444.