A készpénzes fizetés végnapjai a vendéglátós szektorban

Milyen irányba tart a vendéglátás, és milyen szerepe van a digitalizációnak? Erről beszélgetett Gerendai Károly (Costes), Magyar Balázs (Bizpay), Boldizsár Máté (SALT), Szász Ferenc (Mastercard®), Klekner Péter (Kifli.hu) és Szórád Gábor (Tadam), a hazai gasztro- és pénzügyi élet ismert szereplői egy szakmai kerekasztal alkalmával.

Gerendai: az mindig gyanús, ha valahol csak készpénzzel lehet fizetni

A kártyás fizetések már a Covid-19 előtti időkben is túlsúlyban voltak, de a járvány okozta “digitális őrület” erre rátett egy lapáttal. Ma már annyira domináns a kártyás fizetés az ágazatban, hogy kifejezetten gyanúsak a csak készpénzt elfogadó a vendéglátóhelyek. „Ahol “csak készpénzeznek”, az egy árulkodó jel, hogy valami nem tiszta. De úgy általánosságban szerintem a készpénz napjai meg vannak számlálva a vendéglátóipar felső részében”, szögezte le Gerendai Károly, az első hazai Michelin-csillagos (Costes, 2010-ben) és több más topétterem  társtulajdonosa.

Jópár példa van már a teljesen készpénzmentes eseményekre - például fesztiválokon, koncerteken - ahol egyáltalán nem lehet elektronikusan fizetni. De ehhez a vásárlók már hozzászoktak, a helyek üzemeltetőinek pedig üzletileg is megéri. „A kártyás fizetés nem mumus, sőt: a per főre eső költés nagyobb, mint a készpénzes vásárlásoknáli“,  tette hozzá Magyar Balázs, a Bizpay ügyvezetője.

A digitális fizetés hódít, de a borravaló sokszor bökkenő

Ugyan senkire sem jellemző, hogy egy “de jót fizettem” érzéssel áll fel az étteremben a vacsoraasztaltól, mégis bosszantó érzéseket szül, ha valami ezzel nem stimmel - azaz létezik olyan, hogy fizetési élmény, de ezt kevesen kezelik tudatosan”, fejtette ki Szász Ferenc, a Mastercard® üzletfejlesztési igazgatójaAz érintésmentes korszak jelentős változást hozott a vásárlók által használt fizetési módokban. A SALT étterem tulajdonosának elmondása szerint a vendégeik 90 százaléka fizet náluk digitálisan. 

Viszont tény, a digitális módok kicsit visszafogják a borravaló mértékét, mert sokan abban a hitben vannak, készpénzt kell adniuk, hogy biztosan eljusson oda, ahová szánják.  Pedig kulturális alapokon nyugszik, hogy adunk-e borravalót vagy sem – aki ad borravalót, annak mindegy hogyan fizet.  Boldizsár Máté, a Michelin-csillagos, és a zöld csillagos “fenntartható vendéglátóhely” díjjal is kitüntetett SALT tulajdonosa szerint:„A cél hosszú távon az, hogy megtaláljuk az egyéb módokat, ahogy a dolgozókat jutalmazzuk, és ne a borravaló legyen az", majd hozzátette - „Ma már sokkal tudatosabbak a szektorban a munkavállalók, nem jönnek el úgy dolgozni, hogy mozog a bérük. A borravaló ma már az alapbéren felüli juttatás.”

A digitalizáció egyszerűbb, mint sokan gondolják - tanuljunk a Kifli.hu-tól

A digitalizáció nem csak a fizetési rendszereket modernizálja, hanem számos más folyamatra is hatással lehet: a beszállítókkal hatékonyabb folyamatok épülnek ki, a vendégelégedettség mérését gyorsíthatja fel, sőt akár fizetőkapus foglalási rendszer is bevezethető általa. Ezek mind hatással vannak az ügyfélélményre, hogy a vendég milyen érzésekkel távozik a helyről.

A legtöbb piaci szereplő felismerte már, hogy el kell indulni a digitális úton és vannak, akik arra esküsznek, hogy ennek köszönhetik elképesztő ütemű fejlődésüket. A GKID első féléves riportja alapján a Kifli.hu online szupermarket például háromszor gyorsabban nőtt (40%), mint a teljes online FMCG piac (13,3%). Klekner Péter, a cég ügyvezetője szerint azért, mert nem bonyolítják túl a működésüket:  „Mi online felületeken dolgozunk, mindent ott oldunk meg, akár egy Google sheet is elég egy új ötlethez. Aztán a fejlesztést már a saját igényeinkre szabjuk, de nem nekünk kell mindent nulláról kitalálni, hogyha kiindulásnak használjuk a meglévő technológiákat."

A digitalizációnak nem célja kigolyózni a munkavállalókat

Nagyon drága a munkaerő, ezért lassan már a legtöbb gasztrovállalkozás ott tart, hogy az egyszerűbb dolgokat csinálják meg a gépek, az ember pedig foglalkozzon a komplexebb feladatokkal, például a vendéggel.„A cél, hogy a meglévő munkavállalók nagyobb hozzáadott értéket adjanak, hasznosabban töltsék el a felszabaduló időt, amit az automatizáláson nyerünk”, magyarázta el Gerendai Károly. 

A digitalizáció az alapvetően offline működésre beállt vendéglátó szektorba is betört. A technológiai rendszerek egyre komplexebbek, például a foglalás - alapanyagrendelés - fizetés-fizettetés területén egyértelműen gyors a fejlődési tempó. De a jövő is kezd kirajzolódni: „Az amúgy is sok átalakuláson átmenő éttermi piac újraformálásában az ügyfélélménynek, azon belül a fizetési élménynek, illetve a digitális fizetés lehetőségek kihasználásának is nagy szerepe lesz”, összegezte Bánhalmi Kata, a Piqniq Budapest gasztroközösség társalapítója.


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.