Igazi turista paradicsommá fejlesztik a Szalajka-völgyet

A turisták körében Budapest után hazánk egyik leglátogatottabb része a szilvásváradi Szalajka-völgy, ahol évente 5-600 ezer látogató fordul meg. A nagy érdeklődésre tekintettel döntött úgy a völgyet kezelő Egererdő Zrt. vezetése, hogy pályázattal, külső források bevonásával fejleszti tovább a Szalajka-völgyet

Urbán Pál, a részvénytársaság vezérigazgató-helyettese arról tájékoztatta a Turizmus Online-t, hogy komplex programot dolgoztak ki a fejlesztésekre, amely két részből áll. Az egyik a szilvásváradi erdei iskola infrastrukturális, a másik pedig a szalajka-völgyi állami erdei vasút fejlesztése. Mind a két résznek a megvalósítását még 2010 második felében elkezdték. Ennek során az erdei iskolában foglalkoztató filagóriát építettek, felújításra került a szabadtéri erdei múzeum, kézműves fedett színt is létesítettek és akadálymentesítették az iskola földszinti oktatótermét. Ez a program most decemberben fejeződik be, csaknem 73 millió forintos költséggel, melyhez 7,2 millió forint önrészt az Egererdő Zrt. biztosított. Már csak az iskola működéséhez szükséges eszközök beszerzése van hátra.

A program másik része a szilvásváradi állami erdei vasút fejlesztése, amelyet 513 millió forintból valósítanak meg. Ebből az önrész 80,7 millió forint. Fontos ez a munka, mert a szilvásváradi kisvasút jelenleg hazánk egyik legnagyobb személyforgalmú, keskenyvágányú erdei vasútja, amely a Szalajka-völgyben közlekedik. Mivel itt a korábbi teherforgalom megszűnt, így a vasút kizárólag a turizmus céljait szolgálja. A fejlesztés új korszerű vasúti végállomást tervez a „Fátyol-vízesésnél”. Emellett a kisvasúthoz kapcsolódó egyéb eszközök és kiszolgáló létesítmények felújítását, átalakítását tervezik.

A vezérigazgató-helyettes azt is elmondta, hogy az induló (fatelepi) állomás épületét felújítják és rendezik annak környezetét. A Halastó megállóhelynél levő épület is megújul, ahol akadálymentes információs pontot, a kisgyerekekkel érkező szülőknek pelenkázót és WC-t létesítenek. Felújításra kerül Gloriett-tisztási végállomás, a vasúti pálya és a peron. A tisztáson játszóteret és akadálymentes WC-t hoznak létre. Mindezek mellett megújítanak egy úgynevezett hibrid meghajtású mozdonyt, valamint két zárt nosztalgia kocsit is.

A program várhatóan 2013 első felében befejeződik be. Jelenleg is tart a munka, az útfelújításhoz kapcsolódó elektromos kábelt földbe helyezték, a Gloriett-tisztási vasúti pálya és a peron felújítását pedig végzik. A többi projekt-elem megvalósításához a szükséges kiviteli- és hatósági engedélyekkel rendelkeznek. Még tartanak a kivitelezési munkákat megelőző közbeszerzési eljárások és ezek eredményes zárása után kezdhetik el a tényleges kivitelezést.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.