Átadták az idei és az elmúlt két év Gundel-díjait a Gundelben

A koraestébe nyúló díjátadó gála egyik legszebb mozzanata az volt, amikor a kitüntetések átadása előtt hallhattunk a névadóval, Gundel Károllyal egy archív rádióinterjút, ahol a szakma alázatáról, az éttermükben lévő feladatok elvégzéséről és a vendégeikről beszélt. A nagyvonalú díjátadó ünnepséget a Gundel Étteremben tartották, 2022. október 16-án, vasárnap, 12 órai kezdettel.

A program immár tíz évvel ezelőtti kitalálója, megvalósítója és azóta is szervezője, egyben a rendezvény házigazdája a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI). Kovács László elnök adta át idén nemcsak az ez évi kitüntetetteknek a rangos szakmai elismeréseket, hanem a Covid miatt az előző két évben elmaradt személyes találkozók okán a 2020. és 2021. évi díjazottak kitüntetésére is ez alkalommal került sor.

 

A műsorvezető (a helyszínhez és a díjhoz illően) Gundel Takács Gábor volt, aki röviden köszöntötte a megjelent vendéglátós szakma krémjét, majd Kovács László lépett a pulpitusra, aki szót ejtett az elmúlt időszak nehézségeiről, a szakma szépségéről, és arról, miért is kik számára hozták létre ezt a szakmai elismerést, és röviden azt is elmondta, hogyan történik az adott év győzteseinek kiválasztása.

Ezt követően a műsorvezető mindig az éppen soron következő fogás elkészítőit hívta a pulpitusra, hogy röviden mutassák be az adott ételt, italt, ami - elegáns tükörszervíz formájában - épp a vendégek elé került.

Az ünnepi menüsor szakmai mentora Bíró Lajos, sommelier-je Fabók Mihály volt, a gálaebéd 6 fogásból álló különlegesen finom menüsoráról a Gundel Étterem, az Aranykaviár Étterem, a Biarritz Étterem, és az Anyukám mondta Étterem chéfjei gondoskodtak.

 

Majd a megható rádióinterjú meghallgatását követően sor került a díjak átadására is, méghozzá olyan sorrendben, ahogy kimaradtak a korábbi évek eseményei, azaz először a 2020. évi kitüntettjeit, ill. képviselőit szólították az emelvényre. 

2020 (posztumusz) díját dr. Csizmadia László testvére, Csizmadia András borász vette át:

Csizmadia tanár úr a BGF KVIK nyugalmazott főigazgatója volt. Jogi végzettsége után megszerezte a szakács, felszolgáló, portás szakmai képesítéseket is. A HungarHotels egri Önelszámoló igazgatói székét váltotta fel 1968-ban a főiskola elődintézményének docensi székéért. Kezdetben a Vendéglátás Szervezése Tanszéken tanszék hallgatóit képezte, majd főiskolai tanárként átvette 1995-ben az Idegenforgalmi Tanszék, valamint a Vendéglátó és Idegenforgalmi Intézet vezetését. Nagy szerepet vállalt a főiskola eurokonform idegenforgalmi tanterveinek kidolgozásában és magyar, német, angol nyelven való bevezetésében, valamint a főiskola nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében is. Több társadalmi és szakmai szervezet tagja volt. A BGE Arany Pecsétgyűrű kitüntetését is megkapta.

2020. másik díjazottja pedig Molnár Attila volt:

A gasztronómiai megújulás és fejlődés kiemelkedő hazai „nagykövete”, a ’fine dining’ elkötelezett híve. Nagy hangsúlyt fektet a vendéglátást tanuló fiatalok oktatására és karrierjének elindítására. Vendéglátós dinasztia sarja, a Jakabffy-iskola egyik „tagja”. Étterme, az Arany Kaviár 2005 és 2022 között - 3 év kivételével - minden évben elnyerte a Dining Guide „Magyarország Legjobb 10 Étterme” díját. 2011-ben az étterem tulajdonosai (Nyíri Szásával) megkapták a „Best of Budapest” „Év Éttermesei”-nek járó különdíjat. 2012-ben az MVI tagsága az „Év Vendéglőse” díjat adományozta munkája elismeréseként. Étterme 2007 óta szerepel a Michelin Guide ajánlotta vendéglátóhelyek között. 2019-ben „Az Év borlapja”, 2020-ban „Az év éttermi szervize” díjat kapta a TOP10 Étterem Magyarország Dining Guide-tól. A Gaullt Millau 1 szakács sapka díját 2010, 2011 és 2012-ben is megítélték részükre. Idén a legismertebb szaklap, az amerikai Wine Spectator egy poharas elismeréssel díjazta éttermüket. Nevéhez fűződik az „Arany Kaviár Gourmet Selection” a magyarországi kaviár, illetve tokhal forgalmazása. Társtulajdonos az Accent Hotel Managementben, tulajdonos, üzletvezető és alapító a MoszkvaTér bisztróban és az UMO Budapest Étteremben. A Pannon Gasztronómiai Akadémia alapító és elnökségi tagja, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia alelnöke, tagja a Magyar Vendéglátók Ipartestületének és a Chaine des Rotisseurs Egyesületnek.

A 2021. év Gundel-díjazottjai következtek.

Elsőként Berkes Gyulát hívták ki az emelvényre:

 A Biarritz Étterem tulajdonosa 1995-től, 46 éve dolgozik a vendéglátásban; Rövid életútja: Szabadság Szálló, budai Kis Royal, Országház Étterem a Budai Várban, majd Aranyhordó Étterem, s mai napig saját vállalkozást vezet a Parlament mellett (Biarritz Étterem). Az oktatást mindig szívügyének tartotta: számos szakács és pincér tanuló kapott gyakorlati képzést irányítása alatt.  A hagyományok ápolásáért és a magyar konyha népszerűsítéséért 2010-ben Európai Gasztronómiai díjat kapott. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke, a VIMOSZ, a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja. Elismerései: Év Vendéglőse (2005.) Magyar Köztársaság bronz Érdemkeresztje (2016.)

Nagy tapssal köszöntötte a szakma az elmúlt év másik díjazottjait, az encsi testvérpárt, Dudás Szabolcsot és Szilárdot:

A testvérpár étterme az encsi Anyukám mondta története 1995-ben kezdődött, amely fokozatosan vált ismertté az országban; mára kulináris célponttá vált, a legjobb vidéki étteremként tartják számon. Megszállottan kutatják a minőségi olasz és magyar alapanyagokat, hogy minden vendég tökéletes élményt kapjon, magas szintű kiszolgálással ötvözve. Az olasz-magyaros konyhában Szabolcs a séf, Szilárd menedzseri feladatokat lát el. 2010-ben a Dining Guide már írt róluk, majd 2013-ban a Gault&Millau étteremkalauz az év legjobbjának választotta őket. 2017-ben nyílt meg 2. éttermük a Pizza, Kávé Világbéke, Miskolcon. Ezután 2020-ban Egerben megnyitották a Pizza Brumbrum Világbékét. Mindketten elkötelezettek a szakmai utánpótlás képzésében, számos fiatalnak mutatják meg a vendéglátás szerethető világát, miközben aktívan részt vesznek vállalkozásaik működésében, folyamatos képezve magukat. Tagjai a PGA-nak, a SVÉT-nek és a Bocuse d’Or Akadémiának. Elismeréseik közül néhány: Év Vendéglőse (2017), Az év Alternatív Vendéglátóhelye a Pizza Kávé Világbéke (2019 és 2021.), a La Liste a világ ezer legjobb étterme közé választotta őket, Prima Primissima díj, legjobb vidéki étterem (Dining Guide).

Az idei díjazottak következtek, elsőként Borbár Marcsinak adta át Kovács László az elismerést: 

2000-ben a Főtér című országjáró magazin műsorvezetője, 2011-ben a Magyar Televíziónál saját műsort kapott, Gasztroangyal címmel. A műsor hatalmas siker lett, rövid idő alatt vált népszerűvé, A Gasztroangyal története során 333 epizód készült, amelyekben a főszerepet a kiváló hazai alapanyagok, az egyedülálló Kárpát-medencei régiók, az elfeledett receptek, és hagyományainkat híven őrző emberek kapták. A műsor hatására komoly mozgalmak alakultak a bemutatott helyszínek felkeresésére, és egyre többen kezdték el keresni a helyi termelők által készített kézműves élelmiszereket.  2018-tól a Duna TV-n futó Borbás Marcsi szakácskönyve című műsor főszerkesztője és műsorvezetője. A sorozat a magyar gasztronómia legfontosabb receptjeit igyekszik megmutatni és továbbadni a nézőknek, miközben az ország legkiválóbb séfjeit is emberi közelségbe hozza. 2019 decemberében alapította az egy.hu internetes platformot, amely fontos, sokakat érintő témákkal foglalkozik, mindemellett pedig a gasztronómia, a kertművelés és a turizmus is fontos szerepet kap benne. Nagy sikerrel fut a Kertem online sorozata, amelyben őrségi kertjének fejlődését mutatja be. A sorozat része a „Konyhám”, amelyben hétről hétre ötletes és változatos recepteket mutat be. Szakácskönyvei: Egy nap, egy recept, A sűrűje, A sűrűje 2., Édes békeidők, Magyarország finom. Szívem csücske ország sarka. Őrség, Vendvidék, Göcsej, Balaton "mellyéke", Zselic, Magyarország finom - Vadregényes kelet. Magyarország finom – a határon túl és azon is túl – Erdély. Elismerései: Borászok barátja (2014), Pro Turismo (2014), A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2017), Budapestért díj (2018), Szalai Annamária-médiadíj (2018), Prima Primissima közönségdíj (2021).

Az idei év másik díjazottja pedig az egri illetőségű Macsinka János lett:

A szakmát Eger legjobb éttermeiben sajátította el, és fiatal kora ellenére sok kiváló étterem séfjeként bizonyíthatott (Unikornis Étterem, Talizmán Vendéglő). Több évet töltött külföldön, főleg Olaszországban, ahol több mint 5 év munka után végigjárva a ranglétrát, tapasztalt séfként tért haza. A megszerzett tudását a magyar vidéki gasztronómia megújításában kamatoztatta. 1999-ben az Imola cégcsoport tulajdonosai csábították haza, ekkor nyitották meg az Imola Udvarházat, ami nem sokra rá már Magyarország Top 10 étterme között szerepelt. 2009-ben úgy döntött, kipróbálja magát más területen is, több nívós szálloda és étterem tanácsadó séfjeként is dolgozott (Bambara Hotel Shiraz Hotel), miközben részt vett Tokaj-Hegyalja gasztronómiájának a megújításában is. 2014-ben létrehozta saját vállalkozását, a Macok Bisztrót. Itt találta meg a saját stílusát, amelyre később egy regionális konyhát épített fel. Rövid idő alatt Eger legjobb étterme lett, majd Magyarország legyjobb vidéki éttermei közé nőtte ki magát. Munkáját számos elismeréssel ismerte el a szakma (Gault&Millau, Dining Guide), számára mégis a vendég értékelése a legfontosabb: „Ha a vendégeim jól érzik magukat, én is jól érzem magam.” Több mint 20 éve gyakorlati oktatóént vesz részt az utánpótlás képzésében, vizsgaelnöki feladatokat is ellát, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mestervizsga elnöke. Elismerései: Eger Város Pro Agria díj, VOSZ Heves Megyei Prima Primissima szakmai díj. A Stílusos Vidéki Éttermiség és a PGA tagja.

 

t

Forrás: MVI / Turizmus Online

Forrás: Fotók: MVI / Csárdás Ferenc


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.