A BKK elképzelései a budapesti turistabuszok parkolásáról

Az utóbbi években nincs idegenforgalmi szezon, melynek során ne borzolnák a buszos cégek és utazási irodák idegeit a turistabuszok parkolási rendjének változásai. Változott-e valami idén?

Talán annyi, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) középtávra meghirdetett Balázs Mór közlekedésfejlesztési tervében egy rövidke fejezetet áldoztak a turistabuszok közlekedésének. Sőt, még egyeztettek is a szakmai szervezetekkel, egyebek mellett a MUISZ-szal, a MABEUSZ-szal, illetve a közúti fuvarozókat képviselő NiT-tel. Mi több, lapunknak válaszolva elismerték, hogy „jelenleg igen korlátozott a turistabuszok által igénybe vehető fel- és leszállóhelyek, autóbusz-várakozóhelyek száma.”

Úgy gondoltuk, nem árt tisztázni a BKK-val, ők mit értenek turistabuszon. A központ írásban megküldött válasza szerint: „A készülő koncepció a fővárosban közlekedő, nem menetrend szerinti személyszállítást végző, idegenforgalmi jellegű autóbuszok közlekedését tekinti át, tehát a városnéző és turistabuszokat egyaránt vizsgáljuk.” És némiképp biztatónak tűnt az a válaszuk is, mely szerint „a koncepciójavaslat vizsgálta a városnéző és turistabuszok közlekedésének legfontosabb problémái közül a tároló- és várakozóhelyek kérdését.” A szakma azonban kevésbé bizakodó; nincs teljes mértékben meggyőződve arról, hogy javaslataik beépülnek a koncepciójavaslatba, bármennyire is a BKK erről már múlt időben szólt. „Az egyeztetéseken elhangzott ajánlások lehetőség szerint beépültek a koncepciójavaslatba” – tudtuk meg a BKK-tól. A szakma bizonytalanságát erősíti, hogy elmondásuk szerint a koncepciót készítő cég ígért október végi visszajelzése elmaradt, és amúgy is konkrét lépéseket csak a koncepció tulajdonosának jóváhagyása után lehet tenni.

Meddig kell körözniük a városban a buszoknak?

A javaslatok egyrészt vonatkoztak a „klasszikusokra”. A Bazilika mögött a „rossz” vélemények szerint néhány könnyen megszerezhető szavazatért egyik napról a másikra megszüntetett parkoló az egyik örökzöld. Bármennyire is szeretnék, egyelőre hiú ábrándnak tűnik a visszaszerzése; marad a legfeljebb két busz egyidejű le- és felszállítására alkalmas hely. A kettő között pedig pöfög egy jó nagy kört a busz a városban, ha pedig nincs hely éppen, de ha a csoport már a Bajcsy szélén vár, akkor jöhet a rizikós tilosban várakozás, vagy egy újabb kör. Nos, ezen lesz még mit csiszolni, ha a BKK komolyan gondolja azt, amit válaszában is megfogalmazott: „Az egyes megállóhelyek fejlesztése helyett rendszerszintű javaslat szükséges, mely figyelembe veszi a látnivalók jó megközelíthetőségét, az autóbuszok rendezett körülmények közötti várakozását, hogy nem a mellékutcákban körözve, hanem kijelölt várakozóhelyeken kulturált körülmények között parkolhassanak.” Nem mellesleg a megközelítés nehézségei miatt a Bazilika is elesik nem kevés, a belépésért szedett úgynevezett adománytól, ahogy az egykori parkoló melletti boltok sem repesnek az örömtől.

A parlamentnél nagyon örül mindenki az új látogatóközpontnak, de annak már kevésbé, hogy nincs leszállóhely a látogatóközpont bejárata előtt. Nem is az Alkotmány utca végi megállóhelyről lesétálandó pár száz méter a gond, de ha már egyszer megígérték... Itt csak le- és felszállítás lehetőségét várnák az utaztatók, várakozni máshol kell. De hol? Például az alsó rakpart Hélia szálló alatti szakaszán; már ha hagynák. De például a hó lerakására kijelölt macskaköves partszakaszon rendre a taxisok vagy a közteresek emberkednek buszsofőrökkel – panaszolja a buszsofőr János. Míg előbbiek várakozhatnak, addig a buszsofőrök nem. A cél, hogy a rakpart belső oldalán lévő fizetősbe álljanak. Fontos lenne pedig, hogy ahol néhány kupac hónak van hely, ott a rövidke, igazán havas időszakon kívül buszok is elférjenek. Főképp, hogy a kérdéses szakaszon nemzetközi hajópont is található, ahova a közteresek miatt sunnyogva kell behajtani a sofőröknek, ha egy távozó csoportot kívánnak tonnányi bőröndjükkel bepakolni a buszba.

Sorompó a Bálnánál

Apropó, pesti rakpart! Nemrég a Bálna rémítette meg a gyanútlan sofőröket, amikor váratlanul sorompóval torlaszolta el az utat a belváros egyetlen nagyobb kapacitású buszparkolójához. A Bálna illetékeseink elmondása szerint azonban az intézkedés nem is volt olyan váratlan. Ők legalábbis tervezték egy ideje, bevallásuk szerint a buszos cégekkel is egyeztettek arról, hogy ezentúl együttműködési nyilatkozat ellenében engedik majd be a járműveket. Ennek a lényege nagyjából annyi, hogy le- és felszállítani csak a kijelölt buszöbölben szabad, ezt követően be kell állni a 8 parkolóhely valamelyikére és legfeljebb két órát várakozhat egy busz. Ha épp nincs szabad parkolóhely, a sofőr akkor is behajthat, hogy le- vagy felszállítson. Aztán nyomás ki! Az új táncrenddel a bálnások bevallásuk szerint a korábbi kaotikus állapotokat szeretnék elkerülni. Ami egyebek mellett abból állt, hogy az utasok a magánútnak kikiáltott közúton ott szálltak le, ahol a busz éppen meg tudott állni. Szerintük ez akkora probléma volt, hogy az együttműködési nyilatkozat szerint a nem buszöbölben leszállító cégeket akár ki is tilthatják a területről.

Citadella: sikló versus buszparkoló

Bár a Citadellához egyelőre még föl lehet hajtani, a jövőben ez már nem lesz így. A lakosok nem örülnek a buszáradatnak, ezért amint a régóta tervezett sikló megépül, a buszok várakozhatnak a hegy tövében. Békásy Tamás szerint ez az elképzelés több sebből vérzik: a magánberuházásként épülő, majd a BKK által üzemeltetni tervezett Gellért-hegyi sikló használata 5-6 euróval drágíthatja meg egy városnézés fejenkénti költségét, amennyiben a budavári siklóhoz hasonló díjszabást vezetnek be. Úgy tudni, hogy a sikló egy fordulóval 22 embert vinne fel, és mintegy 8 perc alatt fordulna meg. Érdemes végiggondolni, ez időben mit jelent, amikor megjelenik egyszerre 15 nagy busznyi turista. Lehet, hogy kimarad majd a városnézésekből a Citadella? – morfondírozik egyik megkérdezettünk. Addig is: a BKK-tól megtudtuk, a siklóhoz megvan minden szükséges engedély, a beruházó és a bank még tárgyal. Ha megvan a pénz, 14 hónap alatt végeznek a munkával. Arról nem szól a fáma, hogy a hegy alatt melyik zöld terület rovására épülne ki akár a fentihez hasonló forgalmat elbíró buszparkoló. De legalább a BKK szerint a sikló a „mainál lényegesen környezetbarátabb módon” segíti a Gellért-hegyre feljutást.

Vége a kényelmes parkolásnak a Hősök terén?

A Hősök tere egyelőre köszöni, jól van. A turistabuszok egész nagy számban tudnak várakozni ingyenesen a Műcsarnok oldalában. A működő rendszert alaposan felforgathatja a Liget Projekt. Ha lesz belőle valami, úgy hírlik, hogy a buszok vagy a Vágány vagy pedig a Szabolcs utcában rostokolhatnának, amíg a csoport a Hősök terén ámul. Sok várakozás ebből azonban nem lenne a tértől való meglehetős távolság miatt, mivel a csoportok nem órákat töltenek a téren, hanem nagyjából annyit, amíg a sofőr elgurul a fenti utcák valamelyikéhez, majd rögtön vissza is indul. Ez talán terhelőbb a környezetre, mintha leállított motorral várakozna – így Békásy. Cél a jelenlegi állapot konzerválása.

A Vár már egy kicsit biztatóbb képet nyújt, bár az érintettek közül többen nem értenek egyet azzal, hogy a Hunyadi út felől meg fog szűnni a behajtás; a forgalom átterelődik a Palota útra, ahol növelik a buszparkolók számát. A Vár Bazárnál pedig le- és felszállóhelyek lesznek. Ide egyelőre csak a BKK járművei hajthatnak be.

A Balázs Mór-terv Budapest 2014 és 2030 közötti időszakra vonatkozó közlekedésfejlesztési stratégiája. Időnk, mint a tenger, de a MABEUSZ és a MUISZ képviselői egyaránt bíznak benne, hogy ennél hamarabb átkerülnek javaslataik a gyakorlatba.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.