2000 kárbejelentést fogadott eddig az Uniqa

Az Uniqa eddig közel 2000 kárbejelentést fogadott és több mint 83 millió forintot fordított a Green Holidays csődje miatt nehéz helyzetbe került utasok megsegítésére. 

Közölték azt is, a honlapjukon elérhetővé tesznek egy oldalt, ahol az ügyfelek nyomon követhetik az 500 millió forintos vagyoni biztosíték felhasználását.

Megismételték, az Uniqa 500 millió forint erejéig vállalta teljesíti az utasokkal szembeni fizetési kötelezettségeket: a Törökországban ragadt utasok hazaszállítását, a kényszerű kinttartózkodás költségeit, illetve a már befizetett utazások előlegének, illetve részvételi díjának visszatérítését.

Vasárnap estétől szerdáig közel 800 károsultnak segített hazajutni a biztosító cég. 

"Eddig felmerült költségeink alakulása: 

1. Prioritás – utasok elszállásolása, hazaszállítása

Szállásra fordított költségek eddig: 26.253.000 Ft (még nem a végleges összeg, a végleges elszámolás folyamatban van)
4 repülőjárat foglalása (Turkish Airlines TK3441, Freebird FHY 355 és 356, Onurair 8Q971 és 8Q2971): 57.150.754 Ft

Az utazáskor kialakult szükséghelyzettel, kényszerű tartózkodással összefüggésben felmerült esetleges további, egyelőre nem ismert költségek – az összeg még nem ismert.

Eddig közel 2000 kárbejelentést fogadtunk az üggyel kapcsolatban, melyeknek feldolgozásán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

2. Prioritás – a befizetett foglalások – előlegek, részvételi díjak - kárügyintézése

Augusztus 1-ig fogadjuk a kárbejelentéseket az ügy kapcsán.

3. Lépés – az összes beérkezett és megalapozott kárigényt összesítjük és innentől két út lehetséges:

Amennyiben a beérkezett és megalapozott kárigények (és felmerült költségek) összege nem haladja meg az 500 millió forintos keretet, abban az esetben minden megalapozott igényt 100%-ban térítünk.

Amennyiben a beérkezett és megalapozott kárigények (és felmerült költségek) összege kimeríti a rendelkezésre álló 500 millió forintos keretet, abban az esetben a jogszabály alapján az utasok részére arányosan történik majd a juttatás a vagyoni biztosíték terhére. " - olvasható az Uniqa közleményében

Forrás: MTI


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.