A jövendölésekkel ellentétben az éttermek jórésze átvészelte a telet

A legtöbben ugyan kénytelenek voltak árat emelni és lenyelni azt, hogy a profitjuk jelentősen csökkent, de talpon tudtak maradni, köszönhetően annak, hogy a vendégek jó része nem pártolt el tőlük - írja az euronews.com.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint ősszel sok étterem zárt be, azóta viszont már nem volt komoly bezárási hullám. A bevételek is egész jól alakultak: jelenleg a szektorban nagyjából tízezer fővel kevesebben dolgoznak, mint 2019-ben, de a tavalyi éves forgalom csak 4,5 százalékkal volt alacsonyabb a rekordot jelentő 2019-esnél.

„Tavaly volt egy felmérés több szakmai szervezet részvételével, amikor is megkérdeztük a tagjainkat, hogy körülbelül kinek mi a terve a következő időszakra. És körülbelül 65 százaléka a tagoknak azt mondta, hogy tervez időszakos bezárást, és ebből is 20 százalék azt mondta, hogy lehet, hogy végleges bezárásra adja a fejét. Nos, a tények hál' Istennek erre rácáfoltak. Egyáltalán nem volt olyan tragikus az év vége, mint amilyenre számítottunk. És ennek a legfőbb oka az, hogy maradt egy jelentős kereslet a vendéglátásra" - mondta Kovács László, aki szerint elsősorban azok kerültek nehéz helyzetbe, akiknek akkor kellett megújítaniuk a gázszerződésüket, amikor a legmagasabban voltak a gázárak.

Alkalmazkodni kellett az új körülményekhez a túléléshez

Emellett az is igaz, hogy egyes éttermek jól jártak ezzel a felfordulással. Egy nyugat-magyarországi kisváros egyik vendéglátóhelye például sosem látott január-februári forgalmat realizált, de ez annak köszönhető, hogy 4-5 rivális étterem bezárt körülötte: meggyengítette őket a világjárvány, és az energiaár-robbanás miatt megnövekedett költségeket már nem tudták kitermelni.

Kovács László kiemelte, hogy sokan kisebb változtatásokkal, innovációkkal tudták túlélni az elmúlt időszakot. Nagyon sokan csökkentették a nyitvatartási időt. Mások szabadnapokat vezettek be, jellemzően a hét elején, mert amúgy is akkor a legnagyobb a visszaesés a forgalomban. Vannak, akik az étlapot szűkítették, és olyan is akadt, aki teljesen profilt váltott: házi rétest készít, így maradt talpon.

Hiába az áremelések, sokat csökkent a profit

A nagy trendekhez hasonló tapasztalatokról számolt be a Budapesten több étteremmel rendelkező VakVarjú tulajdonosa, Semsei Rudolf is.

„Azt gondoltuk, hogy a Covidhoz hasonlóan egy erős, drasztikus visszaesés lesz. Azt gondoltuk, hogy bár nyitva lehetünk, de nem lesznek vendégek. És vannak vendégek. Ennek nagy támogatója a SZÉP-kártya, a forgalmunk több mint húsz százaléka most is a SZÉP-kártyának köszönhető" - mondta a vállalkozó.

Ez persze nem jelenti azt, hogy minden úgy megy, mint régen. 



„A magasabb árú termékeket egy kicsit hátrébb sorolják, azokat kevésbé választják. Körülbelül egy 30 százalékos áremelkedés látható a mi területünkön. De ennél tovább az ő fizetésük sem engedi meg, hogy étterembe jöjjenek" - magyarázta Semsei, aki szerint az is egyértelmű, hogy az áremelkedés miatt még jobban figyelni kell a vendégek elégedettségére:

A hazai vendéglátó szektort hosszú éveken keresztül komoly munkeerőhiány sújtotta, de Semsei Rudolf szerint ma már jobb a helyzet. Ennek az a legfontosabb oka, hogy a koronavírus-járvány alatt sok külföldön dolgozó pincér és szakács hazajött, és végül itthon is maradt. 

A teljes cikk ITT olvasható.

 

Forrás: Euronews


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.