Egert négysávos főút fogja összekötni az M3-assal

Heves megye gazdasága 2015-ben – az előző évihez képest – 146 százalékkal növelte teljesítményét – hangsúlyozta egy egri vállalkozói fórumon dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hozzátette: ez az eredmény az Eger-Gyöngyös-Hatvan földrajzi tengely mentén elhelyezkedő vállalkozások értékteremtő munkájának köszönhető.

A kamara székházában tartott fórumon Eger gazdaságának – benne a turizmus és a közlekedés – további fejlesztéséről tartott prezentációt Habis László polgármester. Kiemelte, a kormány célja, hogy a következő időszakban tovább élénküljön a hazai gazdaság és a foglalkoztatás. Ehhez kapcsolódva Egerben arra törekszenek, hogy még vonzóbbá tegyék a megyeszékhelyet és annak a környékét.

A gyógyfürdő környékét is rendezik

Ezért az idei év fontos feladata, hogy szakemberek bevonásával a tervezőmunkát elvégezzék, és különböző pályázatokat nyújtsanak be támogatásokért – mondta Eger vezetője. Többek között folytatódik a város déli iparterületének fejlesztése, a belvárosban pedig korszerűsítik a piaccsarnokot. A várbéli Dobó bástyától délre – a hős kapitányról elnevezett utcában – önkormányzati tulajdonba került a 30-as számú ház. Ezalatt egy különleges pincerendszer húzódik, amelyet turisztikai célra szeretnének hasznosítani. Emellett rendezik a műemlék Rác-templom és a barokk Minorita-templom környéki területeket is. A tervek között az is szerepel, hogy megvalósítják a város gyógyhelyének komplex turisztikai fejlesztését. Ezért pályázatot készítenek a fürdő környékének rendezésére, melyben – egyebek mellett – az Érsekkert fejlesztése is szerepel.

Habis László rámutatott, hogy Eger közlekedésében is lesznek újdonságok. Többek között parkolóhelyeket alakítanak ki, továbbá felújítják az autóbuszmegállók öbleit és – pályázati támogatással – szeretnék a buszparkot is fejleszteni. A Modern Városok program keretében épül meg az Egert a Füzesabonynál kapcsolódó M3-as autópályával összekötő négysávos M25-ös főközlekedési út, amely a tervek szerint a hevesi megyeszékhely déli részén a jelenleg is meglevő K2-es úthoz csatlakozik majd. Ez egyébként Egert köti össze a közeli Andornaktályával, illetve az Egerszalók, Demjén felé haladó és a Gyógyvizek-völgyébe vezető úthoz is kapcsolódik. Kedvező közbeszerzési eljárás esetén a főközlekedési út első szakaszának építési munkái még az idén elkezdődhetnek – tette hozzá a polgármester.

Visszaépítik Dobó István kapitány palotáját

Eger vezetője ugyanakkor bejelentette, hogy a tavaly Nemzeti Emlékhellyé nyilvánított egri vár fejlesztése is tovább folytatódik. Praktikus fogadóhelyet építenek a turistáknak, és eredeti állapotába állítják vissza a várban levő úgynevezett Varkoch-kaput. Emellett rendbe teszik a déli várfalat, a zászlódombon pedig mozit létesítenek, Az úgynevezett Ispotály-pincében a középkori beteggondozást idézik majd fel. A tervek szerint visszaépítik Dobó István várkapitány egykori palotáját, valamint helyreállítják a Gótikus-palota régi részeit is. Fő céljuk, hogy a fejlesztésekkel a régi vár képét idézzek fel a látogatókban.

Az is elhangzott, hogy mindezek mellett Eger több forgalmas utcáját is felújítják, és új köntöst kap Lenkey Jánosnak, a 13 aradi vértanú egyikének a hevesi megyeszékhelyen levő egykori háza, ahol múzeumot rendeznek be. Ugyanakkor gondolkodnak a belvárosi tömbbelső felújításán, így a Katona téren és a Bajcsy-Zsilinszky utcában.

Párbeszéd a vállalkozókkal

A tájékoztató után párbeszéd alakult ki Habis László polgármester és a vállalkozók között. Egyebek mellett elhangzott, hogy több illemhelyre, turistabusz-parkolóra lenne szükség Egerben. A várban és a bazilikában pedig akadálymentesített környezetre, hogy a mozgássérültek is látogathassák ezeket a nevezetességeket. A város vezetője hangsúlyozta, hogy a felvetések megoldására folyamatosan törekszenek. Így például keresik annak is a pénzügyi lehetőségét, hogy Eger és Egerszalók között kerékpárút épülhessen. Tudomása szerint a megyeszékhelyen működnek olyan vállalkozások, amelyek lakásajánlatokkal igyekeznek ösztönözi a fiatal munkavállalók letelepedését a városban. De ezt szolgálja az is, hogy Eger északi részén felújították a Garzonházat, ahol az ifjú családok találhatnak otthonra.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.