Kártyacsata és légibemutató Budapest felett

Air Race ugyan nem lesz az idén Budapesten, de Red Bull Street Parade igen. Csökkentett költségvetéséből 50 millió forinttal támogatja az esemény megrendezését a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ (BTSZK), amely működésének első félévéről adott számot a minap.

Aktív hónapokat tud maga mögött a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ, amely fél évvel ezelőtt alakult át a Budapesti Turisztikai Hivatalból (BTH). A társaságnál a névváltoztatás csupán a jéghely csúcsa volt: új irodába költöztek, átalakították a szervezeti felépítést, ráadásul a korábbi költségvetési támogatás (430 millió forint) idén kevesebb, mint a felére (200 millió) esett vissza. A BTSZK megtakarításokkal, illetve a saját bevételek növelése révén igyekszik a csökkentett keretből boldogulni – mondta el Molnár József, a társaság igazgatója egy keddi sajtóbeszélgetésen.

Néhány hete közterületi informátorok is megkezdték munkájukat, első feladatnak azt kapták, hogy mystery shopping keretében a Tourinform-irodák munkáját vizsgálják.

Megjelent a megújult Budapest Guide és a Kulturális Guide. Május 25-étől felfrissül a város turisztikai információs portálja, a www.budapestinfo.hu magyar és angol nyelvű változata, és hamarosan négy másik nyelven is leérhető lesz. Oroszul most még nem, mert a megszorítások miatt erre most jutott pénz.

A Magyar Turizmus Zrt-vel napi szintűvé vált az együttműködés – emelte ki Molnár József.

 

Két kártyás egy csárdában?

Megújult a Budapest Kártya, a saját értékesítési hálózatban 50%-kal több kártyát adtak el eddig az idén, mint tavaly ilyenkor. Új viszonteladók kapcsolódtak be a programba, például a Csapi, az Orangeways és egy valutaváltó-hálózat. De tervezik a megállapodást a Lapkerrel és a Railjettel, sőt a CBA-val is. A szállodai értékesítés ellenben igencsak visszaesett, elsősorban egy konkurens városkártya megjelenése miatt. Molnár József elmondta, hogy nehezen tudnak velük versenyezni, mivel ők nem tudnak „feketén” jutalékot adni, a szállodák vezetői pedig sok esetben nem avatkoznak a dologba, mert a portások pluszbevételét „bérkiegészítésnek” tekintik.

 

Átalakul a Karácsonyi Vásár

A BTSZK az idén teljesen átveszi a Karácsonyi Vásár szervezését. Mivel tavaly már sokszor nagy volt a zsúfoltság a Vörösmarty téren, az idén 10-15%-kal kevesebb stand fogadja majd a látogatókat. A gasztronómiai szolgáltatók terén is terveznek változtatásokat: szeretnék, ha lennének klasszikus magyar karácsonyi ételek kínáló kifőzdék is a vásáron. Azt is szeretnék, ha új kézművesek is bemutatkoznának itt. A vásár idén november 19-től december 30-ig tart majd, de a középtávú tervekben az szerepel, hogy január 6-ig, az ortodox karácsonyig meghosszabbítják a vásárt.

A bevételek növelése valamint a Budapest-márka erősítése céljából a Tourinformokban márkázott ajándéktárgyak értékesítését tervezik. Autentikus, minőségi ajándéktárgyakat, illetve modern dizájnos szuveníreket fognak árulni.

 

Fővárosi TDM: kiemelt projektté kellene nyilvánítani

A fővárosi közgyűlés április végén döntött arról, hogy megbízza a BTSZK-t, pályázzon a turisztikai desztinációmenedzsment-szervezet kialakítására. A BTSZK regisztrációs szándékát elküldte az illetékes minisztériumnak (NGM). Az elképzelések szerint a BTSZK maga lenne a TDM-szervezet, hiszen eddig is végzett ilyen jellegű tevékenységet, ráadásul nem lenne értelme erre a célra egy új céget létrehozni. A döntéshozatalba kellene belevonni a fővárosi turizmus más érintett szereplőit. Az tény, hogy a TDM-ek számára jelenleg kiírt pályázaton Budapest nem tud indulni, azért a főváros azt várja az NGM-től, hogy elfogadja kiemelt projektnek a budapesti TDM kialakítását. Ebben az esetben hozzájuthat a főváros a Molnár József szerint nagyságrendileg 200 és 600 millió forint közötti nagyságrendű európai uniós támogatáshoz. Hosszabb távon ugyanakkor az lenne a jó – mondta Molnár -, ha a Budapest Kártyához csatlakozott szolgáltatók egy egyesületet vagy szövetséget hoznának létre, és így kapcsolódnának be a TDM munkájába.

 

Majd segít a Turizmus Törvény!

Molnár József ugyanakkor hangsúlyozta, hogy fővárosi TDM-szervezet akkor is létrejön, ha nem jutnak uniós forráshoz. A turisztikai marketing finanszírozási keretét a várhatóan őszre elkészülő Turizmus Törvény határozná meg, amely – Molnár elmondása szerint – az idegenforgalmi adó kizárólagosan turisztikai célú elköltéséről rendelkezik majd, mégpedig a TDM-ek kezébe adva az összegről való döntést.

Azt is bejelentették a rendezvényen, hogy június elején Budapesten hagyományteremtő szándékú turisztikai konferenciát szerveznek, amelyre a főváros turizmusában érintett minden szervezetet és vállalkozót várnak. A parlamentben megrendezésre kerülő nagyszabású eseménnyel egyrészt a főváros turizmus melletti elkötelezettségét kívánják demonstrálni, másrészt arra akarják felhívni a figyelmet, hogy uniós forrásokat kell biztosítani a fővárosi turizmusnak is.

Molnár József azt is szeretné elérni, hogy a Budapest Kártya birtokosainak ne kelljen sorba állniuk a parlamenti látogatáskor.

 

Lovak és repülők

Air Race ugyan nem, de Red Bull Street Parade lesz Budapesten június 19-én, az esemény megrendezését 50 millió forinttal támogatja a BTSZK. Szeptember 18-án rendezik meg a Nemzeti Vágtát, amelyet az elkövetkező években augusztus 20. környékére lenne érdemes átprogramozni Molnár szerint, aki úgy véli, komoly nemzetközi lovasturisztikai attrakcióvá lehetne fejleszteni az eseményt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.