hirdetés
hirdetés

Kóstolóhelyek nélkül nincs borturizmus

A borturizmus egyre nagyobb szerephez jut Észak-Magyarországon, hangzott el a hevesi megyeszékhelyen tartott szakmai konferencián. Az előadók megerősítették, hogy - francia mintára - nálunk is egyre inkább előtérbe kerülnek a pincészetek, kóstolóhelyek.

hirdetés

A találkozón az aktuális termelési és kutatási eredmények mellett kiemelt témaként kapott helyet a borkultúra fontossága. A főrendező dr. Bálo Borbála, a Károly Róbert Főiskola Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet igazgatója a Turizmus Online-nak elmondta, hogy a hazai turisták egyre nagyobb számban kíváncsiak arra, hol találhatók azok a szőlőültetvények, melyek terméséből készült borokat kóstolhatják. Ezért fontos, hogy az egyes szőlőtermő helyek és dűlők nevét is megismertessék a vendégekkel.

Azt is kiemelte, hogy 2011-ben alakították meg az Egri Borászati Klasztert, amely elsősorban a vállalkozások versenyképességének javítását, a közösségi marketing kialakítását, üzletember találkozók szervezését hivatott szolgálni. Elhangzott, hogy Eger turisztikai kínálatában egyre jelentősebb szerepet játszik a borkultúra és a kulturális örökség, mellyel a borok kapcsán a hevesi megyeszékhelyre látogató turista találkozik.

A konferencián felhívták a figyelmet a Világörökséghez tartozó Tokaji borvidék jelentőségére. Ennek egyik legfrissebb szakmai bizonyítéka, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium 2011-ben újraindította Tarcalon, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetet, amely a termelők munkáját is segíti. Szó esett a tokaji borok összetételéről is, különösen azok illat- és aromaanyagáról, melyek a különlegességek feltételei. Ám a következő időszakban a Tokaji borvidéken is szükség lesz arra, hogy a kiváló minőségű borokhoz igazítsák a gasztronómiát, továbbá szállodákat is létesítsenek.

A találkozón az is elhangzott, hogy hazánk ugyan jelentős hagyományokkal büszkélkedhet a bortermelésben, ezt viszont alig ismerik a világ italpiacán. Emiatt országunk jelenleg turisztikai desztinációként sikeresebb, mint borexportőrként. Rámutattak, hogy a magyar borok megismertetésének leghatékonyabb formája a turizmus kihasználása lehet.

A konferencián bemutatkozott Vida Péter szekszárdi borász, akit 2011-ben az Év borászává választottak.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk