Közönségdíjjal bővül a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny

Április 10-én tartotta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Virágos Magyarország környezetszépítő verseny meghirdetése alkalmából rendezett sajtótájékoztatóját a Radisson Blu Béke Hotelben. Az eseményen részt vett dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója és dr. Csemez Attila, a Virágos Magyarország Szervező Bizottságának elnöke is. A tájékoztatón bemutatkozott Tihany és Kaposvár is, akik idén hazánkat képviselik az európai versenyen.

1994 óta rendezik meg, az évente közel hárommillió embert megmozgató Virágos Magyarország versenyt. Dr. Guller Zoltán köszöntőjében elmondta, hogy tavaly 285 település indult a versenyen és idén 300-nál is több jelentkezőre számítanak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy idén két nagy újítást is bevezettek; az egyik, hogy elindult a verseny hivatalos oldala a Facebookon és az Instagramon is. Ezeken a felületeken folyamatosan követni lehet majd, hogy melyik település hol tart a készülésben és hogyan dolgozik a zsűri.

A másik újdonság a „A legvirágosabb úti cél” közönségdíj. A kategória jelöltjeire bárki szavazhat majd a verseny Facebookon oldalán. A MTÜ vezérigazgatója azt is elmondta, hogy a versenynek azontúl, hogy közösség összekovácsoló ereje van, közvetett formában segít a minőségi turizmus fellendítésében is. A KSH ma megjelent adatai közül kiemelte, hogy 12%-kal nőtt a szállásbevételek forgalma és továbbra is cél, a vendégéjszakák számának növelése a fővárosban és vidéken egyaránt.

Dr. Csemez Attila az összefogásra hívta fel a figyelmet, a versenyre való felkészülésben az önkormányzatok mellett a lakosok és a civil szervezetek munkája is jelentős.

Dr. Bocsi Andrea nemzeti koordinátor ismertette a jelentkezés menetét. Az idei jelentkezések benyújtási határideje május 15., a jelentkezésre kizárólag az esemény weboldalán lesz lehetőség. Idén 5 kategóriában lehet indulni: kis falu, nagy falu, kis város, nagy város, budapesti kerület. A díjkiosztóra novemberben kerül majd sor és a két fődíjas (egyik város, a másik falu kategóriában) képviseli hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe környezetszépítő versenyen. A jelentkezés díjmentes, a felkészülés kisebb költségbe kerül majd az induló településeknek, de a MTÜ marketingaktivitással és szakmai véleményezésekkel kompenzálja a jelentkezőket. 

2017-ben a tavalyi nyertesek, Kaposvár és Tihany vesznek részt a nemzetközi versenyen, akik a sajtótájékoztatón mutatták be, hogyan készülnek fel a június 30-án érkező külföldi zsűri fogadására.

Környezettudatosság Kaposváron

Borhi Zsombor Kaposvár alpolgármesterre mutatta be a várost a résztvevőknek. Elmondta, hogy a város nagy hangsúlyt fektet arra, hogy élhetőbb, vonzóbb várossá váljon az ott élők és az oda látogatók számára egyaránt. Az alpolgármester ismertette a tervezett zsűriútvonalat is, amely a Városházától indul, érinti többek között a Berzsenyi parkot, a múltidéző Rippl-Rónai villát és a Deseda-tavon egy elektromos hajóval történő körutazással ér majd véget.

A város több saját versenyt is hirdet a környezettudatosság nevében, ilyen például a „Virágosabb, zöldebb Kaposvár” verseny illetve nemrég csatlakoztak a „Legszebb Konyhakertek” versenyhez is. Rendszeresen megrendezik a fotópályázatukat, amelynek célja, hogy megmutassa, hogyan látják a helyiek a várost.

A fenntarthatóság nevében az elkövetkezendő három évben a terveik között szerepel, hogy teljesen átálnak a biogázzal működő CNG buszok használatára, a versenyuszodájuk és a majdani felújított focipályájuk fűtését is szeretnék ilyen módon megoldani. Arra törekszenek, hogy a város hosszú távon minél energiafüggetlenebb, önmagát ellátó településsé váljon.

Tihany a „kerékpárosok félszigete”

Tósoki Imre Tihany polgármestere ismertette a település fejlesztési törekvéseit. Elsődleges céljuk, a Balaton szezonális látogatottságának megtörése, arra törekednek, hogy Tihany az év minden részében vonzó úti cél legyen a turisták számára. Tavaly fejlesztették a kerékpárutat, ennek köszönhetően egyre több vendég érkezik hozzájuk kerékpárral. Jelentősen átalakították a Mádl teret és terveik között szerepel a hajóállomás fejlesztése is.

A verseny felkészülésében nagy hangsúlyt fektetnek a közterületek folyamatos karbantartására és község által rendezett ünnepségekre is. Az egyik legjelentősebb rendezvényük a Kecskeköröm Ünnep és a Tihanyi Szabadtéri Fesztivál mellett még mindig a Levendula Fesztiváljuk.

Az ügynökség hostessei a sajtótájékoztató ideje alatt egy-egy szál tulipánt ajándékoztak a járókelőknek az Erzsébet téri Akvárium Klubnál található #helloHungary installációnál, hogy felhívják a figyelmet a verseny indulására.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.