MSZÉSZ régióülés: lobbitevékenység és digitális marketing

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2015. október 21-én a Mercure Budapest City Centerben tartotta budapesti régióülését.

Ezen dr. Niklai Ákos elnök beszámolt a Főváros turizmusának, szállodáinak ezévi kiemelkedő növekedést mutató eredményeiről, az MSZÉSZ által a migráció hatásáról készült felmérés tapasztalatairól, az idén megnyílt új, illetve tervezés, építés alatt álló szállodákról. Emellett tájékoztatta a résztvevőket az MSZÉSZ a szállodák versenyképességének erősítésére irányuló, valamint a MUISZ-szal, MARESZ-szel, MABEUSZ-szal közösen folytatott lobbitevékenységéről. Ez utóbbi többek között az új budapesti kongresszusi központra, az MT Zrt.-vel való szorosabb együttműködésre, annak külpiaci stratégiája erősítésére, az EU-ba harmadik országból történt beutazás vízumkiadás egyszerűsítése révén történő megkönnyítésére vonatkozik. Az MSZÉSZ elnöke ismertette a Hotelstars minősítések megújításának állását, tapasztalatait, illetve felhívta a figyelmet az MSZÉSZ 2015. november 18-19-én a tapolcai Hunguest Pelion Szállodában sorra kerülő Közgyűlés programjára. Az ezen való részvétel jelentkezési határideje november 9.

A régióülés résztvevői 2016-17-re egyhangúlag újraválasztották Kollin Gergelyt (Novotel Danube) a Budapesti régió vezetőjének, Fáska Gábort (Opera Garden Hotel), Márics Józsefet (Mercure City Center) régióvezető-helyettesnek, illetve egyhangúlag jelölték dr. Niklai Ákost az MSZÉSZ elnökének és Flesch Tamást (Palazzo Zichy) alelnöknek.

A régióülés zárásaként Szelei Szabolcs (BugTV Digitális Ügynökség) tartott nagyon érdekes prezentációt a digitális marketingről, a turisták részére kifejleszthető applikációkról, a „Big Data” turisztikai szolgáltatók által történő felhasználásának lehetőségeiről.

Forrás: MSZÉSZ


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.