hirdetés
hirdetés

Panorámás kilátóról is megcsodálhatóvá vált Tibolddaróc

A turizmusé a jövő a kis dél-borsodi üdülőfaluban, Tibolddarócon. A fejlesztések jelentős részét is ennek a szolgálatába állítják, tudatta a Turizmus Online-nal Harai Istvánné polgármester.

hirdetés

Tibolddarócon az épített emlékek - elsősorban az öt kastély és más épületek - bemutatása mellett a nagymúltú szőlő- és bortermelés hagyományaira irányítják a vendégek figyelmét. Ez nem véletlen, hiszen a település a Bükkaljai Borvidék központja is. A község igazi borfalunak számít, ahol régi és új pincék sorakoznak, a több mint háromszáz tárolóban elhelyezett nemes nedük a szorgalmas gazdák munkáját dicsérik. Tibolddarócon jelenleg harminc magánszálláshelyen, illetve vendégházakban fogadják a turistákat.

Tibolddaróc
Tibolddaróc

Harai Istvánné azt is elmondta, hogy az idén szabadidőközpontot létesítettek parkkal és játszótérrel. Emellett külön érdekességnek számít, hogy a falu fölött hét emelet magasságában elhelyezkedő pincesor tetején levő dombon a kis bükki falura néző panorámás kilátót nyitottak. Van itt a turistákat szolgáló pihenőpark és szalonnasütő hely is. Mindezekre közel hárommillió forintot költöttek. A kilátótól nem messze egy egykori tufába vájt pincelakás is látható lesz eredeti állapotában 2013 tavaszától. Ezen az új turisztikai attrakciónak számító helyen korabeli bútorokat, használati tárgyakat helyeznek el.

Hamarosan felújítják a pincelakást
Hamarosan felújítják a pincelakást

Az önkormányzat fontos feladatának tartja, hogy komfortosítsa a település úthálózatát. Ehhez pályázatot nyújtottak be és várhatóan jövőre meg is valósítják közel 100 millió forintos beruházással több utca aszfaltozását.

A polgármester szerint a jövőben az itt készített minőségi borokra és a gasztronómiára igyekeznek építeni a turisztikai programjaikat. Az idén júniusban például - immár kilencedik alkalommal - rendezték meg a "Víg daróci pincefőző fesztivált" is. Egy vállalkozó decemberben Tiboldarócon nyitja meg pezsgő palackozó üzemét, ahol olyan hasonlóan kiváló minőségű alapanyagokat dolgoznak majd fel a gyöngyöző italhoz, mint amelyeket az elmúlt században szállítottak ebből a faluból a fővárosba a Törley-pincészetbe.

Panoráma a kilátóról
Panoráma a kilátóról

A már megnyitott szabadidőközpont mögötti régi iskolaépületet a sikeres pályázat esetén felújítják és turistaszálláshelyeket alakítanak ki. A közeli tardi önkormányzattal összefogva pedig - szintén pályázati támogatással - szeretnék megépíteni az összekötő utat a két falu között. Ezt azért tartják fontosnak, mert a gyógyfürdőjéről nevezetes Bogácstól Tardig már készen van az összekötő út, amelyet Tiboldarócig meghosszabbítanának. A fejlesztéssel a jövőben még több Bogácson üdülő vendég juthat majd el a gyorsabban a szépséges bükki faluba is.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk