Tihanyban megújul a kikötő környéke is

Folytatódik a fejlesztések sorozata Tihanyban, már a nyár elejére megújulhat az Öregkikötőként is ismert hajókikötő előtti park jelentős része.

A parkfelújítás még annak a 350 milliós uniós támogatással zajló projektnek a része, amelynek keretében tavaly elkészült a félsziget délkeleti oldalán a révig tartó kerékpárút. A kikötő környékén az ősszel kezdődött fejlesztés során felújítják a parti sétányt, díszburkolatra cserélik a szárazföld felőli oldalon található aszfaltozott utat, megújítják a csapadékvíz csatornákat, felújítják a közvilágítás oszlopokat, új utcabútorokat, padokat, szemeteseket helyeznek ki, játszóteret építenek, mozgássérülteknek akadálymentesített parkolóhelyeket hoznak létre, a WC mellett pedig pelenkázó helyiséget alakítanak ki. A park felújításához kapcsolódva megújítják a strandtól északi irányba haladó parti sétányt is a Ciprián-forrás feljárójáig.



Az igazán látványos munka vállalkozói beruházásban zajlik közvetlenül a kikötő előtt. Az elmúlt hetekben szinte teljesen elbontották a betonhéj tetejű egykori posta és hajópénztár, valamint a mellette álló bazársor falait. Az önkormányzati tulajdonban lévő építmények felújítását és működtetési lehetőségét az egyik itt működő vállalkozó nyerte el koncessziós pályázaton. Arra vállalkozott, hogy saját költségén lebontja, majd az eredeti, 1962-es terveknek megfelelően újra felépíti az egészet. Cserébe harminc éven át ő használhatja a létesítményt, illetve szedheti a bérleti díjat az új üzletek használóitól. A közterület-foglalási díj továbbra is az önkormányzatot illeti, és egy helyiséget is kapnak, ahol várhatóan kerékpáros információs- illetve szervizpontot működtetnek. A rekonstruált épületek az önkormányzati beruházásban zajló parkfelújítással együtt a tervek szerint május végére készülnek el.

A park déli részében lévő büfésort az önkormányzat szintén vállalkozói kézbe adta. Itt éttermet és egy 20 férőhelyes vitorlás panziót alakítanak ki. Ez a munka várhatóan ősszel kezdődik. Továbbra sincs megnyugtató terv a park közepén két évtizede bezárva árválkodó Sport étterem és szálló jövőjéről, de a helyiek abban bíznak, hogy az 1923-ban Borbíró-Bierbauer Virgil tervei alapján készített épület tulajdonosa is lép végre a környezetében zajló fejlesztések hatására.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.